MOBILAPPAL IS ELADHATOD AZ AUTÓDAT

Elindult az autotveszek.hu mobilkészülékekre fejlesztett applikációja.

Az új „AutótVeszek app” ingyenesen letölthető a Google Play Áruházból Androidos, valamint az Apple App Store-ból iOS rendszerű készülékekre is. Ez az első olyan magyar autókereskedő alkalmazás, amelyen keresztül mobiltelefonról is feladhatóak a hirdetések. A gépjármű adásvétel így szinte teljesen online történhet: csak a szerződéskötés miatt kell személyesen találkozniuk a vevőknek.

Az új mobilapp a tavaly októberben indult autotveszek.hu közösségi autókereskedő weboldal új fejlesztése, és a klasszikus verzió minden szolgáltatása elérhető rajta. Nagy előnye, hogy jelentősen meggyorsítja a hirdetésfeladást. Mindez a könnyű kezelőfelület mellett az egyedi keresőmotornak köszönhető, amelybe egy komoly nemzetközi adatbázist építettek be gyári adatokkal.

Az autotveszek.hu-n bárki értékelheti az eladókat és kommentben indokolhatja meg a döntését. Az oldal másik különlegessége, hogy ha egy vevőjelölt szeretné felvenni a kapcsolatot az általa kiszemelt gépkocsi tulajdonosával, akkor a CarChat nevű szolgáltatás segítségével szöveges üzenettel tudnak egymással kommunikálni valós időben, nem kell telefonhívással bajlódniuk.

A weboldalon és az appban eladókat és #hashtageket is követhetünk, az üzenetekről és az új autókról pedig az alkalmazáson kaphatunk értesítéseket. Persze van szabad szavas kereső is: ha a vevőjelöltnek nincs annyira egzakt elképzelése, akkor többféle autót kap eredményül, amely az ízlésének adott esetben megfelelhet.

Egy magánszemély kettő hirdetést futtathat egyszerre ingyenesen, de nem kell fizetniük a fotónagyításokért sem.
( onBRANDS )