ISMÉT ELRAJTOL A COOP RALLY

A versenyen résztvevő cégek mintegy 2 ezer milliárd forintos forgalmat bonyolítanak és 50 ezer munkahelyet tartanak fenn.

A tizennegyedik alkalommal elrajtoló verseny a teljes magyar élelmiszervertikumot helyezi a figyelem középpontjába. Az idei Coop Rally Kelet-Magyarországon mutat be hat hazai élelmiszerfeldolgozó szereplőt és két Coop tagvállalatot.

A Coop Gazdasági Csoport a kemény kereskedelmi versenyben is tudta tartani tavaly a szektorban betöltött pozícióját, sőt, növelni is tudta árbevételét. A fejlődés részeként a Coop nem csupán hatékonyságát növeli, hanem a környezetért is tesz. Ezt szolgálja az üzletláncok körében egyedülálló használt étolaj visszagyűjtési program, a boltmegújítási program során eszközölt energiatakarékossági fejlesztések, mint például a LED világítás, a zárt, korszerű hűtők és a napenergia alkalmazása. – értékelte a tisztán magyar tulajdonú kereskedelmi csoport teljesítményét Tóth Géza, a CO-OP Hungary vezérigazgatója. 

A Coop Gazdasági Csoport mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar termékekre. Ez, a többi kereskedelmi szereplőt megelőzően követett stratégia hosszú évtizedek óta sikeresnek bizonyul.

“A társadalmi felelősségvállalás a Coop hosszú történetének szerves része, az üzletlánc mindig is kivette a részét a közösség támogatásából. 2006-ban, amikor a Coop Rallyt útjára indítottuk, még mi sem sejtettük, hogy mi fog kinőni a rendezvényből, hogy a magyar élelmiszerek fontossága ennyire megragadja a közvéleményt. A Coop nem csupán a Coop Rally révén tesz a hazai közösségek, a magyar élelmiszeripar támogatásáért. A rászorulókat élelmiszeradományokkal segítő Coop Segély Alapítvány, a tehetséges diákok tanulmányait támogató Bartolák Mihály Alapítvány mind olyan kezdeményezések, amelyekkel a köznek kíván visszaadni a Coop.” – jelentette ki a  Pekó László, a CO-OP Hungary Igazgatóságának elnöke.

Az elnök külön kiemelte a Magyar Olimpiai Bizottsággal több mint két évtizedre visszatekintő partnerséget, az olimpiai sportolók gyémántfokozatú támogatását.

“A kiváló magyar élelmiszereket népszerűsítő Coop Rally a hazai élelmiszerágazat legnagyobb seregszemléje, sikere pedig igazai közösségi eredmény.” – jelentette ki az eseményen Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. Mint elmondta, a Coop régi támogatója az olimpiai gondolatnak és a magyar sportolóknak, az üzletlánccal pedig több mint két évtizede kiváló viszonyt ápol a MOB.
( onBRANDS )