ÚJRA NŐTT A BLACK FRIDAY-FORGALOM EURÓPÁBAN

A legnagyobb volumenű eladásokat a TV-készülékek, okostelefonok és notebookok generálták.

November végén a bolti és online kiskereskedelem szereplői egyaránt hatalmas árkedvezményekkel versengtek a vásárlók kegyeiért. Az Egyesült Államokból származó és eredetileg Hálaadás másnapján egyetlen napra korlátozódó akciós árakat ma már az európai fogyasztók is szeretik kihasználni a nagyobb beszerzések és karácsonyi ajándékvásárlás alkalmával. Különösképpen a műszaki fogyasztási cikkek esetében
jellemző, hogy szinte minden kereskedő akciós ajánlatot hirdet, amely ajánlatot aztán akár 1-2 hétig is tartja.

Az öt legnépesebb európai országban azonban eltérő mértékben változik a forgalom a Black Friday hetében.

Míg az eladások Olaszországban kiemelkedő mértékben – 42 százalékkal – nőttek az előző év azonos időszakához képest, addig Németországban és Franciaországban ez az arány 15, illetve 13 százalékot ért el. Spanyolországban a növekedés mértéke 7 százalék körül alakult, az Egyesült Királyságban pedig stagnált a forgalom, hiszen euróban mérve mindössze 2 százalékkal bővült, azaz gyakorlatilag a tavalyi szinten maradt.

Norbert Herzog, a GfK szakértője szerint: „A Black Friday immár Európában is egyre népszerűbb.Egyes termékkörökben a november végén zajló kedvezményháború még a hagyományos karácsonyi vásárlási láznál is nagyobb forgalmat generál. A tény, miszerint Fekete Pénteken a fogyasztók jellemzően a nagyobb értékű termékeket választják, pozitív hír a kereskedelem számára. Az árengedmények miatt a vásárlók inkább a magasabb felszereltségű / ”többet tudó” modelleket választják.

Különösen az online kereskedelem profitál sokat a Black Friday-ből.

Európa öt legnépesebb országában a műszaki fogyasztásicikk-eladások mintegy 39 százalékát az online kereskedők adják, akik forgalmukat mintegy 167 százalékkal növelték egy átlagos héten regisztrált forgalmukhoz képest. A hagyományos üzletek a Black Friday eladások kb. 61 százalékát adták, ez pedig egy átlagos héthez képest „mindössze” 94 százaléknyi növekedést jelentett.Németország: viszonylag alacsony mennyiségi forgalom

A Fekete Péntek hetében a műszaki fogyasztási cikkek kereskedelmi forgalma Németországban hozzávetőlegesen 880 millió euróra rúgott, ami a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 15 százalékos növekedést jelent. A forgalom egy átlagos héthez képest 73 százalékkal bizonyult erősebbnek, ami a népességszám alapján legnagyobb európai országok között a legalacsonyabb növekedést jelzi. A Black Friday forgalomból a bolti értékesítés idén 59 százalékkal, az online kiskereskedelem pedig
41 százalékkal részesült. Az internetes kereskedelemnek, amely egy átlagos héten a kereskedelmi forgalom 33 százalékát adja, ezért kiemelkedően sokat hozott az egyszeri bevásárlónap. A németországi Black Friday az eladásokat legnagyobb mértékben az okostelefonok, notebook-ok, tévékészülékek, asztali számítógépek és porszívók árucsoportokban dobta meg. Egy átlagos héthez képest a kereslet leginkább a hangszórók (+173 százalék), a tévékészülékek (+151 százalék) és az ételelőkészítéshez használatos termékek (+131 százalék) iránt nőtt meg.

Franciaország: egy átlagos hét forgalmának kétszeresét hozta a Black Friday

Franciaországban kb. 13 százalékkal költöttek többet a vásárlók a Black Friday alkalmával műszaki fogyasztási cikkekre, mint tavaly ugyanekkor. Egy átlagos héthez képest a forgalom 108 százalékkal volt magasabb. A bolti értékesítés a Black Friday forgalom 66 százalékát adta, míg a forgalomban alap esetben 27 százakkal részesülő online kereskedelem 34 százalékot. Az e-kereskedelmi szektor Franciaországban is többet profitált az idén november 23-ra eső Fekete Péntekből, mint a hagyományos bolti kereskedelem.
A francia fogyasztók egy átlagos héthez képest nagyobb értékű termékeket választottak ezen a napon, amit a Black Friday alkalmával történt vásárlások során fizetett átlagár egyértelműen tükröz. A forgalomhoz legnagyobb arányban a tévékészülékek, okostelefonok, notebook-ok, porszívók és tabletek járultak hozzá. Egy átlagos héthez képest legnagyobb növekedés a számítógépes és konzolos játékokhoz kapcsolódó eszközök (+274 százalék), tévékészülékek (+215 százalék) és otthoni audiokészülékek (+208 százalék) esetében látszik.

Egyesült Királyság: különösen népszerűek az otthoni audiotechnikai rendszerek, a tabletek és a forróital-készítő készülékek

A Black Friday-nak az Egyesült Királyságban hagyományai vannak. Euróban kifejezve a műszaki fogyasztási cikkek forgalma – mindössze 2 százalékos növekedéssel – nagyjából a tavalyi szintet hozta. Egy átlagos héttel összevetve, a forgalom majdnem 140 százalékkal nőtt, ami közel kétszerese a Németországban látott forgalombővülésnek.
Az e-kereskedelem kiemelkedő sikereket a műszaki fogyasztási cikkek terén mondhat magáénak. Az idei Black Friday alkalmával az online a forgalom 61 százalékát, míg a bolti kiskereskedelem csupán 39 százalékát adta, miközben a két értékesítési csatorna forgalma egy átlagos héten nagyjából kiegyenlített. A brit kereskedők a legnagyobb eladásokat tévékészülékből, okostelefonból, notebook-ból, tabletből és hordozható okoseszközökből realizálták. A legnagyobb forgalombővülés egy átlagos héthez képest az otthoni audiotechnikai rendszerek (+436 százalék), a tabletek (+331 százalék) és a kávéfőzők (+292 százalék) körében látható.

Olaszország: erőteljes forgalomnövekedés Fekete Pénteken

Olaszországban mostanság kezd egyre nagyobb népszerűségre szert tenni a Black Friday, ahol az idei évben a november 19-ével kezdődő héten mintegy 375 millió eurós forgalmat generáltak a műszaki fogyasztási cikkek. Ez 2017-hez képest 42 százalékos növekedést jelez, ami messze a legnagyobb mérvű forgalombővülés a nagy európai gazdaságok körében. Egy átlagos héthez képest a Black Friday a műszaki fogyasztási cikkek forgalmát 182 százalékkal dobta meg. Az online kereskedelem 53 százalékkal növelte forgalmát tavalyhoz képest és a teljes Black Friday forgalomból 17 százalékkal részesült. A bolti kiskereskedelemben a forgalom a tavalyihoz képest 40 százalékkal bővült és az egyszeri bevásárlónapi forgalomhoz 83 százalékkal járult hozzá. Világosan látszik tehát a számokból, hogy az e-kereskedelemnek komoly fejlődési lehetőségei vannak még a műszaki fogyasztási cikkek értékesítése terén Olaszországban. A kereskedők a legnagyobb eladásokat az okostelefonok, tévékészülékek, notebook-ok, porszívók és szárítógépek árucsoportokban érték el. Egy átlagos héthez viszonyítva a forgalom különösen nagy arányban a szárítógépek (+477 százalék), a porszívók (+317 százalék) és a házi audiorendszerek (+286 százalék) körében nőtt meg.

Spanyolország: minimális volt a bővülés

Black Friday hetében kb. 7 százalékkal nőtt meg a műszaki fogyasztási cikkek forgalma a 2017. évi Fekete Péntekhez képest, ugyanakkor egy átlagos héttel összevetve a forgalom 22 százalékkal volt magasabb. Ennek alapján tehát a spanyol fogyasztók élnek leginkább a Black Friday ajánlatok nyújtotta előnyökkel a legnagyobb európai országokban. Összességében a Black Friday forgalom 72 százalékát a bolti kereskedelem, az online pedig – egy átlagos héthez képest sokkal jobban teljesítve – a teljes forgalom 28 százalékát adta.
A forgalomhoz legnagyobb arányban hozzájáruló árucsoportok idén a tévékészülékek,
okostelefonok, notebook-ok, tabletek és mosógépek voltak. Egy átlagos héthez viszonyítva
kiemelkedően a tévékészülékek (+307 százalék), a notebook-ok (+299 százalék) és a hangszórók (+274 százalék) teljesítettek.

Magyarország: jelentős forgalomugrás a Black Friday alatt

Alapvetően megállapítható, hogy idén is óriási verseny folyt a vásárlókért a Black Friday
hétvégéjén. Azok közül a termékcsoportok közül, amit heti szinten vizsgál a hazai GfK, az alábbi hármat érdemes kiemelni: TV-k, kávéfőzők, mosógépek. A 47. héten a TV forgalom 5,3 milliárd volt; a mosógépeké valamivel több, mint egy-, és a kávéfőzők esetében több mint félmilliárdos. A három termékcsoport összforgalmának 55,3 százaléka a bolti forgalomból jött. A Black Friday előtti héthez képest a forgalom jelentősen növekedett + 95 százalék a TV-k esetében, +165 százalék a mosógépeknél, és +236 százalék kávéfőzőknél. Ez utóbbi közkedvelt karácsonyi ajándék is, amelyet Black Friday alatt sokan be is szereznek.

(onBRANDS)