ÁZSIA NÉPSZERŰSÉGE NŐ

Thaiföld a top5 utazási célpont között.

Nagyobb az érdeklődés az ázsiai úti célok iránt a Kiwi.com foglalási adatai alapján, és sokkal több magyar repülhet idén távolabbi desztinációkra, mint tavaly. A vezető

cseh utazási technológiai cég

adataiból kiderül az is, hogy nemcsak messzebbre utazunk, hanem több napot is töltünk a választott desztináción, valamint átlagosan korábban veszünk repülőjegyet, mint tavaly.

Vajon idén hová repül majd a legtöbb magyar? A Kiwi.com-on keresztül 2024. január 10-ig leadott foglalások alapján a repülős célpontok között továbbra is Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság lehetnek a legnépszerűbbek honfitársaink körében, de az látszik, hogy a kontinensen belüli utazás aránya némiképp csökkenhet és Ázsia népszerűsége nőhet.

Míg a vizsgált időszakban tavaly 5-ből 4 foglalás Európába szólt, addig idén ezek a repülőjegyeladások háromnegyedét teszik ki. Ezzel szemben az ázsiai célpontok a tavalyi 14%-os részesedésüket 18%-ra növelték.

Összességében tavaly ugyanezen időszakig leadott foglalásokban a távolabbi úti célok jóval hátrébb szerepeltek. Így pl. míg Thaiföld a tavalyi listán a 8., addig idén az 5. Nem véletlen tehát, hogy Bangkok és Phuket is felkerült a városok top30-as listájára, előbbi a 7., utóbbi pedig a 25 helyen szerepel.

Így nőtt a tengerentúli desztinációk népszerűsége 2023-ról 2024-re (a Kiwi.com-on keresztül az adott év január 10-ig a tárgyévre leadott foglalási adatok alapján):

  • Thaiföld: 5. hely (2023.: 8. hely)
  • Amerikai Egyesült Államok: 13. hely (2023.: 14. hely)
  • Egyesült Arab Emírségek: 16. hely (2023.: 18. hely)
  • Fülöp-szigetek: 22. hely (2023.: 26. hely)
  • Vietnám: 25. hely (2023.: 28. hely)
  • Indonézia: 26. hely (2023-ban nem szerepelt a top30 úti cél között)
  • Srí Lanka: 30. hely (2023-ban nem szerepelt a top30 úti cél között)

Az eddigi foglalási adatok alapján tehát idén magasabb szeletet szakíthatnak ki a foglalásokból a hosszabb járatok. De

nem csak messzebbre utazhatunk, hanem vélhetően tovább is maradunk,

hiszen az átlagos utazási hossz közel 6 napra emelkedett. Jelentősen kevesebb azok aránya, akik 3 napon belüli utazást választanak, és nőtt azoknak a száma, akik 4-6 napot töltenek választott úti céljukon.

A vállalat foglalási adatai alapján 2024-re az idén január 10-ig leadott foglalások alapján kb. 2,5 hónappal az utazás előtt vettek repülőjegyet honfitársaink, míg a tavalyi utazás kapcsán nem terveztek ennyire előre, akkor átlagosan közel 2 hónapos volt a foglalási ablak.
( onBRANDS )