NÍVÓS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT A HELL ENERGY MAGYARORSZÁG

Az ACQ5 olvasói 2018-ban a HELL ENERGY Magyarország számára ítélték oda az Év gyártó vállalata Európában díjat.

Az ACQ5 angol vezető vállalati magazin 2006 óta minden évben díjazza a kiemelkedő vállalkozásokat, szervezeteket, vállalatvezetőket és magányszemélyeket a világ minden tájáról. Az olvasók szavazatai alapján választják ki az ACQ Global Awards díjazottjait.

Idén rekordszámú szavazat gyűlt össze, ugyanis 98,621 voksot számláltak a szerkesztők, ami a magazin történetében is elképesztően soknak számít. A szavazatokat különböző cégek vezetői, egyéni vállalkozók, és a kiemelkedő vállalatok dolgozói, tulajdonosai adják le, nem egy szűk létszámú zsűri, tehát így még nagyobb elismerés.

„Rendkívül örülünk neki, hogy a világ legbefolyásosabb és legmerészebb cégeivel dolgozhatunk együtt, és hogy az üzeneteiket megoszthatjuk az olvasóinkkal. Díjunk egyik célja, hogy megismertessük az emberekkel az iparág vezetőit, a legjobb vállalkozókat és azokat a szervezeteket, akik referenciaként és mintapéldaként szolgálnak a vállalati szektorban. Ebben az évben olyanokat díjaztunk, akik a világ valamennyi fontosabb piacát képviselik.” – mondta Jake Robson, az ACQ5 lapcsoport szerkesztője. 

Az ACQ5 olvasói 2018-ban a HELL ENERGY Magyarország számára ítélték oda az Év gyártó vállalata Európában díjat a 100 millió euró feletti árbevétel kategóriában. Eddig egyetlen magyar vállalatnak sem sikerült ebben kategóriában nyernie, mindössze négy magyar cég került a díjazottak közé az évek során, pénzügyi, illetve jogi vonalon. Ezt a rangos kitüntetést a cégcsoport gyárkomplexumának köszönheti – a HELL ENERGY 2011-ben átadott szikszói üzeme a legmodernebb gyárak közé tartozik a kontinensen.

Röviddel a termelés megkezdése után már 2012-ben Európa TOP3 gyára közé választották a Strategic Manufacturing Awarads-on, azóta pedig a fejlesztések nem álltak meg. A kezdeti fém dobozos töltősor azóta két másik, még nagyobb teljesítményű gyártósorral bővült szintén a legkiválóbb német gyártóktól (Krones, KHS). A 2018-ban telepített legújabb can töltősor higiéniai és töltéstechnikai szempontból a világon az egyik legmodernebb, sebességét tekintve pedig Közép-Európa egyik leggyorsabb töltősora, óránkénti 120 ezer dobozos kapacitásával. Ezzel az üzem napi összteljesítménye 4,5 millió fémdobozra bővült. 2013-ban pedig egy PET palackos gyártóberendezéssel egészült ki a kapacitás, amely a cégcsoport üdítőitalmárkája, a XIXO termékeit tölti.

A hatékonyság és a kiváló minőség a cégcsoport missziója, így folyamatos fejlesztések zajlanak a HELL ENERGY Magyarország Kft. szikszói telephelyén: az év során kiegészül egy automata magasraktárral, amely 32 ezer raklap befogadására képes, és teljesen önállóan, emberi kéz érintése nélkül tárolja be és ki a kívánt árut. A 30 méter magas raktárhoz kapcsolódik tíz dokkolókapu is, melyeknél az automata rendszer által kiválasztott, szállítani kívánt raklapok rákerülhetnek a kamionokra.
(ONBRAND)