Ezen a felületen egy kivételes, rendhagyó interjú/beszélgetés, mert hogy ez a beszélgetés közel 20 éve történt. 30 éve indult a mobilforradalom Magyarországon, és ha erről beszélünk, akkor itt nem szabad megfeledkezni a Westel akkori vezérigazgatójáról, Sugár Andrásról. Egyrészt itt a valódi történet, másrészt Sugár András mondatai, leadership üzenetei, érték alapon, elévülhetetlenek. Megtisztelő, hogy akkor megtisztelt a bizalmával és részese lehettem ennek a beszélgetésnek.
KŐSZEGI ANDRÁS
A nyugati gazdasági újságok valamit tudhattak, mert már 1993-ban azt írták, hogy te vagy az elkövetkezendő 10 év legsikeresebbnek ígérkező, közép-kelet-európai vezető.
SUGÁR ANDRÁS
Kétségtelen, ez így volt. Akkor még a 450-es anológ hálózatot építettük és a Nemzetközi Távközlési Egyesület budapesti világrendezvényén laza csuklóból bemutattuk a GSM hálózatot és erről előadásokat is tartottunk. Ez annyira meglepte őket, hogy azt gondolták, hogy értünk a szakmához és ennek az az oka, hogy tényleg egy jövőbe látó és a szakmáját ismerő emberről van szó.
Te mennyi fantáziát láttál akkor a mobil telefóniában?
Nagyon sokat, nem látott mindenki ennyi fantáziát benne Magyarországon.
Mondhatom, hogy majdnem senki.
Igen, ez most már úgy tűnik, hogy teljesen természetes, hogy ez sikerre van ítélve, és sikerágazatban dolgozunk. Mi sem egyszerűbb ennél, csak szórni kell a telefonokat kint a piacon és közben semmi, gyűjteni a pénzt, hát igazán ez nem egy nagy teljesítmény. De azt
azért gondoljunk bele, hogy a ’80-as évek végét írjuk,
és elindul két ember az Egyesült Államokba és New Yorkban találkoznak. Magyarországon az akkori Magyar Posta részéről Pete József, és arról beszélnek, hogy Magyarországon a rádiótelefont fejleszteni kell. Akkor, amikor csak a fekete Mercédeszek végén volt egy antenna, és arról tudták az emberek, hogy a bent ülő emberek tudnak kommunikálni.
Ezek még a James Bond filmekben is futurisztikus elemek voltak.
Igen, és mondanom se kell, hogy sok ellen lábas volt, mert áttörés volt, hogy a mobil kommunikáció ilyen módon, egy közszolgáltatássá válik. Tehát nem mindenki örült neki, de
szerencsére voltak olyan vízióval rendelkező emberek, akik támogatták, fölkarolták,
és 1990. október 15-én elindult a szolgáltatás. Ez egy nevezetes dátum volt, de rögtön utána megtörtént az első fél térdre ereszkedés is, mert elfogyott a pénz, sőt a hiteleket nem tudta visszafizetni a társaság.
Mindez még nélküled.
Ez tulajdonképpen nélkülem volt,
igen, akkor jöttem én.
Amikor én átvettem, ez egy tönkremenő félben lévő vállalkozás volt, egy magyar bank sem kívánt finanszírozni minket. Tehát nem tudtuk eladni a portékát.
Pedig ez volt a feladat.
Igen. Ismertem az első magyar-amerikai alap vezetőjét, Róna Pétert, így sikerült egy alárendelt hitel alapján finanszírozni a vállalatot és az első 10 millió dollárt 1991. szeptemberében sikerült visszafizetni.
Akkor gyakorlatilag belenyúltak a varázskalapba és Sugár András jött ki?
Ahogy én később hallottam, én voltam a 18.-ik, akit megkíséreltek befogni, mert addig aki jó volt a magyaroknak, nem volt jó az amerikaiaknak és viszont. Ilyen szempontból az első közös nevező én voltam. Én nem tudtam, hogy előtte hányan jelentkeznek. Amikor érkeztem be a Transzelektrohoz dolgozni a Nádor utcában, egy jó barátom, Barta Feri,
a nagy Mercédeszéből kiszólt, hogy Andriskám, ismered-e a Westelt?
Mondom, hallottam róla. Azt mondja, hívd fel ezt az embert, mert keresnek ott egy vezérigazgatót. Azt hiszem, hogy meg tudnád csinálni. Délután találkoztam az amerikai kollégával, és másnap már meg is állapodtunk.
Ilyen egyszerű egy karrier, sétálni kell a Nádor utcában.
Igen, körülbelül ennyi az egész.
Eredendően villamosmérnök vagy.
Egész pontosan, villamosmérnök vagyok és erre büszke is vagyok.
Erre is készültél ifjú korodban, tehát ilyen drótos ember voltál? Megmondom, hogy miért kérdezem, mert igazából a villamosmérnökökre sokszor mondják azt, hogy kockafejűek. A telefon, a kommunikáció most már összekapcsolódik, sokkal inkább másfajta, inkább filozófikus gondolkodást kíván, mint villamosmérnökit. Jól látom?
A szakmát ismerni kell. Az kétségtelenül igaz, hogy az Ohm törvénynél egy kicsit többet kell tudni a villamosságtanról, és én úgy kerültem az Elektronmechanikai Vállalathoz, ahol először dolgoztam, hogy hallottam róla, hogy egy jó kis vállalat, ahol egyedi darabokat gyártanak, nevezetesen rádió, televízió URH adókat, és ez vonzott engem. Tulajdonképpen ezért társadalmi szerződést kötöttem velük, mert jó tanuló voltam, kaptam havonta, 450 Ft ösztöndíjat. Ez így volt, hogy az ember elkötelezte magát és utána oda ment dolgozni. Nagyon érdekes volt, bevezettük az URH adókon a sztereó adást, sőt a kvadrofonról is elkezdtünk gondolkozni.
Ezek nagyon jó kísérletek voltak, azt hiszem próbaadások is voltak.
Persze, gondold el, hogy ez a ’70-es évek eleje. Megcsináltuk az első színes televízió adót és senki sem tudta azt, hogy három, vagy négy évig nem volt tartalék adó, ami azt jelenti, hogy sikerült eléggé megbízhatóra csinálni. Egészen pontosan, hogy ami hiba volt, azt éjjel megjavítottuk és másnap reggel rendben volt. Tehát
egy nagyon érdekes, izgalmas időszak volt,
amikor egy csomó érdekes kísérlet folyt. Szállítottunk Ausztriába adót, együttműködtünk japánokkal Tokajon, mentünk az NDK-ba, Karl-Marx-Stadtba. Tulajdonképpen rengeteg minden történt itt, ezért ez nagyon izgalmas része volt az életemnek, csak nem fizettek eleget.
Más időket írtunk akkor. Korán kitekintgettél ebből az országból?
Igen, ez magában a szakmában benne volt, és mi akkor állandóan azt néztük, hogy mi az a világszínvonal amit el lehet érni. Nagyon érdekes volt, és amit igazán megtanultam, hogy olyan berendezéseket gyártottunk, ami a nap 24 órájában vizsgázott a közvélemény előtt. Szóval nem lehetett elbújni. Mindig gondolkoztam azon, de jó azoknak, akik olyan berendezéseket gyártanak szovjet exportra, amit elvisznek jó messze Szibériába és soha nem látnak viszont, ez milyen kényelmes export lehetőség. Amit mi legyártottunk, azt vizsgáztattuk, mert nap mint nap azon ment a műsor. Olyan nem volt, hogy nem lehetett valamit fogni, mert országos botrány lett volna. Ilyen szempontból
jól megismertem a felelősségét
az egész műsorszórásnak, ami a filozófiában egészen hasonlít a rádió telefonhoz, az is egy hatalmas felelősség, szolgáltatni kell.
Abban azért gondolom igazat adsz, hogy mai fejeddel ma már inkább filozófusként kell hogy gondolkodjál, amellett, hogy persze a technológiát ismerni kell.
Igen, de filozófusként csak akkor tudsz gondolkodni, ha vannak ötletek és kreatív tudsz lenni, és a kreativitáshoz az kell, hogy ismerjed a nemzetközi trendeket,
ismerd önmagadat,
hasonlítsd állandóan össze a teljesítményeddel mások teljesítményét, akkor is, hogyha a versenytárs erre nem kényszerít minden nap. Mindenképpen légy tisztába önmagaddal, lehetőségeiddel és számok, trendek, benchmarkok alapján próbáld megállapítani hogy mi a jövő. Tehát a tények ismerete hordozza magában azt a lehetőséget, hogy az ember filozofáljon és egy kicsit elengedje magát, és arra gondoljon, hogy hát akkor három hét múlva mit szeretne csinálni.
Aztán kikerültél New Yorkba.
Nagy vágyam volt, hogy kicsit másik oldalon is belenézzek a világba. A Külker Minisztériumba gyakornokként jelentkeztem, de gyakornoknak nem voltam jó, de úgy látszik az asztalon maradt az önéletrajzom, és aztán következő évben ’90-ben fölkérést kaptam, hogy menjek New Yorkba. Ez nagyon izgalmas volt, mert abban a világban rengeteget lehetett tanulni, fantasztikus jó társaság volt együtt és
állandóan megváltottuk a világot.
Megcsapott a szele, hogy ne gyere haza?
Nem, én nagyon jól éreztem itthon magam. Mindig azt mondtam, hogy sokkal könnyebb elhagyni az országot, mert ez világos, hogy sikerül, az nem volt világos, hogy
itthon sikerül-e megcsinálni mind azt, amiről beszéltünk.
Igen, de gondolom láthattad azt is, hogy akik körülötted voltak és tényleg jó fejük volt, azok nagyon gyorsan sikeresek lettek.
De nem érezték olyan jól magukat, mint én itthon, tehát ez egyfajta belső hang, ami engem mindig hazahívott. Ez most is így van, annak ellenére, hogy rendkívül jól érzem magam, hogy ha külföldön vagyok, de mindenképpen azt szerettem volna, és azt szeretném most is, hogy igen is itthon megmutatni, hogy
világra szóló eredményt tudunk lépni.
Hívtak a versenytársak, megpróbáltak elcsábítani?
Voltak bizonyos kezdeményezések, tapogatózások, de igazán ezek nem találtak meghallgatást.
Szóval igen.
Én nagyon-nagyon elkötelezett vagyok. Úgy érzem, ahogy Zorán mondja, most már ez így van jól.
Azt én értem, hogy elkötelezett vagy, de meg akartak-e venni. Nem biztos, hogy ez a legjobb szó, de gondolom nagyon sok mindent kellett volna odatenni.
Megmondom őszintén, semmi kedvem hozzá. Az más kérdés, hogy ha az embernek valamit mondanak, azt meghallgatja és legfeljebb az önérzetét, vagy a hiúságát legyezgeti, hogy ilyenre gondolnak, de sosem gondolkozik erről komolyan.
A cégek meglehetősen szövevényesek, a Deutsche Telekom a Matáv tulajdonosa, a Matáv a ti cégetek tulajdonosa. Mennyire tudtok megférni egymás mellett. Egyáltalán ki kinek a főnöke, ki mibe dumál bele?
Tulajdonképpen ez nagyon egyszerű, mert van egy üzleti logika a piacon, a verseny hozza ki az emberből és azt kell követni, tehát
a verseny az egyedüli iránytű.
Akár honnan is nézzük, a tulajdonosoddal versenyzel.
Ezt az ember nem úgy fogja föl, mert a verseny olyan dolog, hogy vagy én nyerek, vagy ő, de ha ő nyer, a tulajdonosom nem tudja megnyerni, amit a versenytársam nyer meg. Tehát neked kell megnyerni a harcot. Hiába külön szakma a mobil és a vezetékes, ilyen szempontból nem behelyettesíthető a szolgáltatás. Ebben sosem volt komoly nézeteltérés. Az egy más kérdés, hogy egy vezetékes társaságnak jólesik-e, hogy mobillá válik a világ.
Meg kell oldani a kihívásokat.
Meg kell oldani mindenkinek a saját területén a kihívást, mert esetleg a vezetékes társaság viszont bemutathatja az ADSL szolgáltatást, ami egy nagy sebességű lakossági internetes szolgáltatás, tehát van kibontakozás, csak nem ugyanott ahol a mobil nyomul előre, mert a hang átmegy mobilra.
Ez már nem kérdés.
Korábban nagyobb kérdés volt, most már csak az a kérdés, hogy az adat mennyire megy át a mobilra. A kényelmi, a praktikus és a spontán szolgáltatók tömkelege fog átmenni a mobilra, csak még kísérleteznek, hogy mekkora legyen ugye a kijelző. Ez a tenyér nagyságú számítógép azt hiszem mindenképpen egy áttörés lesz.
Mennyi befolyásra van egy ekkora cégre – az egyik legnagyobb adófizetőre – a politika? Mennyire sündörögnek körülötted különböző kurzusok alatt a különböző politikusok?
Igazán ilyen nem nagyon van, mert én sündörgök, mint szolgáltató körülöttük.
Akkor mennyire kell Neked ott sündörögni?
Én eladó vagyok, ő meg vevő, tehát ilyen szempontból fordított a helyzet.
Akkor kettős a helyzet, a pénz meg mindenhol jól jön.
Nekem mindenképpen jó minőségben kell szolgáltatnom, és hogy ha ezt nem tenném, akkor nem lenne meg a kapcsolat közöttünk politikus, vagy ügyfél.
Nekem van egy filozófiám,
hogy minden ügyfél számít, ilyen szempontból nincs kis ügyfél, nagy ügyfél mert a kis ügyfélből is lehet később nagy ügyfél. Nézzük csak meg, hogy a vidéki ügyfelek milyen gyorsan váltanak és jönnek, válnak mobillá, tehát hála istennek a politika nem igazán befolyásol. Ami befolyásol az az, hogy meg kell felelnünk egy nemzetközi elvárásnak.
Tavaly belefutottál az olimpiai herce-hurcába, a Te arcod is ott díszelgett a plakátokon, hogy legyen 2012-ben Budapesten olimpia. Ennek elég csúnya felhangjai lettek. Mennyire voltak ebből személyes konfliktusaid, mennyire mostak össze a politikával?
Nézd, erre tulajdonképpen nekem nem volt szükségem, de mint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja és az olimpiai mozgalom gyémánt fokozatú támogatója, és az,
aki már egy csomó minden lehetetlent megcsinált az életében, úgy éreztem,
hogy ha ilyen kezdeményezés van, miért ne, ez egy természetes dolog.
Nem gondoltad végig?
Nem gondoltam végig azt, hogy én kikerülök a plakátra. Ha ezt valaki mondja nekem, hogy én plakáton leszek, akkor azt mondom, hogy kösz, azt nem kérem, én akkor is tudok segíteni, ha nem vagyok kiplakátozva. A legnagyobb meglepetésem az volt, hogy így lettem felhasználva. A lányom szólt egyik reggel, hogy apu, kint vagy a Pasaréti téren, kérdeztem hogy micsoda, hol vagyok én kint? Azt mondja, most megyek el kocsival melletted. Mondom te jó isten mit csináltál, és akkor jöttem rá, hogy kikerültem erre a plakátra. Ez tehát ilyen szempontból nem volt benne a gondolkodásomban. Azért nem léptem fel ellene, mert az ember olyanra nem tud reagálni, amire nem is gondol.
Kinek volt utána az első telefonod, hogy ledorongolj valakit?
Persze, ez megtörtént, de azt mondták, hogy ők meg másképpen gondolták, ilyen szempontból elbeszéltünk egymás mellett, de amit mondtam, most is vállalom.
A sikered, vagy a népszerűséged csúcsán vagy, ezzel hogyan élsz? Lesznek ennél magasabbak? Nyitott ember vagy, állandóan mosolyogsz, barátságos vagy az emberekkel. Mennyire értik ezt félre az emberek?
Az a helyzet, hogy én addig vagyok itt, ameddig úgy érzem, hogy
hozzáadott értéket tudok adni a kollégáimnak
és most úgy érzem, hogy még tudok. Tudok annyira kreatív lenni, hogy munkatársként elfogadjanak, de általában az embertől nem túl nagy dolgot kérnek. Ami számára a legfontosabb, azon át tudom-e őt lendíteni gondolkodásban, akkor vagyok-e ott, amikor ő szeretné, hogy ott legyek, mert tulajdonképpen ez egy csapatmunka és nagyon élvezem. A feleségem nagy kritikus ilyen szempontból, igazán mindig figyelmeztet, hogy vigyázz, mert ez a nagy elismertség a cégednek szól, tehát sose hidd azt, hogy valóban teljesen őszinte, és én sose hiszem azt, mindenképen egy csomó minden a vállalkozásnak, a cégnek szól, és egy része nekem. Én úgy szeretnék élni és dolgozni, hogy amikor nem vagyok vezérigazgató, akkor ugyanolyan jó szívvel fogadjanak az emberek Budapesten és vidéken egyaránt, és azt hiszem, hogy
az a legfontosabb, hogy az emberi kapcsolatok megmaradjanak,
ezeket át tudja menteni az ember.
Ezt bármennyire is okosan csinálod, egy nehéz mutatvány.
Ha nem vagy szolgáltató lelkületű, akkor nehéz.
Ott van pénz, mondják, majd kérünk, jótékonyság, segítsél, intézd el, nem lehet könnyű ezzel élni.
Ó, nagyon nehéz. Az elején jöttek a kérések, és az embert minden egyes levél megrázza, amit elolvas, az első dolog az, hogy hogyan tudok nekik segíteni. Utána megkérdezi az ember magától, miért pont neki és többi tízezernek miért nem. És hogy tényleg jogosult vagyok-e eldönteni, hogy neki segítsek, másnak pedig ne. Ilyen szempontból kell olyan mechanizmusokat működtetni a cégen belül, ami ezt megpróbálja kezelni. Mondok egy példát, ezek után kötöttük szerződést a Máltai Szeretetszolgálattal és adunk nekik egy éves büdzsét, azzal ők gazdálkodnak, és az összes ilyen kérést oda továbbítjuk, és ők nézik meg, ami fölmerül és megítélést vár, tehát meg mentenek minket a lelki tehertől, hogy dolgozni tudjunk és azzal foglalkozzunk, amire ki vagyunk találva.
Mit tudsz kezdeni a holdudvaroddal?
Nézd,
az emberek a világos beszédet megértik.
Megmondom, hogy nincs több, nagyon nehéz nemet mondani, de néha kell. Azt nem lehet azt mondani, hogy szőrös szívűek vagyunk. A sportot, zenét, elesett embereket, kultúrát is támogatjuk, de mindennek van egy határa és azt az emberek megértik. Például egy ilyen beszélgetés után rengeteg levelet kapok.
Gondoltál arra, hogy saját céget csináljál, vagy egyszerűen bitang jól keresel, jó a kihívás, jó a munka, jó a közeg, mit kockáztassak?
Persze, ilyen előfordulhat, nincs teljesen kizárva. A feleségem önálló céget vezet, tehát
látom az országot alulnézetben és felülnézetben egyaránt,
elég érdekes a kép. Nem túl egyszerű azoknak, akik kis cégeket vezetnek és ezen keresztül nagy empátiám van.
Bedolgozol neki?
Azt nem mondhatnám de megbeszéljük a történéseket. Érdekes és nem túl egyszerű eredményt elérni, nagyon nagy a verseny, nagyon nagy a kihívás, de azért nem lehetetlen. Engem mind a két oldal vonz, de jelenleg itt vagyok, ide köt a szerződésem és ezt teljes lelkesedéssel csinálom,
mert jól érzem magam.
De azt mondod, hogy nem kizárt?
Nem kizárt, hogy egyszer magán alapon is kipróbálom mindezt, amit tudok, de ez csak azt jelenti, hogy nyitott vagyok rá. Addig, amíg itt jól érzem magam, addig nem akarok elmenni, mert azért arra már nincs se erőm, se kedvem, hogy még egy Westelt felépítsek. Tehát vagy Westel, vagy akkor egészen más.
Tenisz hogy megy?
Jól, amikor lehet hétköznap is teniszezek egy kicsit. Ez egy jó szórakozás, részben azért, ha siker, akkor gyönyörű, ha meg nem siker, akkor pedig legalább
ebben érzem azt, hogy milyen egy vereség.
Lehetőleg ebben érezzem és ne a piacon.
Ehhez nem nagyon szoktál hozzá.
Tudod, ez úgy van, hogy minden borotva élen táncol, állandóan figyelni kell. Nem kell megvárni a következő havi, vagy a negyedéves jelentéseket ahhoz, hogy az ember korrigáljon, hanem pontosan látjuk, hogy melyik az a négy öt jellemző, amire figyelni kell, mert ha egy tünet föllép, akkor rögtön kezelni kell. Nem necces, hanem nagyon proaktív magatartás, hogy szinte másnap tudok reagálni dolgokra.
Ebben a helyzetben ki tudod kapcsolni az agyadat, hogy kérem szépen vasárnap van, itt a családom?
Ez olyan egyszerű.
Kikapcsolod a telefont.
Azt nem kapcsolom ki, legfeljebb lehalkítom.
Szóval tenisz. Ki a nagy ellenfél?
Mindig a következő. Tulajdonképpen az az érdekes, hogy minden lehetséges.
( onBRANDS – Kőszegi András )
Az onBRANDS interjúk hangfelvételének gépelését partnerünk az OGDI készíti el.
