ÁTADTÁK AZ ÉV JELMEZ- ÉS DÍSZLETTERVEZŐJÉNEK ÍTÉLT DÍJAKAT

A díjakat szakmai szavazás alapján ítélik oda.

A magyar látvány-, díszlet- és jelmeztervezők reprezentatív szakmai kiállítása, amely még hétfőig látható, gazdag válogatást ad az elmúlt színházi évad alkotásaiból.

A díjakat szakmai szavazás alapján ítélik oda: maguk a kiállító tervezők döntik el, hogy melyik alkotást tartják az adott évben a legjobbnak.

Az év jelmeztervezője díjat Balla Ildikó, Az év díszlettervezője díjat pedig Bagossy Levente kapta meg

a Látványtér 2018 címmel megrendezett szakmai kiállításon a FUGA – Budapesti Építészeti Központban.

Balla Ildikó a Nemzeti Színházban Kiss Csaba rendezésében bemutatott, Othello című előadás jelmezterveiért nyerte el a díjat.

Bagossy Levente a Vígszínház ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Liliom című előadásának díszletéért, valamint a Centrál Színház két előadása, a Puskás Tamás rendezte Delila és a Szikszai Rémusz által színpadra állított Tökéletlenek című darab díszletéért kapta az elismerést.

A díjakat az előző év díjazottjai készítették: Szűcs Edit jelmeztervező és Antal Csaba díszlettervező.

Az idei tárlaton Balla Ildikó és Bagossy Levente mellett Antal Csaba, Balázs Juli, Bobor Ági, Bozóki Mara, Bognár Hajnalka, Cziegler Balázs, Donkó László, Erkel László Kentaur, Fűzér Anni, Horányi Juli,  Horesnyi Balázs, Horváth Jenny, Horváth Kata, Ignjatovic Krisztina, Bianca Imelda Jeremias, Kálmán Eszter, Kiss Beatrix, Khell Csörsz, Khell Zsolt, Klimo Péter, Kulumatué, Nagy Fruzsina, Szűcs Edit, Vereckei Rita, valamint Bányai Tamás világítástervező munkái láthatók.

A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) hozta létre.
(onBRANDS – MTI)