CANNES-BAN NYERT A MAGYAR OSTROM

A legjobb diplomafilmet illető Young Director Award-ot Kovács István vehette át.

Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díját, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját és a BuSho fődíját követően újabb jelentős nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet az Ostrom, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Filmalap támogatásával készült diplomafilm.

A világhírű Cannes-i Reklámfesztiválhoz (Cannes Lions) kapcsolódva az Európai Reklámfilm Producerek Szövetsége szervezésében nemzetközi szakmai zsűri évről-évre díjazza a kreatív ipar újonnan feltűnt, kiváló tehetségeit. A Young Director Award díjakat 15 kategóriában adták át a hétvégén Cannes-ban.

A legjobb 6 percnél hosszabb diplomafilm díját Kovács István Ostrom című filmje nyerte el.

Az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

Az Ostrom Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a Filmalap támogatásával készült.

Az Ostrom az Inforg-M&M Film (Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra producerek) és az SZFE (Bosnyák Miklós producer) gyártásában, a Film Force Team (Hutlassa Tamás, Hutlassa Barna producerek), a Filmfabriq (Osváth Gábor producer) és a Vision Team koprodukciójában készült.

A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt, a line producer D’Intino Patrícia, a gyártásvezető Hegyi Nóra volt.

A főbb szerepekben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic bosnyák, továbbá Nenad Pecinar és Radoje Cupic szerb színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható.

Június 28-án kezdődik Közép-Európa legnépszerűbb A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválja Karlovy Varyban. Az európai filmpromóciós szervezeteket tömörítő EFP Future Frames – Az európai mozi új generációja című programjában 10 kitűnő tehetségű ifjú rendező diplomafilmjét vonultatja fel, köztük az Ostrom-ot. Kovács István, aki jelenleg Gasztonyi Kálmánnal közösen az Ostrom mozifilm változatán dolgozik, személyesen mutatja be a diplomafilmjét a szakmának és nagyközönségnek jövő héten Karlovy Varyban.
( onBRANDS )