SAJÁT CIPŐT ÉS RUHAKOLLEKCIÓT KAP A NIKE-TÓL GIANNIS ANTETOKUNMPO

Az első európai kosaras, aki saját kollekciót kap a Nike-tól, amit a sportoló egyedi logója díszít.

A nemrég az NBA legértékesebb játékosának megválasztott fiatal az első európai kosaras, akinek saját modellt készített a sportszergyártó.

Giannis Antetokounmpo 2017 novemberében, két meccse közötti szabadnapján látogatott el a Nike oregoni központjába. Az itt kezdődő megbeszélés-sorozat a Nike Air Zoom Freak 1 cipő előkészítésén túl az Antetokounmpo márka kiépítéséről is szólt, amelyhez egy teljes ruházati vonal tartozik a Nike égisze alatt.

„Azt hittem, nagyjából öt embernek elmesélem majd, mit szeretek egy cipőben. De ez a találkozó sokkal mélyebb volt. Meglepett, hogy milyen sokan vesznek részt egy ilyen projektben, és az is, hogy mennyi visszajelzésre voltak kíváncsiak tőlem, tényleg tudni akarták, hogy mi az, amit ezzel a cipővel reprezentálni szeretnék.” – mondta el a 24 éves Antetokunmpo, aki az első saját kollekcióval rendelkező európai kosaras a márka történetében.

A Nike a tervezési folyamatok során kiemelt figyelmet fordít az adott sportoló játékstílusának és személyiségének megragadására.

A Nike Air Zoom Freak 1 dizájnja tökéletesen illeszkedik Antetokunmpo lábmunkájához, míg motívumaiban több, számára személyes elem is megjelenik.

Egyedi vizuális jelleget ad a cipőnek a sarokba integrált dupla Zoom Air légbetét, amely megfelelő párnázás mellett biztosít rugalmasságot a cipőnek. A modell stílusának bizonyos elemei egy másik signature cipőcsaládot idéznek meg, ami nem véletlen. „Kiskorom óta hordok KOBE cipőket. Az illeszkedése, a kényelme és a funkciója mindig is passzolt hozzám.” – mesélte a 211 centi magas kosaras.

Antetokounmpo logójában egyaránt visszaköszönnek a számára meghatározó családi történetek és sportikonná válásának fontos momentumai.

A Nike a kanyargó folyót ábrázoló jellegzetes ókori görög meander mintázatból merített inspirációt, amely egyaránt szimbolizálja a sportoló útját, otthonát, Athént, és a család útját Nigériából Görögországba, majd Athénból Milwaukee-be.

És ha valaki azt gondolná, hogy a Nike exkluzív, signature cipővel rendelkező „klubjába” (ez a lehetőség nagyon kevés profi sportolónak adatik meg) való belépés Antetokounmpo fejébe száll, az téved. „Soha még csak nem is álmodtam arról, hogy saját signature cipőm lehet. Az volt a célom, hogy bekerüljek az NBA-ba és kemény játékkal győzelemhez segítsem a csapatomat. Ez egy bónusz.” – mesélte a görög kosaras.
( onBRANDS )