KŐSZEGI ANDRÁS
Az embernek néha az az érzése támad, hogy egy hollywoodi kalandfilmből vagy egy képregényből léptél ki. Egyik reggel még Bangkokban reggelizel, következő napokban Milánó, Firenze, Budapest. Először is, hogyan bírod?
BÉRES GÉZA
Igen, néha én is azt érzem, hogy sok embernek az életét élem meg. Ha csak a sok ezer kilométert nézzük, akár vezetve, akár repülve is nagyon fárasztó. Az emberek csak azt látják, valóban, hogy itt reggelizek, ott reggelizek, és ez milyen jó.
Igen, ez egy olyan munka, amit szeretek csinálni.
Innentől kezdve tudok mosolyogni. Az emberek az életük nagy részét a munkájukkal élik le. Mindig szoktam mondani, hogyha olyat dolgot tudsz csinálni, amit szeretsz, akkor tudsz mosolyogni egész nap. Úgyhogy ez a szerencsés helyzet van nálam, hogy tudok mosolyogni.
Sokat mosolyogsz, ez jó. Még a reggeli közben azzal kezdtük ma a beszélgetést, hogy a közbeszéd, egyáltalán a közélet, a közhangulat meglehetősen fárasztó, és hát valljuk be, meglehetősen alacsony színvonalú. Tehát amikor az ember sokat mosolyog, akkor az már-már egy kicsit gyanús.
Ehhez még hozzárakok egy lila zakót egy bézs nadrággal, az már a nagyon gyanús kategória. Igen, nagyon szomorú Magyarországon a közhangulat, az emberek mentalitása és hozzáállása. Minden hónapban ha csak egy-két napra is megyek Bangkokba, már vissza tudom tölteni az itt leszívott energiát.
Olaszországban pedig a dolce vita érzést kapom.
Sajnos Magyarország a megkeseredett emberek hazája, de ez csak rajtunk múlik. A hozzáállás kérdése mindenhez. Nekem ugyanúgy nem marad ki semmi az életemből, a svájcifrank-hitel elvitte a házamat, mindent, 128-szor kezdtem újra és felálltam. Nem panaszkodok.
A sok felálláshoz honnan vetted az erőt?
Nekem Ázsia, a buddhizmus sokat adott az életemhez.
A probléma az feladatmegoldás. Ez az elvem, így működök.
Így neveltem a fiamat és a munkatáraimmal is így dolgozok. Onnantól kezdve, hogy feladat, annak megoldása is van. Vannak nagyon nehéz feladatok, már annak is örültem, hogy ne maradjon tartozásom a banknak. Az egy nehéz feladat volt, nagyon sok pénzt, munkát, időt, energiát elbuktam. Thaiföld azért a mosoly országa, mert ott az emberek 98 százaléka buddhista, és így élnek, hogy a probléma az feladatmegoldás, Mi történik Magyarországon? Hiszti, kiabálás, stressz, homokba dugom a fejem, másra fogom, majd rádöbbenek, mikor eltelt már idő, hogy valamit kéne csinálni, mert óriás a gáz és még nagyobb gáz lesz. Na most nekem ez kimarad.
Mikor kerültél Ázsiába, és miért?
Viszonylag korán, 23-24 éves koromban. Nagyon korán kezdtem az életet, huszonévesen volt 56 alkalmazottam, több vendéglátóegységem, de arra nem voltam megérve, hogy embereket irányítsak. Mondjuk ki, újgazdag bunkó, hülye gyerek vállalkozó voltam,
elszálltam minden szempontból,
nem volt értékrendem. Ha a nővéremtől kaptam egy könyvet, nem tudtam örülni neki. Akkor olvastam, anno az IPM nevezetű újságban volt egy cikk, hogy van egy önellátó kolostor, ahol nincs pénz, nincs kiabálás, nincs stressz, mindenki dolgozik. Rengeteg helyen jártam, de soha nem jártam akkor még Ázsiában. Eladtam mindent, mert akkor annyira magam alatt voltam, hogy arra gondoltam, hogy megválok az életemtől, hiszen már mindent megcsináltam. Akkor jó időben jó helyre mentem, és így
egy évet éltem egy kolostorban,
ingyen dolgoztam és közben egy olyan értékrendet kaptam vissza, ami Ázsiában alap. Itt meg sajnos egy kakukktojás, így én ebben a világban nem vagyok kompatibilis ezzel a gondolkodással. Akár az, hogy adjak embereknek, hogy segítsek, hogy odafigyeljek emberekre, ez Magyarországon már bicskanyitogató.
Ott tanultad már felnőtt fejjel a szabóságot is.
Így van, 14-15 évvel ezelőtt egy teljes újratervezés volt az életemben. Előtte Ausztriában, Grazban közösen csináltunk egy éttermet, de a társamék kiforgattak, így több tízezer euró mínusszal közben kórházba kerültem és ott megint újrakezdtem. Már régóta foglalkoztam ruhákkal, lakásvásárt is csináltam, és
mindig odafigyeltem az öltözködésemre.
A Batthyány utcában az I. kerületben volt egy működő ruhajavító szalon, amit sikerült megszerezni. Igazából azt azért vettem, hogy amiket ott értékesítek ruhákat, a nadrág alját felvarrjam. Innen indult minden, utána mentem Bangkokba egy tanfolyamot elvégezni.
Mondhatjuk, hogy úri szabó, bár ez is egy kicsit anakronisztikus, ám de szép kifejezés. Annak tartod magad?
Valahol igen, mert nagyon szeretem a vendégeimet, minden szempontból maximális odafigyelést szeretnék nekik adni, akár a munkatársamon keresztül is. Nálunk tényleg szolgáltatás van. Jöjjön be a boltba, ott illat, ásványvíz, Illy kávé, Prosecco van, tehát egy olyan szervizt adok, hogyha valaki arra veszi a gondolatát, hogy szeretne készíttetni valamit magának, akkor egyben egy élményt is kap, és persze ehhez megy még a száz százalék garanciám, amit Magyarországon valamiért nem nagyom adnak.
Luxus, divatos ma szabóhoz járni?
Igen, Magyarország az öltözködésben eléggé hátrányos helyzetben van, sajnos ki lehet azt mondani, hogy a férfiak kilencven százalékának jó esetben két darab öltönyük van, az egyik a ballagási, a másik az esküvői. Ami viszont nagyon szimpatikus, és örülök, hogy az igény egyre jobban növekszik és én megfizethető vagyok. Magyarországon a többi szabóság más árakkal dolgozik, ez mindenkinek a saját üzletpolitikája.
Nem csak komplett ruhákat készítesz, hanem bevállaltad a javítást is, ami pedig egy hétköznapi sziszifuszi munka.
Igen, ez nagyon fontos. Magyar stílusban sok blogger meg hozzáértő, vagy nem értő szakember írogat mindenfélét, hogy a konfekciót nem szabad megvenni, merthogy az milyen bűn. Én pedig azt látom, hogy
örüljünk annak, hogyha a magyar férfi eljut odáig, hogy egy hosszú ujjú inget felvesz.
Az már haladás. Ha ahhoz még egy zakót is, innentől kezdve az már nagyon-nagyon jó. A fiam amikor 17-18 éves volt, nem csináltam neki öltönyt, pedig csinálhattam volna, de fél évet hordta volna és kész, kinövi. Kimondottan erre tökéletesek a különböző kategóriájú konfekció dolgok, de persze most jön az, hogy akkor annak hosszú az ujja, bő, stb.
Ezt, mondjuk, az utcaképen látjuk, hogy általában hosszú és bő a konfekció.
Sajnos nem csak az utcaképen, még a televízióban is a műsorvezetőnek a tenyeréig ér a zakó. Igen, hogyha elvisszük egy sima ruhajavító szalonba, alulról felgányolják a gombozást, és így csinálják meg a zakó ujjának a rövidítését. Mi ezt vállból emeljük fel, így érintetlen, és egy nagyon szép végeredményt kapunk, tehát abban is a minőséget képviseljük. Szerencsére, ha már erre elindul az igény, akkor az jó.
A kicsi munka is munka. Nagyon büszke vagyok a munkatársaimra,
és örülök, hogy folyamatosan munkát tudok nekik adni. Ehhez az is kell, hogy nem büdös a munka, igen, egy gombot is felvarrunk, a cipzárcserét, vagy az egyéb konfekciókat is megoldjuk.
Ezt a két életérzést, a dolce vitát és az ázsiai alázatot ötvözöd, vagy éled meg együtt? Ezt a munkatársaidnak, a környezetednek hogyan tudod átadni, hogy együtt éljék ezt veled, hiszen sokszor csak rajtuk keresztül tud működni?
Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen a varrónőim nagy része mongol, akik már húsz éve itt élnek, beszélnek magyarul, ők is buddhisták. Látják, hogy nálam proseccózás van, természetesen őket is megkínálom.
Amikor mi először találkoztunk, egy fehér kabát volt a fókuszban, ami aztán elindított téged megint egy újabb világba.
Igen, a fehér kabát. Aldo Farinola egy csodaember számomra. Ő Foggiából, Dél-Olaszországból származik és
most már azt mondjuk egymásról, hogy testvérek vagyunk.
Az Instagramon rám írt, hogy szeretne kabátot. Ez elkészült, aztán átküldte Carmela Luciani divattervező linkjét, hogy tudnék-e segíteni neki, mint szabóság. Így akkor ő tervezett Aldónak egy öltönyt a júniusi Pitti Uomóra. Ott találkoztam először Carmelával, így látatlanban csináltam meg azt, amit ő teljesen megálmodott. Dizájn ruhákat álmodik, ezáltal sokkal nagyobb feladat azt megcsinálni, mint egy konfekciót, vagy egy klasszikusat. Ott derült ki, hogy mind a négy végtagja sérült, tehát hátrányos helyzetű. El is szégyelltem magam, hogy pénzt mertem kérni. Úgyhogy
hármasban egy családi kötelék lett közöttünk,
azóta nagyon sok öltönyt készítettem az ő tervezésében. Szeptemberben Velencében, a filmfesztiválon a vörös szőnyegen az én öltönyeimben vonult Aldo Farinola és egy olasz színész is, utána pedig Párizsban volt egy megjelenése. Januárban lesz megint Pitti Uomo, és Milánóban is tervezek egy nagy durranást. Tíz hónap alatt tényleg egy csoda történt.
Hogyan, mivel tudsz versenyezni Olaszországban az olasz szabókkal, ruhákkal?
Mellettük Iuri Marininek és Niccolò Cesarinak olasz divatmodelleknek is készítettem most már sok öltönyt, sőt azóta már Párizsból Thierry is rendelt tőlem öltönyt, amit majd januárban fog bemutatni a Pitti Uomón, Megint csak sok apróság, amit Ázsiából hozok, például izzadtságfelszívó van hónaljban a zakóban. Ez Magyarországon, de Európában sem jellemző, az olaszok sem láttak ilyet, így bámulnak rá. Nagyon szép szöveteim vannak, ezt értelemszerűen Ázsiából szerzem be, ezért is megyek minden hónapban Ázsiába. Innentől kezdve
nem azt a tucatszövetet használom, amit az összes szabóságban Európában.
Nálam sokkal különlegesebb és másfajták is vannak, amivel olyan versenyelőnyre tettem szert, ami felkelti az érdeklődést.
A Pitti Uomónak megcsináltad a budapesti változatát is, amit összekötöttél egy jótékonysági akcióval, mondhatni, az egész férfistílus-divatbemutató egy jótékonysági eseménnyé fejlődött.
Számomra ez egy csoda volt. Januárban, mikor Aldónak odaadtam a fehér kabátot, aznap este a már említett két olasz divatmodell is hozzánk csatlakozott egy vacsorára, merthogy látták az interneten, hogy elkészült a kabát, és ők szeretnének öltönyt rendelni a júniusi Pitti Uomóra. Ott a vacsoránál kipattant, hogy Magyarországon ilyen még nem volt.
Már akkor is támogattam Down-szindrómás gyermekeket,
és akkor jött az ötlet, hogy csinálnék egy ilyet, de jótékonyságit. Ott megkérdeztem a három úriembert, hogy mennyibe kerülne az, hogy eljöjjenek. Mind a három azonnal azt mondta, hogy ingyen jönnek. Ehhez még csatlakozott a Toscan Focus oldal, így élőben közvetítették Olaszországnak a Budapest Uomo rendezvényünket. Ilyen még nem volt Magyarországon, és nagyon boldogan ki tudom mondani, hogy január óta a megosztások miatt megannyi támogató az esemény mellé állt.
Emiatt támadnak is, hogy a rászorultakon akarok reklámot szerezni magamnak.
Én nagyon örülök, hogy a támogatók álltak olyan komolyra sikeredett a jótékonysági része, hogy júliusban, a főszezonban 22 Down-szindrómás gyermek és családja, közel 100 ember ingyen nyaralhatott egy-egy hetet Balatonon Felsőőrsön. Ott van egy levendulafarmom, és sikerült a programjaikat is, tehát a strandbelépőt, a veszprémi állatkertet, a balatonfűzfői bobpályát és sorolhatnám, nagyon színes nyaralást sikerült összeállítanom nekik, részükre teljesen ingyenesen. Ez mind a megosztásoknak volt köszönhető. Nem hallgatok azokra az emberekre, akik ezt ócsárolják, mondván, ha valaki támogat, azt lehet csendesen is. Lehet, de én azt gondlom, ha már van ekkora követőtáborom és rengeteg jó ember, aki érzi azt, hogy az elesetteken, vagy
a rászorultaknak tudunk akár csak a munkánkkal, akár csak a tevékenységünkkel segíteni.
Volt olyan, hogy Fehérvár mellett a zöldséges mondta, hogy Géza, állj meg, most érett a barack, vigyél egy rekesszel az e heti családnak. Nagyon sokan, sok mindennel mellé álltak, akár itt az I. kerületben a Vigadó étterem a rendezvény előtt az összes Down-szindrómás családnak ebédet biztosított, akik vidékről jöttek, azoknak is. Ezek apróságok, de a tevékenységükkel egy olyan támogatást kaptak ezek a családok, hogy az nem került pénzbe.
Nagyon-nagyon büszke vagyok mindenkire, aki ebben részt vett, és nagyon köszönök mindenkinek mindent,
mert egy csodát hoztunk létre. Folyamatosan minden héten, időt, energiát nem sajnálva személyesen mentem, mert a négy apartmanomban az összes családnak sütöttem, gyúrtam a tésztát és boldogan pizzáztunk, ami a támogatásból tudott létrejönni.
Miért pont a Down-szindrómásokat támogatod?
A Covid alatt sok ezer maszkot adtam az egészségügybe is, az időseknek is, adtam már az onkológiára parókákat, amit most újból fogok a daganatos hölgy betegeknek, ukrán menekülteket támogatok és támogattam is folyamatosan. Igazából bejött egy anyuka a Down-szindrómás gyerekével, a kislány megállt ott a boltban előttem,
rám nézett, odajött, és megölelt.
És szinte el sem engedett. Azok az energiák,
egy Dowon-szindrómás amilyen tiszta, őszinte szeretetet tud adni, az mindenkinek példaértékű lehet.
A mi világunk sajnos nagyon csúnya irányba megy, és pont ez nincsen, ez hal meg benne. Úgyhogy nekem ez egy nagyon fontos utam lett.
Mi lehet az oka ennek, hogy ezt érzékeljük, hogy egyre durvább, kegyetlenebb világban élünk?
Több oka van. Az online vetítések nem mindig valós és nem mindig a mindennapi életet mutatják, és az emberek arra vágynak. Igen ám, csak azt is látom, hogy büdös a munka. Na most vágyunk a jóra, de dolgozni nem akarunk. Ez egy ördögi kör, és mindig szoktam mondani, hogy ha nekem most nem lenne semmilyen végzettségem, semmim nem lenne, akkor is jól keresnék. És néznek rám az emberek, hogy ezt hogyan? Amikor 25-30 ezer forintért takarítanak ki egy lakást, akkor rakjuk össze a matekot, hogyha csak 20 napot dolgozom. Igen, ablakot pucolni, naponta több lakás, az egy kőkemény munka. Nem büdös a munka. Lehajolok és elmegyek dolgozni. Most
az emberek otthon a kanapén osztják az észt,
nem dolgoznak, jó esetben a párjuk fizetéséből meg tudnak élni, vagy valahogyan, de negatív energiákat kezdenek szítani magukban is és kifelé online is, ami nagyon szomorú. Innentől kezdve azoknak a tevékenységek a nyolcvan százaléka, amiket csinálok, egyszerűen csodabogárként vagyok, nagyon sok embernek csoda, sok embernek büdös bogár.
Itt a budai kis szabóságod, tényleg nem nagy, de amennyire tudom, nem is akarod ezt túlméretezni, ha már méretes szabóság.
Volt, hogy voltam a III. kerületben is, de mindig a személyemhez kötötték a történetet, és oda-vissza ingáztam robogóval, éppen, hogy melyik helyen van öltönyrendelő. Nem tudok szétszakadni, és azért azt mondjuk ki, hogy ez a B oldal.
Nagyon-nagyon szeretem az életemet, kimondhatom azt is, hogy hedonista lettem,
vagyok, én ezt nem szégyellem. Igen, nagyon fontos nekem az, hogy reggel reggelizek, igyak egy jó kávét. Ezért jó minőségű kávét adok a vendégeimnek is, merthogy ez jár. Ezek a dolgok megerősítenek abban, hogy igen, Magyarországon, ahogy én is beleestem huszonévesen a még többet, még többet és még többet hibába, ma már nem. Nagyon benne van a pakliban, hogy inkább eladok mindent és elmegyek külföldre és hátradőlök. A B oldalt élvezni szeretném, és nem a negatív emberek energiáját szeretném magamra rántani, mert nem ezt érdemlem. Szerencsére januárt óta annyi jó ember alakult körém, akik tiszta szívű emberek,
Férfiként a B oldal mit jelent azon túl, hogy hedonista lettél? Foglalkoztat, hogy ötven fölött vajon meddig tart még?
Ezt mindenki máshogy éli meg, én háromszor születtem újjá. Volt két motorbalesetem, mind a kettőből felálltam. A Covid nekem is nagyon erősen megvolt. Kétoldalú tüdőembólia, megállt a két tüdőm. A János Kórháznak köszönök mindent, akinek márciusban adományoztam maszkokat, amikor elindult a Covid, én pedig novemberben ott születtem újjá. A sors az ilyen adok-kapok, és mindentől függetlenül iszonyú önzetlenek voltak az egészségügyi dolgozók és tényleg csak csodálom őket és mindig kiemelem a munkájukat. Ott éltem át, hogy feküdtem az intenzív osztályon, és amikor már magamnál voltam, a mellettem lévő ágyon egy két-három évvel fiatalabb srác feküdt, majd délután letakarva kitolták. Ugyanazzal a betegséggel, ugyanúgy feküdt. Körülbelül három-négy ilyen ember elment mellőlem. Ez egy olyan életakarással és igenléssel tolt meg, bár mindig ilyen voltam, de ez annyira mélyen megérintett, hogy engem már nem érdekelnek a magyar negatív emberek.
Tehát ez az én életem, és nagyon rövid.
A rövidségét itt éltem meg még jobban, úgyhogy a hedonizmus itt jött még jobban elő. Persze ez nem önzően hedonizmus, mert számomra nagyon fontos a környezetem.
Szóval a helyzet az, hogy szeressünk jobban, lassuljunk le, vagy éljünk gyorsan, de minőségibbnek mondott életet? Mi a titok, mi lehet a titok, ha van egyáltalán?
Nem lenne helyes, hogyha én azt mondanám, hogy lassuljunk le úgy, hogy hétfő reggel Montepulcianóban ébredtem, kedden Firenzében, szerdán Bolognában, éjjel végig vezettem, hajnalban itt voltam Budapesten, este Isztambulban, másnap Hongkongban, aztán szombaton Bangkokban és vasárnap Budapesten. Igen, lassuljunk le. Persze, ezt mind szeretem csinálni, de nagyon fárasztó.
A lassulást lehet, hogy nem feltétlen fizikailag értem, merthogy ezeket megéled. Persze, ha az ember szereti, amit csinál, abban el tud fáradni, és amit szeret, abban pihenni tud, inkább fejben átértékelni a történéseket.
Főleg a magyar embereknek átgondolni a történéseket. Nehéz mondani, mert nem úgy gondolkodnak, mint mi, akik meg vannak keseredve a munkájukban. Ugyanakkor ha csak optimalizálnák a dolgaikat, vagy mernének munkahelyet váltani, de a magyar ember nem mer váltani, fél az újtól.
Ezt konkrét kutatásokkal is meg tudom erősíteni.
Onnantól kezdve, hogy fél az újtól, inkább benne marad a régi rosszban és így éli le az életét. Ez jellemző magánéletre és s munkahelyre is. Ettől vannak megkeseredve.
Látom, hogy azért kap kritikát az ember, mert mosolyog, vidám, jól öltözik, hogy meg meri mutatni azt, hogy élvezi az életet.
Igen,
ez nagyon sok kaput kinyit és bezár egyben.
De hát ez ilyen, többet zár be.
Oké, zárjuk is ezzel, hogy ami kapu bezárul, azt hagyjuk bezárulni, és amit meg lehet, azt nyissunk ki.
Így van, édes az élet, de az érték a mérték.
Az onBRANDS interjúk hangfelvételének gépelését partnerünk az OGDI készíti el.
