EGYEDI BRIDGESTONE GUMIABRONCSOK A MERCEDES GYÁRNAK

Az első tatabányai szállítmányt útjára indították Kecskemétre.

A tatabányai Bridgestone gyár elindította az első szállítmány Turanza típusú gumiabroncsait, amelyek a kecskeméti gyárszalagról legördülő Mercedes-Benz személygépjárművekre kerülnek majd. A tatabányai gyár kapacitásait egyre nagyobb arányban foglalja le a gyári beszállítói piac. A vállalat mindinkább szeretné a régió autógyártóinak igényeit is kielégíteni.

A mostani szállítmányt megelőző audit során a Bridgestone-nak gyári beszállítóként nagyon szigorú elvárásoknak kellett megfelelnie. A 18 colos felnikre gyártott defekttűrő technológiával rendelkezdő Turanza LS100 abroncsokat

kimondottan a Mercedes számára fejlesztették az abroncsgyár római kutatás-fejlesztés központjában.

A tervezést követően a hazai gyár elkészítette a kísérleti abroncsok első szériáját, amelyeket helyben és ezzel párhuzamosan a római tesztpályán is vizsgáltak. A tesztek végeztével az új abroncs minden követelménynek sikeresen megfelelt, így a Bridgestone elsőként szerezte meg a minősítést a versenytársak közül, és rekordidő alatt tudta bevezetni az abroncsot.

„Rendkívül büszkék vagyunk, hogy magyarországi autógyárként a Mercedes is minket választott. Az a célunk 2020-ra, hogy a kapacitásunk 30 százalékát a gyári beszállítói piac fedje le. Továbbá az is érdekünk, hogy lehetőleg itt helyben, a régión belül tudjuk kiszolgálni az autógyárak szükségleteit.” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

Idén szeptemberben a vállalat a magyar kormány által 826 millió forinttal támogatott, 9,2 milliárd forint összértékű beruházás keretén belül jelentős gyártástechnológiai fejlesztést hajtott végre, és egy új, 10 000 négyzetméter alapterületű raktáregységet adott át. Az új épület összesen 180 000 darab gumiabroncs tárolására alkalmas, amellyel 600 000 darab abroncsra nőtt a teljes raktárkapacitás, ezzel lehetővé téve a nemzetközi és a Magyarországon működő autógyárak, illetve az abroncspiac rugalmasabb kiszolgálását.

Visszaesett az új abroncsok értékesítése Európában, bár Magyarországon minimális a visszaesés. 2018-ban összesen 2 millió 960 ezer gumiabroncsot értékesítettek a forgalmazók Magyarországon, 2019-ben több mint 2 millió 940 ezer darabot tett ki az értékesítés volumene, ami inkább csak jelzésértékű zsugorodást jelent. Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) épp a napokban publikálta a 2019-re vonatkozó értékesítési adatait. Összességében elmondható, hogy az iparág teljesítménye általában némileg elmarad a várakozásoktól.
( onBRANDS )