MAGYARORSZÁGRA IS MEGÉRKEZETT A PERONI NASTRO AZZURRO

Az olasz sörmárka valóságos stílusikon.

Egyre nagyobb az igény a prémium sörök iránt hazánkban, csak az elmúlt egy évben 6 százalékkal növekedett ezen kategória forgalma Magyarországon. Ebben a szegmensben vált elérhetővé a magyar közönség számára a Peroni Nastro Azzurro, amely nem csak Olaszország egyik legnépszerűbb sörmárkája, de világszerte is az egyik legkeresettebb olasz sör.

Igazi népszerű és időtlen olasz stílusikonként a Nastro Azzurro is a ’60-as évek szülötte: 1963-ban alkotta meg az akkor már több mint 100 éves múltra visszatekintő Peroni sörgyár ezt az alsóerjesztésű technológiával készült terméket. Más lagerekkel összehasonlítva ízjegyeiben is a mediterránumot idézi, harmóniát teremt a keserű, a citrusos és a fűszeres aromák között, s mint ilyet,

Olaszországban a tökéletesség szimbólumaként tartják számon.

Nevét egyébként az SS Rex hajónak és legénységének tiszteletére kapta, amely – mivel 1933-ban a legrövidebb idő alatt szelte át az Atlanti-óceánt –, egyetlen olaszként nyerte el a leggyorsabbaknak járó „Kék szalagot”. Az elnevezésben való megjelenése mellett az üveg nyakán és címkéjén is fellelhető jelkép olyan szimbólum, amely a nemzeti büszkeséget, az olasz vitalitást, valamint a tengert idézi szemünk elé.

A művész- és divatvilág „dolce vita” életérzése a márkát is jellemzi,

amelynek kommunikációjában a kék szalag és a tengerész szimbólumok gyakran feltűnnek.

A több mint 70 országban kedvelt brandet a hazai piacra a Dreher vezette be. Az 5,1 százalékos alkoholfokú termékhez a sörkedvelők jelenleg 0,33 dl-es, üveges változatban juthatnak hozzá, elsősorban a sörözőkben, független bolthálózatokban, illetve a Spar és a CBA Príma üzletekben.
(onBRANDS)