ORBIT TÁMOGATÁS AZ SOS GYERMEKFALVAKNAK

Ez évben az Orbit Gyermekmosoly kampánya sorban már a harmadik.

Az Orbit két sikeres évet követően, idén újra támogatja az SOS Gyermekfalvakat, Gyermekmosoly névre hallgató CSR kampányuk keretén belül. Augusztus 23-tól október 7-ig minden eladott termékükből befolyó összeg 1%-át az SOS Gyermekfalvaknak adományozza, ezzel támogatva az ott élő rászoruló gyermekek mosolyát.

Ebben az évben Dombóvári István, azaz Dombi, a magyar stand-up comedy műfajának egyik jelentős alakja is csatlakozik a kezdeményezéshez. Sőt gyerekek bevonásával egy kampányfilmet is készített. A film a mosoly és nevetés fontosságára hívja fel a figyelmet, illetve ezek szerepére egy szebb és egészségesebb élet eléréséhez:

Az SOS Gyermekfalvakkal együttműködésben ismét felhívják a figyelmet a megfelelő szájhigiéniára, emellett pedig

támogatják a gyerekeket az egészséges önbizalom fejlesztésében.

Az Orbit munkatársai a kampány keretein belül a kőszegi SOS gyermekfaluba is ellátogatnak, ahol önkéntes munkával teszik szebbé a környezetet. Mindemellett fogászati workshoppal és ingyenes szűréssel is készülnek a gyerekeknek, illetve egyéb kreatív és szórakoztató programokkal, amelyek a személyiségfejlődésre és az egészséges önbizalomra fókuszálnak, mindezt Dombi bevonásával.

“Nagyon élveztem a forgatást a gyerkőcökkel, és nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek egy olyan kezdeményezésnek, amely olyan gyermekeket támogat, akiknek eddigi életük során sajnos nem túl sok alkalmuk volt mosolyogni. A Gyermekmosoly kampány nem csak az összegyűjtött adomány miatt fontos, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a mosoly és a nevetés fontosságára, nemcsak a gyerekek, de a szülők életében is” – mondta Dombi a kampányban való részvételéről

Az adomány teljes összegét idén is az SOS Gyermekfalvak karbantartására fordítják majd. Ezenkívül az Orbit fogápolási csomagokat, szájhigiéniai szűrést és edukációs programokat is biztosít a gyermekek számára.

„Az elmúlt évek Gyermekmosoly kampányainak köszönhetően az Orbit már több, mint 27 millió forintot adományozott az SOS Gyermekfalvaknak, amit az SOS házak karbantartására fordítottunk. A gyerekek a kampányhoz kapcsolódó programokat is nagyon élvezik, úgy mint a fogászati workshopok, a versenyek vagy épp a hírességek fellépései. Nagy izgalommal várjuk az idei évi együttműködést. Nemcsak a meglepetések száma növekszik évről-évre, de a gyermekek arcán felbukkanó mosoly is” – nyilatkozta Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója.

A tavalyi évhez hasonlóan, az Auchan Retail Magyarország és az OMV Magyarország is csatlakozik a kampányhoz. A náluk vásárolt Obit termékek további 1-1%-kal növelik az SOS-nek gyűjtött adomány értékét.
Augusztus 23. és október 7. között nemcsak in-store display-ek hívják majd fel a vásárlók figyelmét, de augusztus 29-én egy különleges Orbit Gyermekmosoly Nap is lesz a budaörsi Auchan áruházban. A kampány PR és social media támogatást kap, illetve média, blogger és influencer együttműködések is erősítik. A teljes körű koordinációt hazánkban a Stern Communications látja el, míg központi ügynökségként az AMI Communications vezeti a közép-európai régiót.
(ONBRAND)