MEGOLDÁS AZ ADATVÉDELEM LEGÚJABB KIHÍVÁSAIRA

A pénz jelentős része nem a támadások megelőzésére, hanem a támadások által okozott károk orvoslására jut.

Világszínvonalú adatbiztonságot garantáló IT üzemeltető rendszert fejlesztett ki az üzemeltetési szoftverekre specializálódott Silver Frog és a kiberbiztonsági specialista Cyber Services.

Iparági becslések alapján világszerte idén a cégek 93 milliárd dollárt (közel 25 ezer milliárd forintot) költenek a kiberbiztonságra.

Ugyanakkor szakértők szerint az erre fordított pénz jelentős része valójában nem a támadások megelőzésére, hanem a támadások által okozott károk orvoslására jut. Pedig sokkal jobban megéri védekezni: egy 2017-es kutatás szerint minden második kibertámadás 500 000 dollárt (közel 140 millió forintot) meghaladó kárt okozott. A kiberbiztonság tehát alapvető informatikai feladat lett, tekintet nélkül a vállalat méretére, a kis- és középvállalatok ugyanúgy ki vannak téve a támadásoknak, mint a multinacionális cégek.

Az ősszel piacra kerülő megoldás kifejezetten IT üzemeltető csapatok számára készült azzal a céllal, hogy a standard üzemeltetési feladatok ellátása mellett a legfrissebb adatvédelemi és adatbiztonsági protokollok kezelésére is alkalmas legyen. Az új, komplex megoldást nyújtó fejlesztés a standard IT üzemeltetői eszközöket (ticketing, eszközmenedzsment) egyesíti egy innovatív, kiberbiztonsági szakemberek által tervezett módszertannal.

„Büszkeséggel és örömmel tölt el minket, hogy együtt dolgozhattunk a Silver Frog Kft.-vel a termék fejlesztésén. 2017-ben tűztük ki célul, hogy akár kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé tesszük kiberbiztonsági szolgáltatásainkat, mely a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő által kezelt EXIM Növekedési Alap forrásaiból származó befektetésnek köszönhetően meg is valósulhatott. A Silver Froggal közösen fejlesztett új szoftver nyitás számunkra a KKV-k felé, miközben nagyobb szervezeteknek is hasznos automatizált eszköz, így a portfóliónk fejlesztésnek egyik fontos eleme” – mondta Frész Ferenc, a Cyber Services Zrt. vezérigazgatója.

„Kivételes együttműködés kivételes terméket hoz létre. Minden korábbi szoftvertermékünk is unikális volt az üzemeltetési piacon, de úgy láttuk, az IT csapatoknak gyökeresen más kell. Egyszerű napi használat és minél szélesebb integráció. Ehhez került egy olyan magas szintű és folyamatosan frissülő kiberbiztonsági szaktudás, ami egyedülálló és végre elérhető akár a kisebb rendszereket üzemeltető IT csapatoknak is. A telitalálatot jellemzi, hogy a pilot helyszíneként szolgáló megyei jogú város IT vezetője nem engedte elhozni a még félkész megoldást, csak ha már a véglegeset letettük neki. Azt gondolom igazán sokat fogunk segíteni a területen dolgozó szakembereknek” – mondta Pató Sándor, a Silver Frog Informatika Kft. ügyvezetője.
(ONBRAND)