MALCHINER PÉTER, YOU ARE MORE!™ – AKI HIHETETLENÜL SOKAT ADOTT A CSAPATÁNAK

Örökre visszalépett a sporttól Dirk Nowitzki, minden idők egyik legeredményesebb NBA kosárlabdajátékosa.

Ő a világon az első európai származású kosárlabdajátékos, aki az NBA-ben a 20 000 pontos mérföldkövet elérte. Dobótechnikákat nevezték el róla.

Ha valakinek a búcsúrendezvényén a kosárlabda sporttörténet élő legnagyobbjai azt mondják, hogy “Te nem csak jól játszottál, hanem a HELYES játékot (right game) játszottad!”, annak különös jelentősége van. Azt jelenti, hogy a játékos teljesítménye mögött óriási emberi kvalitás is húzódik. Ő az, akit mindenki úgy ír le, mint az egyik legjobb embert is, akit valaha megismertek.

Aki hihetetlenül sokat adott a csapatának és a csapattársainak, és ezért nagyon keveset kért vissza.

Az alázat, a mesteri minőség és az integritás szimbóluma lett már aktív játékos korában is.

Egy interjúban megkérdezték tőle, hogy mi lenne az a három dolog, amit szeretne, ha a sírjánál egyszer majd mások mondanának róla.

Ezt válaszolta:
“Először is azt, hogy soha nem felejtettem el, hogy honnan jöttem és a földön tudtam maradni, nem szálltam el. Másodszor, hogy hihetetlenül keményen tudtam dolgozni.
Harmadik, hogy a fegyelmem rendkívüli volt. Soha nem ettem egy pizzát, nem ittam alkoholt, mindig oda figyeltem, hogy kipihent legyek.”

Ehhez egy adalék. Hetek óta tudta, hogy most örökre befejezi a sportot. Ennek ellenére minden meccs előtt és után, és még az utolsó játéka előtt is! a mentorával a dobótechnikáján dolgozott.

Egy igazi bajnok. Mindig az úton, soha nem a célban…
(Malchiner Péter – You Are More!™)