A HAZAI STARTUPOK IS A BLOCKCHAIN TECHNOLÓGIA FELÉ MOZDULNAK

A gazdasági előrejelzések szerint a blockchain technológia 2025-re értékesebb lesz, mint a német és brit GDP együtt.

A Start it@K&H inkubátorprogram és a Blockchaineum Group stratégiai megállapodást kötött a hazai startupok támogatására a technológia nagyobb ismertségének és okos felhasználásának érdekében. De jó tudni:

A technológia azonban nem pótolja a helyesen megválasztott üzleti stratégiát és az átgondolt folyamatokat.

Mindössze 7 éve annak, hogy a blockchain kifejezés megjelent a szótárunkban, mára pedig az egyik legdinamikusabban növekvő technológiai trendről beszélünk.

A davosi Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint ugyanis

6-7 éven belül a világ összes GDP-jét adó termék és szolgáltatás 10 százalékát blockchain alapú rendszereken tartják majd nyilván

– ez összehasonlításként meghaladja Németország és az Egyesült Királyság együttes éves gazdasági teljesítményét.

A Start it@K&H inkubátor tapasztalatai szerint azonban a blockchain technológia, azaz az elosztott adattárolási megoldás ma már nemcsak a kriptovaluták elszámolási rendszerének alapját jelenti, hanem számos iparág folyamatait is elkezdte leegyszerűsíteni, amivel a startupoknak is számolniuk kell. 13 európai nagybank ennek köszönhetően üzemeltet egységes kereskedelemfinanszírozási platformot, a világ legnagyobb konténerszállító cége, a Maersk közel száz partnerének folyamatát integrálta egységes blockchain rendszerbe a raktáraktól a kikötői hatóságokon át a futárcégekig, miközben Ausztrália és Észtország kormánya már nemzeti blockchain platform létrehozásán dolgozik.

A Start it@K&H inkubátorprogramban – a társadalmi hasznosság és az internetalapú technológia (IoT) mellett – sokoldalú felhasználási lehetőségei miatt kiemelt figyelmet kap a blockchain technológia. Az inkubátorban jelenleg három olyan startup működik, amelyik blockchain alapot alkalmaz fejlesztéséhez: a LivePod megoldása a szerverek használata nélküli online videoközvetítéseket teszi lehetővé, a PreDeem csapata olyan kiskereskedelmi előrendelési alkalmazást fejleszt, amit okosszerződések is támogatnak, a helloCoin! fejlesztői pedig kriptovaluta-portfóliók építéséhez kínálnak online platformot.

„Azt tapasztaljuk, hogy a nagyvállalati döntéshozók és a startupok alapítói is egyre inkább érdeklődnek a blockchain alkalmazási területei iránt. A technológia azonban önmagában nem pótolja sem a helyesen megválasztott üzleti stratégiát, sem az átgondolt, egyszerű folyamatokat. Az együttműködés révén ezért a blockchain okos, az adott vállalkozás működéséhez illeszkedő alkalmazásán dolgozunk az inkubált startupokat mentorálva. Új stratégiai partnerünkkel 2019-től több, a technológia megismerését és a hazai blockchain szakértők összefogását célzó programot tervezünk elindítani” – mondta el Czeglédi Tamás, a Blockchaineum Group társalapítója.
(onBRANDS)