ÚJ SZENIOR MÁRKAMENEDZSER A BORSODINÁL

Célja tovább erősíteni a Borsodi márkanevet, hogy a sörfogyasztók elsőszámú választásává váljon. 

Spiegel György több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a hazai és nemzetközi élelmiszeriparban, emellett a nemzetközi kihívásokat is jól ismerheti, hiszen több évet dolgozott az Egyesült Királyságban marketing területen.

A Borsodihoz február elején érkezett, elsőszámú célja, hogy a Borsodi márka megújulását koordinálja annak érdekében, hogy újra a hazai sörfogyasztók kedvencévé váljon.

„Nagy örömmel csatlakoztam a Borsodi Sörgyárhoz, hiszen mindig is kerestem az emberközpontú, ugyanakkor professzionális munkahelyi közeget, amit itt úgy érzem meg is találtam. Az pedig kifejezetten a habos oldal, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb és nagy ambíciókkal rendelkező márkájához kerültem, tele izgalmas feladatokkal és kihívásokkal.” – mondta Spiegel György.

Kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy tapasztalatai miatt tökéletesen ismeri a hazai sörpiac minden kihívását, és széleskörű tapasztalattal rendelkezik. Így joggal számíthat a Borsodi arra, hogy hamar eléri saját és a vállalat céljait.

„Fontos volt, hogy olyan embert találjunk, akinek széles körű FMCG tapasztalata van, kézzelfogható eredményeket ért el munkája során, és mind a Borsodi, mind anyavállalata, a Molson Coors vállalati kultúrájába könnyen tud beilleszkedni. Új kollégánk személyében biztos vagyok benne, hogy megtaláltuk az ideális embert a feladatra, és közösen sikerrel tudjuk folytatni a Borsodi márka tavaly megkezdett megújítását”” – mondta el róla a Borsodi sörgyár marketing igazgatója, Juhász Péter Tibor.
( onBRANDS )