LETETTÉK BUDA LEGNAGYOBB BEVÁSÁRLÓKÖZPONTJÁNAK ALAPKÖVÉT

A Futureal-csoport beruházása közel 100 milliárd forint értékű.

A bruttó 137 ezer négyzetméteres Etele Plaza a budai oldal legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjaként üzemel majd. Az idehaza kivételes építészeti megoldásokat és digitális szolgáltatásokat ötvöző pláza az Etele tér közvetlen közelében, az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában épül meg. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál létrejövő, 55 ezer négyzetméter bérbeadható területű Etele Plaza – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból. A csomópontot már ma is mintegy napi 165 ezren veszik igénybe.

A várakozások szerint a fővárosból naponta közel 40 ezer vásárlót vonzó pláza elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol megközelítőleg 235 ezren élnek. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló bevásárlóközpont 20 percen belül 640 ezer, míg fél órán belül több mint 1,2 millió vásárló számára is megközelíthető autóval. A környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett.

A Paulinyi – Reith & Partners által tervezett Etele Plaza 180 üzletet sorakoztat fel, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére. Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. A belső térben egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED-kijelzős médiafelület teszi különlegessé a bevásárlóközpont-dizájn legújabb generációját képviselő központot. Az egyedi hangulat kialakításához az Etele Plaza elegáns előcsarnoka, a divatmárkák folyosói, az attraktív belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz is hozzájárul.

Idén nyáron a Futureal-csoport európai viszonylatban is egyedülálló, 150 millió euró (közel 48 milliárd forint) hitelszerződést kötött 10 éves futamidőre az UniCredit és az Erste Csoport közös konzorciumával az Etele Plaza megvalósításához. A bevásárlóközpont közvetlen közelében épül a Futureal-csoport ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn. Az összesen több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, emellett tágas zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának.

„Az Etele Plaza egy hiánypótló kereskedelmi projekt Dél-Budán és a fővárosban, amely új lendületet ad a környék számára is. A Futureal-csoport jelenleg több mint 30 projekten dolgozik párhuzamosan, ahol mintegy 700 ezer bruttó négyzetméteren, összesen egymilliárd euró értékben valósít meg ingatlanfejlesztéseket világszerte. Ennek a portfóliónak az egyik gyöngyszeme a jövőbe mutató bevásárló- és szórakoztatóközpont.” – mondta Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója.

„Buda egyik legnagyobb alapterületű bevásárlóközpontjának létrejöttét az elmúlt évek töretlen önkormányzati erőfeszítései teszik lehetővé. Az Etele tér környékén végrehajtott egyedülálló felszíni fejlesztések az ország legnagyobb multimodális csomópontját valósították meg, amely új korszakot nyitott a városrész fejlődésében. A bevásárló és szórakoztatóközpont a kibővített helyi közlekedési infrastruktúrára épülve, a jövőbeni növekedés egyik katalizátora lesz a dél-budai régióban.” – hangsúlyozta Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Az alapkőletétellel egy időben debütált az Etele Plaza legújabb kisfilmje. Az Umbrella reklámügynökség műhelyében megvalósított látványos videó formabontó képi világgal mutatja be a különleges bevásárló- és szórakoztatóközpont Magyarországon egyedülálló tulajdonságait és szolgáltatásait. A digitális megoldások a Futureal eseményén is központi szerepet kaptak, ahol egy érintőképernyős bemutatóteremben, három dimenzióban is részletesen tanulmányozhatták az érdeklődők a plázák legújabb generációját megtestesítő komplexumot.
(onBRANDS)