A KISKERESKEDELEMBEN NEM SZÁRAZ A NOVEMBER

Az égetettszesz értékbeli forgalom közel kilenctizede gyártói márkás.

A „száraz november” kezdeményezésével szembemennek a magyarországi kiskereskedelmi adatok: a hónap során mind értékben, mind mennyiségben felívelő pályára áll az égetett szeszek forgalma, ami a karácsonyi időszakban, decemberben jár csúcsra. Ekkor az átlagos havi költések kétszeresét is otthagyjuk a boltokban. A tendencia évek óta változatlan: míg 2015 novemberében 6 és fél milliárd forint értékben vásároltunk másfél millió liter töményet, addig 2017-ben már hét és fél milliárdot költöttünk a kategóriára.

Éves szinten 2017-ben 84 milliárd forint értékben vásároltak a magyarok égetett szeszt, ez 10 százalékos értékbeli növekedés mellett közel 19 millió liter töményitalt jelent.

Nem aprózzuk el a méretet sem: a 0,5-0,69 literes viszi a prímet, értékben 35 százalékot hasítva ki a teljes piacból, de szorosan a sarkában vannak a 0,7-0,99 literes palackok is (33%). Ez utóbbi kiszerelés 2016-ról 2017-re kétszámjegyű értékbeli növekedést produkált a kiskereskedelemben. Az azonnali fogyasztású minipalackok (0,2 liternél kisebb formátumok), köznyelven „tüskék”, 14 százalékot visznek, és éves összehasonlításban több mint ötödével nőtt értékbeli forgalmuk.

Az ország „szesztérképe” a következőképp alakul: Budapest és környéke gurítja le a torkán az összes, boltban megvásárolt tömény értékének 37 százalékát, a „legszárazabb” pedig a délnyugat-magyarországi régió, ami az értékbeli forgalom mindössze 10 százalékát teszi ki.

A kisebb alapterületű, 200 négyzetméter alatti boltokban realizálódik az értékbeli forgalom több mint egyharmada (itt jellemzően a kis kiszerelések mennek nagyot), míg a 400 négyzetméteresnél nagyobb boltok viszik el az értékbeli forgalom több mint felét.

„Tartja vezető pozícióját az égetett szeszek között a gyomorkeserű és a vodka, együttes értékbeli forgalmuk a teljes piac több mint felét viszi el. Mennyiségben erőteljesen jön fel a whisky és a gin, mindkét kategóriánál kétszámjegyű növekedést regisztráltunk.” – mondta Vargyas Szilárd, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője.

A kereskedelmi márkák helyett a „névre” megy a magyar égetettszesz-vásárló. Ugyanakkor a sajátmárkás tömény stabilan őrzi piaci részesedését, ami jelenleg 14 százalék.