FELÉRTÉKELŐDIK A VÉSZHELYZET UTÁN AZ EURÓPAI GYÁRTÓKAPACITÁS

A klímaváltozás és ezáltal a fenntarthatóság még inkább a figyelem középpontjába kerülhet.

Európa veszíteni fog befektetési vonzerejéből a válság hatására, azonban felértékelődik a helyi gyártási kapacitás – mutat rá a több mint 600 nemzetközi döntéshozó bevonásával készült EY European Attractiveness Survey. A tavaly megvalósult, munkahelyteremtéssel járó beruházásokat vizsgáló jelentés alapján a vállalatok az egyes országok gazdasági ösztönző-csomagjaitól és a technológiai felkészültségüktől teszik függővé jövőbeni befektetéseiket.

Az egészségügyi vészhelyzetet követően várhatóan csökkenni fog az Európába irányuló működőtőke-befektetések aránya a döntéshozók közel fele (49%) szerint. Tízből kilenc társaság visszafogná vagy elhalasztaná tranzakcióit, azonban nagyrészük (51%) csupán rövid időre vagy kis mértékben tervezi ezt – mutat rá az EY kutatása. Mindössze a válaszadók 15 százaléka számol a beruházási hajlandóság nagyarányú visszaesésével.

Az üzleti vezetők döntő többsége (80%) az egyes államok gazdasági ösztönző-csomagjaitól, a lakosság és a kormányzat technológiai érettségétől (71%), valamint a munkaerő képzettségétől (62%) teszi leginkább függővé, hogy a jövőben hol fektet be. Csupán ezeket a tényezőket követi a helyi piac teljesítménye (61%) a döntés meghozatalakor.

„Az európai vállalatok részéről megnőtt az igény arra, hogy egy globális válsághelyzetben is garantálni tudják a termelés folytonosságát. Ennek megfelelően a technológiai átalakulás, a fenntarthatóság biztosítása és az ellátási láncok átszervezésének folyamata gyorsul fel a krízist követő években. A társaságok több mint egyharmada növelni kívánja a gyártási kapacitását a kontinensen.” – hangsúlyozta Rencz Botond, az EY vezérigazgatója.

A megkérdezett vezetők 83 százaléka arra számít, hogy az ellátási láncok Európa határaihoz közelebb tolódnak. Tízből nyolc döntéshozó (82%) úgy véli, a technológiai átalakulás felélénkül a jelenlegi helyzet hatására. A válaszadók háromnegyede (77%) szerint felgyorsul az additív gyártás, többek között a 3D nyomtatás elterjedése. A megkérdezettek több mint fele (57%) pedig abban bízik, hogy a klímaváltozás, és ezáltal a fenntarthatóság még inkább a figyelem középpontjába kerül.
( onBRANDS )