ÚJ SZAKEMBER IRÁNYÍTJA A DREHER NEMZETKÖZI MÁRKÁIT

A szakember a Zwack Unicumtól érkezett.

Januártól Hruska Rita felel a Dreher nemzetközi márkáiért. Korábbi tapasztalatait a Tchibonál és a British American Tobaccónál szerezte.

Hruska Rita az International Business Schoolban szerzett közgazdász marketinges diplomát, szakmai pályafutását a British American Tobaccónál kezdte, ahol 2 éves vezetőképző program után, újszerű marketinges megoldásokra koncentrálva, prémium márkák építésén, és több sikeres termék bevezetésén dolgozott. Ezt követően új cég és az FMCG terület következett. A Tchibo márka menedzsereként a cég legfontosabb piacvezető márkájának további erősítése volt a fő feladata.

2009-ben csatlakozott a Zwack Unicumhoz, ahol kezdetben a Johnnie Walker márkát, majd a zászlóshajó, az Unicum márkacsapatát irányította. Mind ezek mellett, a cégnél eltöltött évei alatt, olyan neves, nemzetközi márkákat is képviselt, mint a Moët & Chandon, a Hennessy, az Evian, a Baileys, és a Captain Morgan. Az utolsó években leginkább magyar márkák kommunikációjáért, illetve új márkák és termékfejlesztések bevezetéséért felelt.

„Mindig is közel álltak hozzám a nagy múltú, tradicionális márkák. A 165 éves Dreher Sörgyárnál a gazdag örökség hiteles bemutatása mellett többek között innovációval és élménymarketinggel tudjuk majd sikeresen tovább építeni a márkáink elismertségét.” – mondta el Hruska Rita az új kihívás kapcsán.

A marketing menedzser a Drehernél olyan kedvelt termékek marketingjét viszi majd, mint az Asahi, a Pilsner Urquel, a Kozel, a HB és a Kingswood.
(onBRANDS)