MEGHALT KARL LAGERFELD DIVATTERVEZŐ

Lagerfeld 1983 óta töltötte be a Chanel művészeti igazgatójának tisztségét, de saját márkája is volt.

Nyolcvanöt éves korában kedden meghalt Karl Lagerfeld világhírű német divattervező, a Chanel francia divatház művészeti igazgatója – jelentették be a divatházhoz közelálló források.

A hamburgi származású, Párizsban élő divatcézár az elmúlt hetekben gyengélkedett, a divatház január 22-i párizsi divatbemutatóin sem vett részt erős fáradtságra hivatkozva.

Karl Lagerfeld (eredeti neve Karl Otto Lagerfeldt) 1933. szeptember 10-én született Hamburgban, apja jómódú hamburgi gyártulajdonos volt. Gyermekkorát a bajorországi családi birtokon töltötte, majd 1953-ban édesanyjával Párizsba költözött, és élete végéig ott élt.

A párizsi Lycée Montaigne-ben rajzot és történelmet tanult, majd hamarosan divattervezőként mutatkozott be. 1955-ben egy nemzetközi pályázatra benyújtott női gyapjúkabátjával első díjat nyert. Ennek köszönhetően három évig Pierre Balmain divattervező mellett dolgozott, majd öt évig Jean Patou számára tervezett exkluzív kollekciókat.

Első kreációi nem arattak osztatlan sikert,

de a Tiziani számára tervezett ruháiért már Liz Taylor rajongott. Szabadúszóként több híres divatháznak is tervezett, 1964-ben egy hároméves művészeti főiskolai kurzusra is beiratkozott.

Karrierje 1983-tól ívelt felfelé, amikor a Chanel divatház vezető tervezőjeként készített kollekciójával nemzetközi elismerést szerzett, kitűnően ötvözte a német egyszerűséget és a francia eleganciát. Ebben az időben saját céget is alapított Karl Lagerfeld és Lagerfeld Gallery márkanévvel.

Lagerfeld szívesen fedezett fel manökeneket,

többek között a nyolcvanas években Ines de la Fressange-t, a kilencvenes években Claudia Schiffert, akiből támogatásával topmodell vált. Híressé vált felfedezettjeivel szemben páratlan szigorúságot követelt meg, főként a testsúlyt és a diétát illetően.

A divattervezés mellett oktatással, jelmeztervezéssel is foglalkozott, 1980-1984 között vendégtanár volt a bécsi iparművészeti egyetemen, több alkalommal közreműködött operabemutatók és filmek jelmezeinek tervezésében.

Rendkívüli kreativitásának, szakmai tudásának és stílusának köszönhetően a világ egyik vezető divattervezője, a divatvilág ikonikus alakja lett, személyes jelképévé vált dioptriás napszemüvege és lófarokban hordott haja.

Bár divatdiktátorként és milliárdosként a nyilvánosság középpontjába került, magánéletéről nem sokat lehetett tudni. 2006-ban nyilatkozott első ízben az évtizedekkel korábban AIDS-ben elhunyt élettársáról, Jacques de Bascher volt modellről. 2007-ben dokumentumfilm készült róla Lagerfeld titkai címmel.
( onBRANDS – MTI )