A REPUBLIC GROUP LETT AZ ALLEE LEAD ÜGYNÖKSÉGE

A kreatív produkció mellett a social media management is az ügynökség feladata.

A nyár folyamán többen is harcba szálltak az Allee bevásárlóközpont kreatív ügynökségéért folyó tenderén, illetve a januárban indult kampány kivitelezéséért. Mintegy két hónapon át tartó, négykörös tender végén a Republic Group kreatív pályázata került ki győztesen.

Az integrált kampány során online és offline megjelenések, új rendezvények és együttműködések is a kommunikációs stratégiai célokat fogják támogatni. A bevásárlóközpont látogatói 2019 folyamán

új márkaüzenettel, a komplexumot is érintő jelentős változásokkal

találkozhatnak, melyhez egy eddigitől eltérő, új irányvonalat kellett meghatározni.

„A fogyasztói szokások és elvárások változása miatt egyre fontosabbá válik, hogy egy bevásárlóközpont élmény szinten is ki tudja szolgálni a vásárlókat. Olyan megoldásokat kerestünk, melyek kivételes helyként pozicionálják az Allee-t, ami többet nyújt, mint egy bevásárlóközpont és központi helyet foglal el nem csak a kerület, de a vásárlók életében is.” – Berzevici Rita az Allee marketing vezetője.

A tender harmadik, s egyben utolsó körében került ki győztesen a Republic Group az #alleem kampányával. Az „alleem” kifejezés utal Újbuda erős összetartására, az ott élők és a bevásárlóközpont viszonyára, akik számára az Allee nem csupán egy pláza, hanem az ő saját helyük, otthonuk meghosszabbítása. A kutatásokból is kirajzolódott, hogy az Allee esetében egy kimondottan lojális vásárlókörről van szó. A kampány vizuális elemei az ő szemszögükből mutatják meg a sokszínű kínálatot, egy-egy vásárlói karaktert megidézve a rájuk jellemző színekkel.

„A koncepció lényege, hogy erősítsük a személyes kapcsolódást, érzelmi kötődést építsünk ki a vásárlók és a bevásárlóközpont között, így hozva közelebb az Allee-t a célcsoportnak tekintett 28-40-es korosztályhoz.” – Márton Szabolcs kreatívigazgató, Republic Group.

A 100 fővel dolgozó ügynökség feladata lett az Allee komplett arculatának, a márka pozíciójának, valamint a fogyasztói elköteleződésnek magasabb szintre emelése is.
( onBRANDS )