MAGYARORSZÁG INNOVÁCIÓS KÉPESSÉGE MEGHATÁROZÓ

A nemzetközi cégek a technológiájukat is magukkal hozzák az országba, új kihívásokat állítva a munkaerőpiac elé.

Magyarország versenyképességét is alapvetően meghatározza az innovációs képesség – mondta el Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Tudományok Fővárosa elnevezésű rendezvényen a budapesti Akvárium Klubban.

“A mai nap szemtanúi vagyunk annak, hogy a globális megatrendek, és azok közül is talán az egyik legmeghatározóbb, a technológiai fejlődés, vagy más néven digitalizáció, milyen mértékben határozza meg a mindennapi életünket” – fogalmazott Szigeti Ádám köszöntőbeszédében.

A helyettes államtitkár kiemelte,

a magyar gazdaság az Európai Unió legnyitottabb gazdasága,

ami azt jelenti, hogy ide érkezik be arányosan az unió összes tagországa közül a legtöbb külföldi működő tőke. A nemzetközi cégek pedig a technológiájukat is magukkal hozzák az országba, új kihívásokat állítva a munkaerőpiac elé. Ennek következtében a munkaerőnek is lépést kell tartania a technológiai fejlődéssel, akárcsak az oktatásügynek és a kutatás-fejlesztésnek, aminek biztosítása állami feladat.

Szigeti Ádám hangsúlyozta, hogy a most készülő tudománypolitikai stratégiának, amely a 2021-2030 közötti időszakra fogja megjelölni a célokat és feladatokat, az a két célkitűzése van, hogy Magyarország a digitalizációnak, a globális versenyképesség átalakulásának a nyertese legyen és, hogy ezen belül is a magyar kis- és középvállalkozások, valamint a magyar emberek nyerjenek a legtöbbet ezzel.
(MTI – onBRANDS)