KIALAKULÓBAN A „POSZTDIGITÁLIS” VILÁG

A termékek, a szolgáltatások, sőt akár még az emberek környezete is egyre inkább testreszabottá válik.

A sikeres vállalatok az új technológiák mellett a bizalmat, a felelősséget, az adatvédelmet és a biztonságot tartják a legfontosabb értékeknek. Az Accenture Technology Vision 2019 éves jelentése szerint

a vállalatok hamarosan átlépnek a „posztdigitális” korszakba,

ahol egy cég sikere attól is függhet, mennyire tudja alkalmazni az ügyfeleinek, munkavállalóinak és üzleti partnereinek a személyre szabott valóságot és élményt nyújtó új technológiákat.

A vállalatok működését a következő három évben jelentősen átalakító technológiai trendekről szóló “The Post-Digital Era is Upon Us Are You Ready for What’s Next”  című jelentés szerint a cégek fordulóponthoz érkeztek. A digitális technológiáknak köszönhetően már átfogó ismeretekkel rendelkeznek ügyfeleikről, ezért több lehetőségük van a fogyasztók elérésére, valamint új partnerekkel való kapcsolat építésére.

A posztdigitális korban a digitális technológia már nem csak előny, hanem alapkövetelmény.

A felmérés során megkérdezett több mint 6 600 üzleti és IT-vezető közel négyötöde (79%) úgy gondolja, hogy a digitális technológiák – azon belül a közösségi média, a mobiltechnológia, az analitika és a felhő – a bevezetés szakaszán túllépve, mára szerves részét képezik cége alaptechnológiáinak.

„A posztdigitális világ persze nem azt jelenti, hogy a digitális technológiákra már nincs szükség. Épp ellenkezőleg. Csupán a megválaszolandó kérdés változott meg: most, amikor már szinte minden vállalat rendelkezik a kellő digitális kompetenciával, mi fogja az Ön cégét kiemelni a tömegből? A digitális technológia önmagában már nem elég. A Technology Vision jelentés bemutatja, milyen módon kell a szervezeteknek az ütőképes új technológiákat felhasználniuk üzleti modelljeik megújítására és arra, hogy képesek legyenek ügyfeleiknek személyre szabott élményeket nyújtani. Emellett a vezetőknek azt is fel kell ismerniük, hogy az olyan emberi értékek, mint a bizalom és a felelősség, nem csupán kedves szavak, hanem kritikus sikertényezők is.” – nyilatkozta Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs igazgatója.

A Technology Vision jelentés öt olyan új technológiai trendet azonosít, amelyek segíthetik a vállalatok sikerességét a gyorsan változó mindennapokban.

A DARQ hatalma, vagyis mi a DARQ lényege? Az elosztott főkönyvi technológia, a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság és a kvantumszámítástechnika (distributed ledgers, artificial intelligence, extended reality és quantum computing – DARQ) a változások katalizátorai, amelyek kivételes új képességeket kínálnak, valamint teljes iparágak megújítását is lehetővé teszik. Amikor arra kérték a válaszadókat, hogy rangsorolják ezeket a technológiákat aszerint, hogy melyek gyakorolják majd a legnagyobb hatást szervezetükre a következő három évben, a megkérdezett vezetők 41%-a az AI-t tette az első helyre (ez az arány több mint kétszerese a többi DARQ technológia által elért eredménynek).

Az egyén megismerése – az egyedi fogyasztók és egyedi lehetőségek kiaknázása. A technológia vezérelt interakciók nyomán folyamatosan erősödik a fogyasztók technológiai identitása. Ennek ismerete rendkívül fontos lesz a fogyasztók következő generációjának megértéséhez, valamint a személyes és élményalapú kapcsolatok kiépítéséhez. A megkérdezett vezetők több mint négyötöde (83%) szerint a digitális demográfiai adatok a cégeknek új lehetőséget biztosítanak a még nem teljesített ügyféligények azonosítására.

Humán+ munkaerő – változtass, különben hátráltatsz! A humán+ munkaerő azt jelenti, hogy a saját készségein és tudásán kívül minden egyes dolgozó rendelkezik majd a technológia által biztosított új képességekkel. A Humán+ munkaerő megjelenésével a vállalatoknak a munkavégzés új formáit kell kialakítaniuk a posztdigitális korban. A vezetők több mint kétharmada (71%) szerint a munkavállalóik digitálisan érettebbek, mint maga a szervezet, ezért a dolgozók arra várnak, hogy a szervezet utolérje őket.

Védj meg mindenkit, ezzel véded magadat is! A vállalatok nagyban függenek a velük kapcsolatban álló cégektől, de ezek a kapcsolatok egyben a biztonsági kockázatokat is növelik. A vezető vállalatok tisztában vannak azzal, hogy a biztonság fontos szerepet játszik a működésükben, miközben egy kiterjedt ökoszisztémával együttműködve nyújtanak piacvezető termékeket, szolgáltatásokat és élményeket. A válaszadók mindössze 29%-a biztos abban, hogy az ökoszisztémában működő partnerek maximálisan törekednek a biztonsági szabályok betartására és a megfelelő védelem kialakítására.

Személyre szabott kereskedelem: valós idejű interakciók a fogyasztókkal. A technológia létrehozza a testre szabott és igény szerinti élmények világát, a vállalatoknak pedig át kell alakítaniuk ahhoz, hogy azonosítani tudják és kiaknázhassák az új korszak kínálta lehetőségeket. Ez azt jelenti, hogy minden lehetőségre úgy kell tekinteni, mint ha az egy külön piacot képviselne. Hét vezetőből hat (85%) nyilatkozott úgy, hogy a testreszabás és a valós idejű kiszállítás integrálása lesz majd a következő jelentős versenyelőny a piacon.

A jelentés szerint a posztdigitális korban az innovációhoz az is hozzátartozik, hogy a vállalatok képesek legyenek kitalálni, hogyan alakíthatják az embereket körülvevő világot, és a megfelelő időben miként kínálhatják nekik termékeiket és szolgáltatásaikat. A gazdaság szereplői most teszik meg az első lépéseket abban az új világban, amely a pillanatnyi igények szerint alakul:

a termékek, a szolgáltatások, sőt akár még az emberek környezete is egyre inkább testreszabottá válik,

és a vállalatok az élet és munka minden területén arra törekednek, hogy az egyén igényeit maximálisan kielégítsék és átformálják az általa megélt valóságot.

Az testreszabást új szintre emelő vállalatok egyike Japán legnagyobb e-kereskedelmi vállalkozása, a Zozotown. A cég alkalmazása pontosan meghatározza a vásárló méreteit, és ennek alapján szintetikus spandex anyagból készíti el a testhez simuló Zozosuitot, amely 10 napon belül meg is érkezik a vevőhöz.

Azonban a technológia segítségével nem csak a divatiparban valósítható meg a korábban elképzelhetetlen mértékű testreszabás. A Sam’s Club amerikai kiskereskedelmi cég olyan alkalmazást fejlesztett ki, amely a gépi tanulás és a vevő korábbi vásárlásaira vonatkozó adatok segítségével automatikusan elkészíti az aktuális bevásárlólistát. A vállalat hamarosan navigációs funkcióval is kiegészíti az alkalmazást, amely megmutatja, hogyan lehet a legoptimálisabban eljutni a bolton belül a listán szereplő termékekhez.

A jelentés arra is utal, hogy a digitális átalakulás szakaszában lévő vállalatok azt vizsgálják és kutatják, milyen megoldásokkal szerezhetnének versenyelőnyt, legyen szó innovatív szolgáltatásokról, nagyobb hatékonyságról vagy akár pontosabb testreszabásról.

A posztdigitális vállalatok már ezeket az irányokat ötvözve magát a piaci működést megváltoztatva utasítják maguk mögé a versenytársaikat.

Egy piac helyett több olyan kisebb testreszabott piac jöhet létre, amely igény szerint, az adott pillanat elvárásaihoz igazodva működik.

Jó példa erre a kínai JD.com e-kiskereskedelmi portál “Toplife” platformja. A külső cégek saját áruházak létrehozásával, a JD robotikai megoldásai és drónos házhozszállítása által a JD- ellátási láncán keresztül értékesítik termékeiket. Egy a Walmart-tal partneri kapcsolatban álló sencseni fizikai áruház több mint 8000 terméket kínál majd vásárlóinak a JD-platformján keresztül személyes átvétellel vagy az üzletből 30 percen belüli kiszállítással. A soha nem látott testre szabási lehetőséget és sebességet kínáló JD úgy nyújt segítséget más vállalatoknak, hogy közben saját maga számára hoz létre új piacot.
( onBRANDS )