SZEGÉNYEK ÉS GAZDAGOK

2018-ban tovább nőtt a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között.

Foto: Kőszegi András

“A gazdagok és szegények közötti egyre szélesedő szakadék ellehetetleníti a szegénység elleni harcot, károsítja a gazdaságot és szítja az emberek dühét. A kormányoknak biztosítaniuk kellene, hogy a vállalatok és a leggazdagabbak megfizetik az adók rájuk eső részét” – mondta Winnie Byanyima, az Oxfam International vezérigazgatója.

A nemzetközi civil szervezet jelentése szerint

a 26 leggazdagabb ember vagyona annyi, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona.

2017-ben még a 43 leggazdagabb emberre volt ez igaz.

A leggazdagabbak vagyona tavaly összesen 900 milliárd dollárral (252 ezer milliárd forinttal) nőtt, ami napi 2,5 milliárd dolláros (700 milliárd forintos) növekedésnek felel meg, miközben a világ legszegényebb felének összvagyona átlagosan 11 százalékkal csökkent.

A világ leggazdagabb embere az amerikai Jeff Bezos, az amazon.com alapítója, akinek vagyona tavaly elérte a 112 milliárd dollárt (31 ezer milliárd forintot).
(onBRANDS – MTI)