MAGYAR CÉGES AJÁNDÉKOZÁSI SZOKÁSOK

A legtöbben az utolsó pillanatra hagyják a céges meglepetések beszerzését.

Többnyire tízezer forint alatti meglepetéssel kedveskednek munkavállalóik számára azok a cégek, ahol szokás az év végi ajándékozás – derült ki a KártyaPláza.hu felméréséből, melyet munkavállalók és munkáltatók körében végeztek. A kutatás szerint főként a 100 fős vagy nagyobb vállalatoknál jellemző a karácsonyi ajándékozás vagy jutalmazás, esetleg a kettő együtt.

A legelterjedtebb repik sorát a logózott bögrék és tollak vezetik.

„Második a sorban a fogyasztási cikkekből összeállított csomag, míg a harmadik helyen az ajándékkártyák és -utalványok szerepelnek.” – ismertette a részleteket Zettisch Róbert, a KártyaPláza.hu ügyvezetője.

A webáruház adatai szerint a cégek szolgáltatásokat és élményeket nyújtó, illetve az ismert márkák utalványait keresik a leginkább. Egyre jobban terjed egyébként a tárgyi ajándékozás helyett a jótékonykodás is.

„Egy a felmérésben részt vevő vállalat például egy árva kisgyereknek keresett családot.” – mondta az ügyvezető. A kutatás alapján a munkavállalók a szabadon beváltható ajándékkártyáknak örülnek a legjobban, de szabadulószobát, főzőestet vagy tanfolyamot és egyéb közös programlehetőséget is szívesen fogadnak az év végén. A legrosszabb ajándékok sorát a haszontalan dísztárgyak, textíliák és édességek vezetik.

A felmérés szerint a legtöbb helyen a beszerzési vagy a HR osztály illetékes kollégája felel a karácsonyi ajándékok biztosításáért, néhol viszont ez a felsővezetés feladata.

A legtöbben az utolsó pillanatra hagyják a meglepetések beszerzését, a munkáltatók 40 százaléka decemberben dönt és vásárol.

„Sokkal kevesebben vannak az előrelátók, a kutatásunkban részt vevő cégek harmada novemberben, negyede pedig az első őszi hónapokban bonyolítja le a karácsonyi ajándék megvételét.” – árulta el Zettisch Róbert.

Tíz vállalatból kilenc méri valamilyen formában munkavállalói elégedettségét. A munkáltatók szerint ez utóbbira pozitív hatással lehet az év végi köszönetnyilvánítás, a jutalom vagy bónusz, de akár az év végi buli, vacsora is. A KártyaPláza.hu felmérése szerint ezzel a munkavállalók is egyetértenek. Minden második dolgozó vallja, hogy a tárgyi ajándék is nagyban hozzájárul az elégedettségéhez. „Persze előfordul, hogy minden igyekezet ellenére a céges karácsony rosszul sül el. Egy multinacionális vállalat dolgozójának beszámolója szerint a cég a munkatársakat igényes és drága bőrpénztárcával lepte meg, ugyanakkor az év végi bónuszok kiosztása elmaradt.” – mondta az ügyvezető.

A legnépszerűbb ajándékkártya-kategóriák, amit a cégek keresnek karácsonyra:

Éttermek, könyv, óra, masszázs, bor, borászat, szépségápolás, utazás, sportos élmények
ruházat, kreatív élmények.
(onBRANDS)