IDÉN KÉT FŐÁLLÁSÚ ANGYALT IS HIRDETETT A VODAFONE ALAPÍTVÁNY

A két Főállású Angyal egy éven keresztül havi bruttó 400.000 Ft fizetést kap munkájáért.

Rendkívül színvonalas pályázatok érkeztek a 2019-es Vodafone Főállású Angyal Pályázatra, így a zsűri az eredetileg tervezett egy helyett két nyertest választott.

Tóth-Berhát Katalin és Trexler Erik projektjének fókuszában az ismeretterjesztés mellett a segítségnyújtás és a közjó szolgálata áll – a mobiltechnológia lehetőségeinek felhasználásával.

Fókuszban a női egészség

Tóth-Berhát Katalin az endometriózissal küzdő nők támogatását és a betegség széles körű megismertetését tűzte ki tevékenysége céljául. Az endometriózissal hazánkban több mint 200.000 nő küzd, mégis kevesen tudnak a betegség létezéséről. Az endometriózis a meddőség egyik vezető oka, a megkésett diagnózis a női szervek roncsolódása mellett más szervek károsodását is eredményezheti.

Tóth-Berhát Katalin személyes érintettsége okán kezdett el foglalkozni a betegséggel és döntött úgy, hogy szeretne a hasonló helyzetben lévő nőkön segíteni: „Több évnyi küzdelem után a saját példámon tapasztaltam meg, hogy az endometriózis korai felismerése mennyire fontos. Főállású Angyalként szeretnék tenni azért, hogy a fiatal nők tisztában legyenek a betegséggel, ne tartson évekig, amíg felismerik és megfelelő ellátásban részesüljenek. Így elkerülhetőek a súlyos, életminőséget romboló műtétek és a meddőség.”

Katalin egy új, speciális mobilalkalmazás népszerűsítésével szeretné elérni, hogy az érintett nők korai stádiumban felismerjék az endometriózist. Az alkalmazás egy komplex menstruációs naptár, amely az alapvető funkciókon kívül a ciklus során észlelt tüneteket elemzi. Ha a tünetek valamilyen női betegségre utalnak, jelez a felhasználónak. Az applikáció bevezetése mellett ismeretterjesztő előadásokkal, anyagokkal és kommunikációs kampánnyal is szeretné felhívni a figyelmet a betegségre.

Katalint munkája során a Vodafone Alapítvány mellett az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítványt támogatja szakmailag, velük szoros együttműködésben végzi tevékenységét.

Mozgáskorlátozottként a fogyatékkal élőkért

Trexler Erik Főállású Angyalként megmutatja, hogy a mobiltechnológiai eszközök milyen hatékonyan segíthetik a súlyos mozgássérült személyek mindennapjait, kommunikációját. Erik születése óta mozgáskorlátozottként él, így első kézből lát rá sorstársai helyzetére, problémáira. Programja részeként Erik olyan alkalmazást fejleszt, amely segíti az egészséges társadalom és a fogyatékkal élők kommunikációját. Az alkalmazás hasznos információkkal szolgál az érdeklődőknek, szakembereknek, valamint segítséget nyújt az érintetteknek és szüleiknek. Az év során Főállású Angyalként motivációs beszédek, érzékenyítő előadások és tréningek tartásával – online, Skype segítségével is –, blog indításával közelebb hozza egymáshoz a sérült embereket és a többségi társadalmat.

„Érintettként tisztában vagyok azzal, milyen sokat jelent a támogatás, ezért döntöttem úgy, hogy szeretnék tudássommal, jelenlétemmel segíteni sorstársaimnak. Az, hogy valaki fogyatékkal él, nem jelenti azt, hogy nem tud boldog, sikeres életet élni. Az informatikai segítség mellett Főállású Angyalként ezt a szemléletet szeretném átadni a sérült gyerekeknek.” – nyilatkozta Erik.

Erik a Bliss Alapítvánnyal szoros együttműködésben dolgozik majd Főállású Angyalként. Az alapítvány adománygyűjtő kampányaiban is segítséget nyújt informatikai oldalról: a szervezet weboldalának újraszerkesztésével lehetővé teszi az azonnali adományozás lehetőségét mobileszközökön keresztül.

Négy angyal, négy jó ügy

A Vodafone Alapítvány a most kihirdetett Főállású Angyalok mellett korábban felkért további két Főállású Angyalt (egy Digitális Kórházi Angyalt és egy Digitális Iskola Angyalt), így

2019-ben összesen négy Főállású Angyal áll munkába.

A Digitális Kórházi Angyal feladata tartós kórházi ellátásra szoruló gyermekek digitális eszközökkel való oktatása. A tisztséget 2019-ben Fábián Sára tölti be, aki az általa alapított Amigos a gyerekekért szervezettel karöltve végzi ezt a tevékenységet. A Digitális Iskola Angyal Váczi Dorottya digitálispedagógia-szakértő lett, aki a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő tanárok digitális edukációjához járul hozzá.

Az alapítvány a kezdeményezés keretében immár tizedik éve nyújt anyagi támogatást olyan jótékonysági projektek megvalósítására, amelyek jobbá tehetik a világot. A nyertes jelentkező főállásban, versenyképes fizetésért dolgozhat a közjót szolgáló projektjén.
(onBRANDS)