39 SZÁZALÉK ELÉGEDETT DONALD TRUMP EDDIGI TELJESÍTMÉNYÉVEL

Egy felmérés szerint az amerikaiak 55 százaléka jövőre nem szavazna Donald Trumpra.

A The Washington Post című lap és az ABC televízió közös felmérése szerint amerikaiak 55 százaléka nem szavazna Donald Trumpra a jövő évi elnökválasztáson.

A nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezetteknek csak 39 százaléka elégedett Donald Trump eddigi teljesítményével.

Arra a kérdésre, hogy 2020-ban szavaznának-e Donald Trumpra, a megkérdezettek 14 százaléka azzal válaszolt, hogy fontolóra venné ezt, 28 százalékuk pedig határozottan támogatná Trump második elnöki ciklusát.

A felmérésből kitűnt, hogy  a Trumpot  nem támogatóknak csupán 29 százaléka voksolna a Demokrata Párt elnökjelöltjére. Kétharmaduk  ugyanakkor  azt mondta, megvárja, ki lesz a demokraták jelöltje, és majd ezt követően dönt.

A közvélemény-kutatást a két médium ezer fő körében, telefonon végezte.
( onBRANDS – MTI )