INNOVATÍV CSOMAGOLÁSI ÉS ÚJRAHASZNOSÍTÁSI MEGOLDÁSOKAT TESZTEL A MCDONALD’S

A McDonald’s Brüsszelben jelentette be átfogó hulladékcsökkentési programjának elindítását.

Ennek keretében a műanyag csomagolóanyagok kiváltására, illetve csökkentésére, valamint a csomagolók újrahasznosíthatóságának javítására irányuló lépéseket kezdeményez Európa-szerte.

Az éttermi teszteket is magában foglaló program

célja megtalálni azokat a rendszerszinten alkalmazható megoldásokat, amelyek egyaránt megfelelnek a vendégek elvárásainak, valamint a használhatóság és a fenntarthatóság követelményeinek.

A programtól a vállalat azt várja, hogy évente több ezer tonna műanyag felhasználását fogja ezzel kiváltani. A kezdeményezés részeként minden európai piacán, így Magyarországon is lecseréli a McFlurry csomagolását, amelyre a jövőben nem kerül műanyag tető. November közepétől egyre több hazai étteremben már az új csomagolással találkozhatnak a vendégek.

A McDonald’s globális központja 2018-ban jelentette be, hogy 2025-re minden, a termékekhez használt csomagolóanyag megújuló, újrahasznosított vagy tanúsított forrásból fog származni, továbbá a nemzetközi hálózat mind a 36 ezer éttermére kiterjeszti a hulladékok újrahasznosítását. A „Better M”, azaz „Jobb M” névre keresztelt globális fenntarthatósági program környezetbarát fejlesztések megvalósítását célozza az ellátási láncban és a kiszolgálás területén.

Európában a korábbi fejlesztéseknek köszönhetően a McDonald’s által felhasznált csomagolóanyagoknak már jelenleg is a 88%-a rost alapú, melynek 100%-a megújuló, újrahasznosított vagy fenntartható forrásokból származik. A most bejelentett intézkedések további fontos lépések abban az irányban, hogy a vállalat teljes mértékben kizárja működéséből a műanyag csomagolóanyagok használatát. A McFlurry csomagolásának átalakításával – vagyis azzal, hogy többé nem lesz szükség a különálló műanyag tetőre – évente több mint 1200 tonna műanyag takarítható meg.

Európában a McDonald’s több éttermében teszteli a műanyagmentes, papírból, illetve fából készült McFlurry kanalakat, valamint a fogyasztói visszajelzések alapján továbbfejlesztett, 100%-ban újrafelhasználható anyagokból készülő papír szívószálat. Több országban – köztük az olasz és a portugál piacon – csak a vendégek kérésére adnak az italokhoz szívószálat. A tesztek célja, hogy az alternatívák finomhangolásához és az azokkal kapcsolatos döntésekhez közvetlenül a vendégektől érkezzen, a gyakorlati használat során szerzett tapasztalatokon alapuló visszajelzés.

A vállalat számos kezdeményezést indított annak érdekében, hogy a csomagolásait könnyebben hasznosíthatóvá tegye. Ezen a területen a magyarországi hálózat évek óta az élen jár – a vállalat aktívan figyeli a globális kezdeményezéseket, és igyekszik az elsők között bevezetni a működő jó gyakorlatokat. Így történt ez a már évek óta használatban lévő, hazai fejlesztésű papír salátásdobozok, vagy most, az új McFlurry csomagolás bevezetésével.

A hulladékhasznosítás kérdése a feldolgozói és átvevői környezet nehézségei és a növekvő költségek ellenére folyamatosan fókuszban van. A hulladékgyűjtés több mint 20 éve szelektíven zajlik minden hazai McDonald’s-egységben. A konyhai és a vendégtérben keletkezett hulladékok szelektálása az éttermek 100%-ban megvalósul, így a McDonald’s az országos és az EU-átlagnál nagyobb mértékben, több mint 80%-ban hasznosítja a keletkezett hulladékot. Az éttermekből visszagyűjtött papír, a karton és a PE (polietilén) fólia anyagában hasznosul, a konyhákon keletkező évi közel 600 tonna használt sütőolajból biodízelt állítanak elő, az élelmiszerhulladékot pedig biogáz üzemben használják fel, elektromos áram és hőenergia termelésére.
( onBRANDS )