KEVÉS HAZAI MÁRKA LÁT FANTÁZIÁT AZ INSTAGRAM TÉVÉBEN

A kifejezetten mobilra optimalizált, álló formátumokat a videózás következő generációjának szánták.

A hazai márkák nem szerettek bele a 2018 júniusában indult IGTV-be.

Először készült felmérés a Magyar Insta Brandlistán szereplő 100 hazai márkaoldal IGTV használatával kapcsolatban. Az eredmények alapján a legtöbb követőt vonzó brandek mindössze 35%-a töltött fel valamilyen videós tartalmat

a YouTube versenytársaként meghirdetett IGTV platformra.

Az Instagram felületéről és önálló applikációként egyaránt elérhető IGTV 2018. június 20-án startolt el. A vizsgált márkaoldalak közül először a Nanushka tesztelte az új platformot, már a bejelentés másnapján. A KIKA Magyarország és a Tech2.hu is gyorsan reagált, mindkét brand június 22-én töltette fel első videóját. Bár az IGTV-t kipróbáló hazai márkák több mint kétharmada (71%) márka már 2018-ban feltöltötte az első videóját, 43%-uk idén már nem tett közzé új tartalmat.

A Magyar Insta Brandlista Top100-as mezőnyéből az IGTV-t kipróbáló 35 hazai márka együtt összesen 290 videót tett közzé a mobilvideós platformon, azaz átlagosan nyolc (8,3) darabot. Az IGTV-t kipróbáló márkák 23%-a egyetlen videót osztott meg az érdeklődőkkel, 2-5 videót a brandek közel fele (46%) töltött fel, míg 6 vagy annál több tartalmat kevesebb mint harmada (31%). A legtöbb videófeltöltés a NoSalty (77), a PoPhone.eu (29) és a Glamour Hungary (27), ALDI Magyarország (26) és a JOY Hungary (23) nevéhez kötődik.

Az Instagram tévén a videók hossza 15 másodperctől 10 percig terjedhet,

de a nagyobb és ellenőrzött fiókok max. 60 perc hosszú videókat is feltölthetnek. A megvizsgált 290 darab hazai mozgóképes tartalom átlagos időtartama 2 perc 14 másodperc (134 mp). A legalább két tartalmat feltöltők közül a leghosszabb anyagokat a Totalcar (átlagos hossz: 553 mp/9:13), Street Kitchen (342 mp/5:42) és az Amnesia (323 mp/5:23) készítette, míg a JOY Hungary (20 mp), a NYX Cosmetics (25 mp) és az RTL Magyarország (29 mp) inkább a rövidebb videók sikerében hisz.

A 290 feltöltött videót összesen 1.246.888 alkalommal tekintették meg az érdeklődők.

A legnagyobb nézettségű IGTV csatornával a NoSalty (508.732), a PoPhone.eu (191.216), az ALDI Magyarország (148.777), az OXO Bubble Tea (132.391) és a Glamour Hungary (73.627) büszkélkedhet – ez az öt márka adja a vizsgált teljes nézettség 85%-át (1.054.753).

Érdekesség, hogy a megvizsgált 35 IGTV csatorna közül 14 esetében egyetlen komment sem érkezett a tartalmakhoz: a 290 videó összesen 624 kommentet kapott, azaz átlagosan alig több mint két darabot (2,15). Ilyen szempontból a NoSalty (219), az OXO Bubble Tea (162) és a PoPhone.eu (101) videói ösztönözték leginkább hozzászólásra a felhasználókat.

Az IGTV nagy újítását induláskor az álló tájolású videók jelentették, melyek a képernyő elforgatása nélkül, kényelmesen megtekinthetők a kezünkben tartott mobileszközökön.

Lukácsi Péter, az iStory.hu alapítója az eredmények kapcsán elmondta: „Az IGTV talán az Instagram eddigi egyetlen olyan fejlesztése, mely nem tekinthető sikernek. A vertikális formátummal forradalmasítani szerették volna a videózást, ám sem az influencereket, sem a márkákat nem győzték meg, hogy az új platform miatt megéri külön ilyen videókat készíteni, így megfelelő mennyiségű és egyedi tartalom hiányában a felhasználók többsége nem használja – vagy egyáltalán nem is ismeri az alkalmazást. Bár május óta horizontális videók is feltölthetők, kérdéses, hogy ez önmagában segít-e növelni az IGTV népszerűségét.”

A Magyar Insta Brandlista adatai alapján júliusban a Nanushka (+10425), a Balaton Sound (+7329) és a McDonald’s (+6711) gyűjtötte a legtöbb új követőt, a legnagyobb arányú követőszám-bővülés is a gyorsétteremlánchoz kötődik (+27%). A toplista szereplői átlagosan 47 posztot tettek közzé júliusban, a legaktívabban posztoló brandek közé az Impress Fashion (+351), a Nemzeti Sport Online (+297) és a Playboy (+285) tartozik.
( onBRANDS )