A VODAFONE CSOPORT SZPONZORÁLJA A PORSCHE FORMA E CSAPATÁT

A Vodafone Csoport lesz a hivatalos kommunikációs partnere a Porsche Motorsportnak a 2019/2020-as FIA forma E bajnokságon.

A Forma E az első teljesen elektromos, nemzetközi együléses autós versenysorozat, amelyen a kocsik több mint 200 km/órával száguldanak – nulla károsanyag-kibocsátással – négy kontinens 12 nagyvárosának útjain.

A csapat 2019 novemberi bemutatkozásakor a Vodafone márka látható lesz a Porsche történetében elsőként megalkotott teljesen elektromos versenyautóin, csakúgy, mint a vezetők egyenruháján.

A Vodafone Csoport ötéves szponzorációja tartalmazza a kommunikációs eszközök biztosítását és a technikai támogatást is a Porsche Forma E csapat számára.

Ahmed Essam, a Vodafone Csoport kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott: “Természetes kapcsolódás figyelhető meg a Vodafone és a Forma E között, amely egy széles és egyre nagyobb közönséget vonzó, újgenerációs, technológia-vezérelt sport, ami szívén viseli bolygónk ügyét. Nagyon jó a munkakapcsolatunk a Porsche-val, és célunk, hogy a járműtechnológiában közösen romboljuk le a meglévő korlátokat.”

Fritz Enzinger, a Porsche Motorsport alelnöke elmondta: “A Vodafone Csoport régóta a Porsche Motorsport partnere, a szolgáltató támogat mind a verseny-, mind pedig az utcai járműtechnológia fejlesztésében. Tudjuk, hogy a Vodafone erősen hisz a Forma E innovációs küldetésében, és nagyon örülünk, hogy mellettünk állnak ebben a fontos pillanatban is, amikor a Porsche Motorsport ebben az új versenyosztályba is belép.”

A Forma E partnerségen felül a közeljövőben az e-Sport területén is elindítja együttműködését a Porsche Motorsport és a Vodafone.

A Forma E 2014-ben született meg azzal a céllal, hogy e-mobilitási koncepciókat dolgozzon ki és támogasson nemzetközi viszonylatban. A Forma E jelenleg a nagyteljesítményű autók fejlesztését szorgalmazó környezetek közül a legversenyképesebb környezetvédelem, hatékonyság, energiafelhasználás és fenntarthatóság szempontjából is.

A Forma E-ben való részvétel mind a gyártóknak, mint pedig a technológiai szállítóknak – pl. a Porschénak és a Vodafone-nak – lehetőséget nyújt városi technológiák tesztelésére és fejlesztésére, ezáltal katalizátor szerepet betöltve az elektromos autók megoldásainak finomhangolásában, valamint a hétköznapi úthasználók vezetési élményének javításában.

A Vodafone Business már hosszú múltra tekinthet vissza a Porsche anyavállalatával, a Volkswagen Csoporttal közös technológiai fejlesztés tekintetében, ami egyben egyik legnagyobb globális ügyfele is. A Vodafone a Volkswagen Csoport egyik FAST partnere, ami egy olyan kis csoport, ahol autóipari és közlekedési kutatásra és fejlesztésre koncentrálnak.

A Porsche volt az első autó ipari ügyfele a Vodafone Csoportnak a hálózatba kapcsolt megoldások terén, és az elmúlt években a két vállalat szorosan együttműködött annak érdekében, hogy prémium modelljeiket számos új szolgáltatással egészíthessék ki, mint például a mobiltelefonos alkalmazáson keresztüli zárással/nyitással, pozíciókövetéssel, valamint az autó egyes jellemzőinek – úgymint az üzemanyagnak, illetve az olaj- és guminyomásnak – a figyeléséből eredő megelőző karbantartás funkcióval.

A Vodafone Porsche Forma E Csapat szponzorációja a két márka között a gyártói prototípus-versenyzés területén létrejött sikeres hatéves partnerségre is épít, amely három győzelmet eredményezett a Le Mans 24 órás versenyében, valamint három világbajnoki címet World Endurance Championships versenysorozatban.
( onBRANDS )