2020 EGY FELFORGATÓ ESZTENDŐ

Változás a változásokkal.

Félelem helyett nyitottság és kíváncsiság az új helyzetekben, kaméleon módjára történő változás a változásokkal, folyamatos tanulás és felelősségteljes viszonyulás a mesterséges intelligenciához. Többek között ezekre világított rá az Allianz Hungária „A jövőről egyszerűen” programja, amely azzal a céllal jött létre, hogy közérthetővé tegye a jövőt. A koronavírus hatására azonban számos területen gyorsultak fel a történések, amelyek a jövőre is hatással vannak, ezért a biztosító minden eddiginél jobban igyekezett segítséget nyújtani jelenünk megértésében is. Szakértőket vont be egy-egy terület elemzésébe, a koronavírus hatásait figyelembe véve, illetve villámfelmérések segítségével kutatta a magyarok véleményét, érzéseit különböző, releváns témákban, a koronavírus fényében. Nézzük, milyen tapasztalatokat vonhatunk le mindezekből!

Jövőformáló szürreális jelenünk

Egy biztosító nem csak a jelen problémáival foglalkozik, így az Allianz kollégái is folyamatosan kutatják a jövőt, ugyanis ez a szemléletmód szükséges a tanuláshoz és a fejlődéshez. Ezért is hívta életre a vállalat „A jövőről egyszerűen” programot, amelynek keretében igyekezett közelebb hozni az emberekhez a jövőt. A jövőt, amelytől sokan félnek, és amely

valójában rengeteg izgalmat és lehetőséget tartogat,

ezért is fontos, hogyan viszonyulunk hozzá.

A szakértők legfőbb tanácsai, meglátásai

Az Allianz által felkért 7 szakértő egy-egy videóban beszélt saját szakterületéről, annak a vírushelyzet által felgyorsult változásairól, és arról, hogy miképpen profitálhatunk ezekből a legtöbbet a jövőt tekintve.

Frankó-Csuba Dea jövőkutatótól megtanultuk, hogy váratlan fordulat esetén ne a félelem uralkodjon el rajtunk, hanem nyitottan és kíváncsian álljunk az új helyzet elé.

Nemes Orsolya generációkutató pedig arra figyelmeztetett, hogy képesnek kell lennünk kaméleon módjára változni a világgal együtt.

Magával a tanulással kapcsolatban is kaptunk útravalót Zeitler Ádámtól, a Milestones Solutions Lab igazgatójától, mely szerint érdemes elsajátítanunk a komplex feladatok megoldásának képességét, a kritikus gondolkodást, és magát a tanulni tudást, azaz, hogy miképpen kell tanulnunk és újra tanulnunk.

Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai igazgatója is a folyamatos fejlődésre ösztönzött minket, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben nem szabad már csak az utasításokra fókuszálni, hanem azon kell gondolkoznunk, hogy miképpen alkalmazkodhatunk váratlan helyzetekhez a munka világában is.

Kiss Gergely M. I.-szakértő a jövőnket minden bizonnyal meghatározó mesterséges intelligencia kapcsán arra intett minket, hogy ha pozitív értékeket mutatunk, és a környezettudatosságot is a szemünk előtt tartjuk, akkor jók az esélyeink arra, hogy jóra tanítsuk majd azt.

Várkonyi Gábor autópiaci szakértő azt mutatta meg, hogy a jövőben az autózás és a közösségi közlekedés mellett az autómegosztás, a kerékpározás, a rollerek és a drónok is szerepet kapnak majd a nagyvárosok közlekedési gondjainak megoldásában.

Rab Judit építész-urbanista arra világított rá, hogy a jövő városaiban magával a városunkkal és a szolgáltatóinkkal való közvetett kommunikációnak is megnő a szerepe az életünkben.

A felmérések legtanulságosabb eredményei

„A jövőről egyszerűen” program keretében meghirdetett villámfelmérések segítségével az Allianz Hungária igyekezett fényt deríteni arra, hogy

miképpen vélekedünk bizonyos témákban mi, magyarok.

Kiderült, hogy a járványhelyzet miatt sok tekintetben valóban megváltozott az életünk: megszerettük például a home office intézményét, nem mertünk a Balatonnál messzebb utazni idén nyáron, illetve kevesebbet használtuk a tömegközlekedési eszközöket, ugyanis megnőtt a biciklivel, rollerrel és gyalog közlekedők száma. Otthonainkhoz fűződő viszonyunk viszont nem sokat változott, hiszen a pandémia előtt is jól éreztük magunkat lakásunkban, azzal viszont egyet értettünk, hogy a vírushelyzet arra is rávilágított, hogy otthonaink biztonságát is új alapokra kell helyeznünk. Már el tudjuk képzelni, hogy a közeljövőben a lakásbiztosítás kibővüljön kiber- és víruskockázatokkal. De lakóhelyünk megítélése tekintetében sem változtunk sokat, hiszen a járvány ellenére is szeretünk városban élni. Ami pedig a jövőt illeti, sokszor bizonyultunk szkeptikusnak: úgy érezzük, messze még a repülő autók és légdeszkák kora, de városaink sem válnak sci-fi-díszletté a közeljövőben, azaz nem várunk radikális változást a városképet tekintve.

( onBRANDS )