ELKÉSZÜLT AZ 1.000.000-DIK AUTÓ A KECSKEMÉTI MERCEDES-BENZ GYÁRBAN

A Mercedes-Benz gyár 6 és fél év elteltével érte el az egymilliós darabszámot.

Legördült a gyártósorról az egymilliomodik személyautó, amely viseli a “Made-in-Kecskemét” feliratot. A Mercedes-Benz gyárnak a 2012-es termelési starthoz képest mintegy 4 esztendőre volt szükség ahhoz, hogy elkészüljön az első 500.000 autó, de a második félmillióhoz már mindössze két és fél évre volt szükség. A rastatti testvérgyárral szoros együttműködésben működő kecskeméti gyár kezdetben B-osztályú, majd Mercedes-Benz CLA és CLA-Shooting Brake kompakt autók gyártására rendezkedett be, de az idei év májusától a B-osztály helyét átvette a februárban bemutatott új A-osztály.

Az egymilliomodik autó is egy A-osztály lett.

A fehér színű A180d AMG-line típusú személyautót egy olaszországi autószalonban rendelték meg, s Bács-Kiskun megyéből egészen Toszkánáig fog utazni az új tulajdonosához.

A gyártási jubileummal egy időben nyerte el a Mercedes-Benz CLA a J.D. Power 2018 Germany VDS hosszú távú megbízhatóságot igazoló díját a középkategóriájú személyautók között.

Ezzel a díj történetében először fordult elő, hogy egy Magyarországon gyártott személyautót minősítettek tartósan legmegbízhatóbbnak a német vásárlók. A J.D. Power szervezetet 1968-ben alapították Kaliforniában, s az 1970-es évektől lett igazán ismert független autóipari elemzései, valamint a vevői vélemények kiértékelései által. A CLA-t több mint 14 ezer autótulajdonos megkérdezésével végzett kutatás alapján ítélték Németországban a legmegbízhatóbbnak a középkategóriában.

A Mercedes-Benz CLA-t és CLA-Shooting Brake-et kizárólag Magyarországon gyártják, s Kecskemétről szállítják közúton, vasúton, majd hajókkal a világ minden pontjára, Kínától az Egyesült Államokig.

“Az egymilliomodik autó legyártása mérföldkő a gyárunk életében. A Mercedes-Benz sikere Magyarországé, és legfőképp a kiváló magyar munkatársainké is egyben. Ennek a közös sikernek a legfőbb záloga, hogy a magyar emberek a gyártósorról 2012-ben elsőként legördült autótól a mostani, egymilliomodik példányig folyamatosan képesek olyan csúcsminőséget előállítani Kecskeméten, amely méltó a vásárlóink bizalmára. Nagyszerű és érdekes véletlen, hogy ugyanekkor kapta meg a kizárólag nálunk gyártott CLA a vevői elégedettséget tükröző kiválósági díjat. A kecskeméti modellnek odaítélt díj különleges jelentőségét az adja, hogy hosszú távú vásárlói tapasztalatokon alapszik.” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén már javában zajlanak gyárbővítés előkészítő munkálatai. A termelés várhatóan 2020-ban kezdődik meg a csúcstechnológiával rendelkező, az ipar 4.0 szellemiségét megvalósító hatékony, teljesen rugalmas, ún. full-flex gyártási egységben. A legmodernebb termelési rendszer keretében különböző jármű-architektúrájú és meghajtású modellek gurulhatnak majd le a szalagról, így nem csak a termelési kapacitások bővülnek, de a Mercedes-Benz versenyképessége is tovább növekedhet. A gyárbővítés eredményeként új présüzem, továbbá új karosszéria-, felületkezelő- és összeszerelő üzemek jönnek létre. A beruházás teljes összege 1 milliárd euró, s több mint 2500 újabb munkahelyet teremt majd Kecskeméten.
(onBRAND)