KLÍMAVÁLTOZÁS, TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK, KIBERHÁBORÚ?

2019 januárjában ismét kitárja kapuit a Las Vegas-i seregszemle, melyen az emberiség aktuális, húsbavágó problémáira keresik a megoldást.

A jövő évi CES 11 fő téma köré csoportosítva mutatja majd be a legfrissebb innovációkat, a mindennapi életünket meghatározó technológiai újításokat a nagyvilágnak. A kiállítási- és konferencia programban így helyet kap többek között az 5G, az okos városok, az önvezető járművek, a kriptovaluták, a viselhető okoseszközök, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás, a drón- és robottechnológia, a mesterséges intelligencia vagy éppen az esport is.

Jövő év elején teljesen új elemként kapnak kiemelt fókuszt a CES programjában az ún. reziliens technológiák (resilient technologies), melyek az emberiség életminőségét hivatottak javítani, illetve a minket fenyegető legrémisztőbb veszélyekkel veszik fel a küzdelmet.

“Kötelességünknek tartjuk, hogy elősegítsük azoknak a technológiáknak a megszületését és terjedését, melyek javítják az emberiség életminőségét, hiszen mindannyiunknak szüksége van például az olyan alapvető szolgáltatásokra, mint az elektromosság, az ivóvíz ellátás, vagy a szélessávú internetkapcsolat. A közelmúlt természeti katasztrófái és az egyre súlyosbodó klímaváltozás pedig azt is nyilvánvalóvá tették, hogy az innovációt még inkább az emberiség szolgálatába kell állítani, hiszen egyre szaporodnak a ránk leselkedő veszélyek.” – fogalmazott Gary Shapiro, a CES-t szervező Amerikai Fogyasztói Technológiai Társaság elnök-vezérigazgatója.

A CES keretében megrendezésre kerülő Reziliencia Konferencián a világ legbefolyásosabb kormányzati- és vállalatvezetői, befektetők, startupok, várostervezők és egyéb technológiai szakemberek szólalnak majd fel többek között olyan témákat érintve, mint a különböző fenyegetettségekre való felkészülés, vagy a katasztrófák utáni helyreállítás technológiai lehetőségei.

“A reziliencia témakörének beemelését a CES programjába eredetileg én javasoltam, hiszen ez a fogalom mind a fejlődő, mind a fejlett világ számára egyre inkább meghatározó jelentőséggel bír. A Breakthrough Energy berkeiben végzett munkánk során, azt tapasztaltuk, hogy globálisan egyre nagyobb az igény az olyan technológiákra, melyek valójában képesek javítani életminőségünket.” – fűzte hozzá Carmichael Roberts, a Bill gates által alapított, klímaváltozás ellen küzdő Breakthrough Energy egyik vezetője, illetve a Material Impact, valamint Zero Mass Water környezeti problémákra fókuszáló startup cégek alapítója.

A 2019-es CES közel 260 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 4500 nagyvállalat és startup mutatja majd be innovációit a világ minden tájáról. A szervezők több mint 180.000 látogató részvételét várják 155 országból.
(onBRANDS)