MAGYAR SIKER A PR OSCARJÁN

Újra shortlistes a Republic Group a SABRE Awards-on.

A Republic Group és a Katona József Színház közös projektjének folytatását 2018 legjobb nemzetközi PR-kampányai közt tartják számon.

A Katona360 nemzetközi sikere után most az „Add át a helyed!” – kezdeményezés került a PR Oscarjaként emlegetett SABRE Awards-on shorlistre. A díjátadót május végén, Londonban tartják. 

A tavaly karácsonykor zárult Katona Chairity, avagy az „Add át a helyed!”- aktivitás bebizonyította, hogy a minőségi szórakozásra nagy igény mutatkozik az Y és Z generáció körében is.

A Republic Group és a Katona József Színház közös projektje során a 30 év feletti korosztály felajánlhatta meglévő színházjegyét, amelyet az oldalon regisztrált 30 év alatti fiatalok között soroltak ki. Két hét alatt 988 fiatal regisztrált a dedikált online felületen, bebizonyítva, hogy az előadások iránti igény töretlen. A kulturális kezdeményezés kettős szereppel bírt:

interakciót indított a különböző generációk közt,

és biztosította azt is, hogy a 16-30 év közti fiatalok is egyre nagyobb számban vegyenek részt az előadásokon.

A projekthez Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Rujder Vivien, Tasnádi Bence, Szentesi Éva, Odett, Schoblocher Barbi, Kemény Zsófi, Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese, Ott Anna, Stahl Barbi, Nagy Kata, illetve a Mary Popkids tagjai: Herrer Sári és Bártfalvi Sándor is csatlakoztak. Az előadók amellett, hogy a Katona József Színház előadásában található 18 különböző darabra adták át a helyeiket, videóüzeneteket is készítettek arról, miért tartják fontosnak a kultúra ápolását és továbbadását. Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója is kamera elé állt, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a színház törzsközönsége karácsony közeledtével kultúrát is ajándékozhat az arra fogékony fiatalságnak.

Az ország egyik legismertebb intézménynek nem ez volt az első, kifejezetten fiatalokat célzó kezdeményezése. Tavaly, a Színházak Éjszakájára időzített „Katona360 – Tiéd a színpad!” – kampány során 360°-os látószögű kamerarendszert helyeztek el a színpadon. Ez után egy élő, online streamen keresztül bárki, gyakorlatilag bárhonnan bekapcsolódhatott a Hamlet egérfogó-jelenetének az előadásba. E közben úgy érezhette, mintha ő maga is a színpadon állna, a színészek közt. A kampány 2018-ban, a SABRE Awards-on Certificate of Excellence minősítést, továbbá 2 arany Kreatív Prizmát nyert el, ekkor mintegy 33 országból követték.

Idén május 22-én, Londonban szurkolhatunk a Republic Group PR divíziójának.

Stáblista Katona Chairity:

Megbízó: Katona József Színház – Katona József Színház Nonprofit Kft.
Ügyvezető Igazgató: Máté Gábor
Adminisztratív Igazgató: Mattyasovszky Bence
Kommunikációs és értékesítési vezető: Gricz István

Lead ügynökség, reklámügynökség: Republic Group Kft.

Ügyvezető igazgató: Barna Tamás
Innovációs igazgató: Fabricius Gábor
Kreatívigazgató: Márton Szabolcs
Client Service Director: Szilágyi Fiorella
Head of PR: Zámbó Anna
Head of Digital: Oláh Alexandra
Senior PR Manager: Steiner Bianka
Senior Account Manager: Pavuk Sophie
Account Manager: Oláh Bettina
Digitális Projectmanager: Tokai Sándor
PPC Manager: Langenthal Péter
Head of Art: Jancsi Mátyás
Head of Copy: Román Dávid
Copy: Doman Gergely, Ónódi-Szabó Mátyás
Grafikus: Lotfi Árzsáng Áron, Kolmann Ádám
Videós anyagok: Szente Krisztián

( onBRANDS )