A CAFÉ PR MÁJUSTÓL FLEISHMANHILLARD CAFÉ NÉVEN FOLYTATJA

Az ügynökség a névváltás mellett arculatában is teljesen megújul.

A FleishmanHillard Café célja, hogy a világ egyik legnagyobb ügynökségi hálózatának tagjaként, ahhoz most nevében is közelebb kerülve nemzetközi színvonalú, innovatív, integrált stratégiai szintű kommunikációs tanácsadással tudja támogatni ügyfeleit.

A sikereket igazolja, hogy a Café PR ügynökség az elmúlt hat évben minden évben a PR-lista top 5 helyezettje között szerepelt és szinte valamennyi nemzetközi kommunikációs díjat elhódította már – 2018-ban a legeredményesebb magyar ügynökség volt a nemzetközi díjak tekintetében.

Ugyanakkor a Café PR most elérkezettnek látta az időt, hogy szintet lépjen. Tízéves partneri együttműködése a FleishmanHillarddal ma új korszakához érkezett:

a Café PR FleishmanHillard Café néven folytatja működését.

Változik a név, az új névvel a márka vizuális megjelenése is teljesen átalakul, a nemzetközi partner brandingjét veszi át a FleishmanHillard Café.

Marad viszont a megszokott szakmai színvonal, de még közvetlenebb nemzetközi támogatással. A névváltás nem jár majd személyi változásokkal, illetve a FleishmanHillard Café a Café PR jogutódjaként valamennyi szerződéses kapcsolatát változatlan formában viszi tovább, és a Café Csoportnak továbbra is tagja marad. A FleishmanHillard történetében példátlan módon az új ügynökség csatlakozása nem jár együtt tulajdonrész-vásárlással, így

a cég a továbbiakban is magyar tulajdonú ügynökség marad.

Ugyanakkor a névváltást kísérő kapcsolaterősítésnek köszönhetően a FleishmanHillard Café ügyfelei mostantól a globális ügynökség teljes tudásbázisához közvetlenebb hozzáférést kaphatnak. Emellett a névváltással az ügynökség nem titkolt célja, hogy formálisan is deklarálja a pr-re vonatkozó szakmai hitvallását.

Balaton Anita a FleishmanHillard Café ügyvezetője a névváltás kapcsán kiemelte: „Idén lesz tíz éve, hogy az amerikai FleishmanHillard-dal partneri kapcsolatban dolgozunk, így pontosan tudom, mekkora elismerés az, hogy megkaptuk a márkanév használatához a hozzájárulásukat. A mostani névváltás elismerése és validálása mindannak a teljesítménynek, amit az elmúlt 20 évben felmutattunk, ezt ezúton is köszönöm a Café PR minden mai és korábbi munkatársának, ügyfelének! Fontos számunkra, hogy a FleishmanHillarddal azonos a szakmafelfogásunk. A kommunikációt stratégiai funkciónak látjuk, meggyőződésünk szerint a széles stakeholderi rendszer menedzselésében a pr-nek kulcsszerepe van, képes insight alapú stratégiai integrációra, vezetői támogatásra minden kommunikációs területen. Adatközpontú megközelítésünk az alapja a hosszú távú stratégiai gondolkodásunknak, ami mentén biztos kézzel gondozzuk ügyfeleink reputációját és kommunikációs hálózatát szervezeten belül és kívül egyaránt. Nekünk a megújulás lételemünk, a FleishmanHillard pedig ehhez kiváló támogatást, szakmai inspirációt és know howt kínál. Legyen szó stratégiai kommunikációs tervezésről, employer brandingről, vagy éppen krízis kommunikációról, social media megoldásokról, a FleishmanHillard eddigieknél is erősebb támogatásával még eredményesebben tudunk majd megfelelni a változó környezet változó igényeinek.”

Nick Andrews a FleishmanHillard nemzetközi kapcsolatokért felelős szenior elnök-helyettese kiemelte, hogy méltó, valódi partnert talált a Café PR-ben: „A FleishmanHillard partnereitől elvárjuk, hogy működésük során ötvözzék a kreativitást, az erős tanácsadói hozzáállást, valamint elvárjuk képesek legyen kiváló minőségben megvalósítani, amit elterveztek. A Café PR-el immáron tíz éve dolgozunk együtt és kijelenthetem, hogy ezt az elvárásunkat messze túlteljesítik. Ritka, hogy egy csapat ennyire inspirált és energikus legyen. Az elmúlt évtized során számos ügyfelünk kiszolgálásában büszkén kértük a Café segítségét. A FleishmanHillard Café létrejötte meggyőződésem szerint újabb fontos mérföldköve a közös kalandunknak, amit örömmel folytatunk még sok-sok évig.”
( onBRANDS )