MEGALAKULT A HUMAN TELEX ONE

Az élményekre fókuszál az ügynökség új online event divíziója.

Az új kihívásokra és növekvő igényekre reagálva Human Telex ONE néven hozta létre új, online event divízióját a harminc éve a rendezvénypiac élmezőnyében működő reklám- és rendezvényszervező ügynökség. Az új részleg kifejezetten a

hibrid vagy százszázalékosan digitális események

teljes körű tervezésére és kivitelezésére fókuszál, ide értve a változatos platformokon és technikai eszközökkel, illetve szakértő csapattal való lebonyolítás mellett a kreatív feladatokat, a tartalomgyártást, valamint az elő- és utókommunikációt is.

Az év eleje a legtöbb cégnél azzal telt, hogy nagy ütembe kereste, technikailag megismerte és bevezette azokat az online platformokat, amelyeken – kiváltva a korábbi személyes találkozókat, eseményeket – kommunikálni tud a munkatársaival, partnereivel és fogyasztóival. A Human Telex felmérése szerint azonban az ügyfelek 85 százaléka szeretne tovább lépni, és egyedi rendezvényigényeket, kreatív ötleteket is megvalósítani az online eventek során. Mintegy 57 százalékuk számolt be arról is, hogy szüksége lenne új módszerekre a résztvevők motiválásához, inspirálásához.

„Jelenleg a személyes kontaktus és az élmények átadása hiányzik legjobban az online események során. Mindez a nap végén a hatékonyság kárára megy. Túl kell lépni azon, hogy egy online esemény sikerének a kulcsa a kiváló technikai megvalósítás. Természetesen ez is lényeges, de legalább ilyen fontos, hogy a résztvevőket ott tartsuk a képernyő előtt, aktivitásra sarkalljuk és érzelmileg be tudjuk vonni őket.” – emelte ki Hajnal Tamás, a Human Telex CEO-ja.

A Human Telex ONE egyébként számos platformmal és technológiai szolgáltatóval épített ki együttműködést, így mindig azon a csatornán és megvalósítással tud dolgozni, amely az adott rendezvénynek, illetve ügyfélnek leginkább megfelel.

„Rendezvényes tapasztalatunkat, szemléletünket olyan stáb – például rendezők, vágók, fejlesztők – segítségével formáltuk tovább, amelynek köszönhetően élménydús, izgalmas műsorokat, programokat tudunk létrehozni, szükség esetén interaktív elemekkel, akár közösségi aktivitásokkal is.” – tette hozzá Rapatyi Attila, event director.

Az újonnan alakult divízió az elmúlt negyedévben már számos online és hibrid eseményt bonyolított le. Köztük több nemzetközi konferenciát, amelyeknek 4-6 órás időtartama alatt külföldi és magyar előadók, több tucat prezentáció és jó néhány szakmai panelbeszélgetés valósult meg, sok száz néző figyelmétől kísérve. Emellett munkáik között a közösségi médiában közvetített nemzetközi kerekasztal-beszélgetéstől kezdve az online csapatépítő ügyfélrendezvényen át a megnyitóeseményekig számos, a digitális térben megvalósuló megmozdulás megtalálható volt.
( onBRANDS )