MUSTANGOK A VILLAMOSMEGÁLLÓKBAN

Vannak igazi aszfaltfalók, amelyek morgására mindenki felkapja a fejét.

Az Ogilvy ötlete egy interaktív citylight megalkotása volt, ami hangeffektekkel és fényjátékkal – fényszórókkal – kelti fel az arra járók érdeklődését. A táblához közelebb lépve a hang- és fényhatások erősebbek lesznek, ezzel is demonstrálva, hogy a Ford Mustangok hangja még a forgalmas autóutak monoton zajából is kitűnik. A járókelőknek most arra is lehetősége van, hogy „megszelídítsék a vadállatot” a plakátra helyezett gomb megnyomásával.

„Szerettünk volna egy olyan különleges, Magyarországon még nem látott CLP-megoldást kitalálni és kivitelezni, amely megjelenésében és koncepció tekintetében is méltó a Ford márkához. A koncepció alapja a márka szimbóluma, a vadló, hiszen a „vad” Mustang motorikus ereje egy olyan sofőrt igényel, aki kemény kézzel képes betörni és vezetni azt.” – mondta el a koncepcióról Csirke Dániel, a Geometry cégcsoport társ-kreatívigazgatója.

„Azonnal beleszerettünk az Ogilvy ötletébe. Rendkívül egyedi, interaktivitás tekintetében nem szokványos eszközön sikerült bemutatniuk mindazt, amit a Mustang képvisel.’’ – tette hozzá Rákosi Viktor, a Ford KKE regionális kommunikációs igazgatója.

„Örömmel segítettünk az Ogilvy-s csapatnak a helyszínek optimalizálásával abban, hogy ezzel az egyedülálló és látványos megoldással minél többen találkozhassanak és kipróbálhassák.” – nyilatkozta Magyar Krisztina, a Mindshare ügyfélkapcsolati vezetője.

A citylight a JCDecaux Innovate Awards 3. helyezését érte el a kereskedelmi célú citylight kategóriában; a médiatervezést és médiafoglalást a Ford médiaügynökségi partnere, a Mindshare intézte.

A citylightokkal itt találkozhatnak a Mustang rajongók:

Széna tér: 4,6,17 villamosok > Móricz Zs. körtér felé III. váró
Nyugati tér: 4, 6 villamos > Móricz Zs. Körtér felé IV. váró
Király utca: 4, 6 villamos > Móricz Zs. körtér felé I. váró
Corvin-negyed: 4, 6 villamos > Móricz Zs. Körtér felé I. váró
Harminckettesek tere: 4, 6 villamos > Széll Kálmán tér felé I. váró
Szent Gellért tér: 19,41,47,49,56 villamosok > Kelenföld vasútállomás felé
Bartók B. út – Gárdonyi tér: 19,41,47,49 villamosok > Deák tér felé
Villányi út-Budaörsi út: 17,61 villamosok > Móricz Zsigmond krt. felé

Alkotók:

Ford:

Rákosi Viktor: Regional Communications Director
Briglevics Szilvia: Regional Communications Supervisor

Ogilvy:

Kreatívigazgató: Robin Smith
Társ-kreatívigazgató: Csirke Dániel
Head of Art: Bóna László
Art director: Bánkövy Kata
Copywriter: Csirke Dániel
Producer: Séfel László, Höhn Brigitta
Stúdióvezető: Horváth Zoltán
Group account director: Iván Anita
Account manager: Lengyel Anita, Kálmánczhey Balázs

Mindshare:

Kocka Renáta – IK Outdoor
Kiss Zsuzsanna – Senior Exchange Executive
Magyar Krisztina – Director, Client Leadership

( onBRANDS )