ÚJ NAPI SOROZATOT INDÍT A TV2

A Media Hungary konferencián Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója ismertette a portfólió legfrissebb eredményeit.

A médiacég több sajátgyártású műsorral is készül az év második felében, amelyek között kaland-reality, sportvetélkedő, nagyszabású showműsor és vetélkedő is szerepel. Kiderült, kik lesznek a megújult Sztárban Sztár mesterei.

A programigazgató emlékeztetett arra, hogy 2016 májusában szintén ezen a szakmai eseményen jelentették be a cégcsoport nagyszabású portfólióbővítését és programinvesztícióját, ennek eredményeként mára a TV2 Csoport Magyarország legnézettebb televíziós portfóliója lett (14 csatornával) mindhárom kiemelt célcsoportban, azaz a teljes lakosságban, 18-49 és 18-59-ben is az egész napos együttes közönségarány tekintetében(Live adatok alapján).

A fejlődés mértékét jól mutatja, hogy 2016 elején még 13,2 százalékpont különbség volt a TV2 Csoport és az RTL Magyarország átlagos napi közönségaránya között a 18-59 évesek körében (az RTL Mo. javára), 2019 április végére pedig már 1,3 százalékpont a TV2 Csoport előnye konkurensével szemben.

A fragmentáció és a TV2 Csoport sikeres stratégiája révén egyre több 1-5%-os (SHR) csatorna jött létre a piacon. Ma már csak a TV2 és az RTL Klub büszkélkedhet 5% feletti napi átlagos közönségaránnyal a 18-59 éves korcsoportban. A sok közepes méretű csatorna megjelenésével párhuzamosan a két nagy közönségaránya közelít a középmezőnyhöz, így a versenyük már nem olyan meghatározó a csatornacsoportok szempontjából. Az 1-5%-os csatornák tábora azért is nagyon fontos, mert aki hosszú távon piacvezető akar lenni, annak figyelnie kell arra, hogy az itt lévő csatornái jó teljesítményt nyújtsanak. A TV2 Csoportnak jelenleg 5 csatornája található ebben a mezőnyben.

Ahogy Fischer Gábor kifejtette: a következő időszakban a feladat a csatornacsoport piacvezető helyzetének megszilárdítása és a TV2 további erősítése.

Ebben fontos szerepe lesz a TV2 népszerű kaland-realityjének, az Ázsia Expressznek. Ördög Nóra műsorvezetésével ezúttal Sri Lanka, India és Thaiföld egzotikus tájain teszi próbára magát a hét sztárpár. (Demcsák Zsuzsa – Kandász Andrea, a Liu-tesvérek, Janicsák Veca – Ladányi Jancsó Abel, Hódi Pamela – Huszár Zsófi, Gáspár Evelin – Gáspár Zsolti, Bereczki Krisztián – Bohos Kornél, Horváth Gréta – Meggyes Dávid)

A tavaszi cannes-i televíziós vásár egyik legizgalmasabb formátuma a Catch Point, azaz a Kapd el, ha tudsz! gameshow is érkezik rövidesen. Ez az a játék, amelyben nem kell mindig tudni a helyes választ – elég csak jól helyezkedni! A műsorban két csapat verseng egymással, egy kérdésre tíz válaszlehetőség jelenik meg egy hatalmas kivetítőn. A játékosnak nincs más dolga, mint az általa helyesnek tartott megoldást bemutató fotó elé állni. Ha jól döntött és a megfelelő kép előtt áll, egy labda esik a kezébe és ezzel ölébe hullik a nyeremény is. Ha téved, de jók a reflexei, vagy elég gyors és ügyes, akkor bárhonnan esik is a labda, ha elkapja, ugyanúgy jár a nyeremény.

Az Exatlon népszerűségét látva jön egy vadonatúj sport reality, a Fuss család, fuss! A műsorban fitt és kevésbé edzett, de nagyon elkötelezett civil és sztárcsaládok versenyeznek a főnyereményért. Komoly fizikai és mentális akadályokat kell legyőznie annak a családnak, aki szeretné a „Legfittebb család” címet és az ezzel járó pénznyereményt megszerezni. A versenyzőket profi mentorok is segítik abban, hogy a legjobb teljesítményt érjék el. Bátorság, kitartás, összefogás. Ez jellemzi a családi verseny résztvevőit, és a végén kiderül, melyik Magyarországon a legfittebb család.

A Sztárban Sztár eddigi 6 szériájában ismert énekesek mutatták meg, mennyire tudnak belebújni más sztárok bőrébe. A műsor az ország elsőszámú házibulija lett, nézettségi csúcsokat ért el, több szakmai- és közönségdíjat is bezsebelt. 2019-ben új formában tér vissza: a Sztárban Sztár leszek! egy izgalmas tehetségkutató, ahol civil emberek, amatőr színészek, énekesek kapnak lehetőséget, hogy ezúttal ők utánozzanak hazai és külföldi énekeseket. További újdonság, hogy idén a zsűritagok nemcsak véleményezik, hanem tanítják is a versenyzőket, a válogatók során maguk állítják össze a csapataikat, akik majd megküzdenek a nézők szavazataiért az élő adások során. A tehetségkutató nyertese az ország legsokoldalúbb előadója cím mellett többek között 10 millió forintot vihet haza.

A programigazgató elárulta, hogy kik lesznek azok az ítészek, akik kritizálják majd a jelentkezőket. A mesterek olyan előadók, akik a Sztárban Sztár korábbi évadaiban bebizonyították, hogy ők az utánzás nagymesterei. Bereczki Zoltán: az első széria győztese, aki gyakorlatilag lerakta a műsor alapjait. Pápai Joci: a Sztárban Sztár legszórakoztatóbb versenyzője, aki megmutatta, hogyan lehet humorosan színpadra vinni a produkciókat. Tóth Gabi: nemcsak szexi dívákat, hanem kemény férfiakat is jól megformált a 3. szériában, amivel a döntőig repítette magát. Horváth Tamás: őt korábban az internetről és koncertjeiről ismerte a közönség, ám a Sztárban Sztár óta a hazai könnyűzenei világ meghatározó arca lett. A válogatások már megkezdődtek, hamarosan jön a Sztárban Sztár leszek! Tilla műsorvezetésével.

Mintaapák címmel vadonatúj napi sorozatot indít a TV2.

Az eredetileg argentin formátum (Dear Daddies) hazai változatában négy, különböző élethelyzetben lévő, eltérő karakterű apának és családjuknak az életét követhetjük végig. Sajátos humorral feldolgozva olyan hétköznapi témákat, mint a barátság, az apa-fiú kapcsolat, a szeretet, a családi konfliktusok és a változó társadalmi szerepek. A történetek középpontjában az apa-gyermek kapcsolat áll, mely az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. A Mintaapák az új apaságról szól, vagyis arról, hogy a férfiak hogyan tanulják megérteni gyermekeiket, hogyan kezelik a nőkkel és a családjukkal való kapcsolataikat, mindezt sok humorral, néha drámaian, máskor szívmelengető pillanatokat bemutatva.
( onBRANDS )