ANDRÁS TÜNDE

KŐSZEGI ANDRÁS
Gyakorlatilag beleszülettél a kürtőskalács világába, ahonnan jössz, ott szinte mindenki foglalkozik ezzel.

ANDRÁS TÜNDE
Ez félig igaz. Valóban belecsöppentem, de viszonylag későn. A nagymamám soha nem sütött kürtőskalácsot, de a cégtársam, Gáspár nagymamája folyamatosan ezzel foglalkozott. A két család között 30 km távolság van és teljesen másak voltak a süteménykészítés szokásai. Bármennyire illúzió romboló, én gyerekkoromban nem sütöttem kürtőskalácsot. 18 éves koromban csöppentem ebbe bele, de azóta folyamatosan sütjük. Gáspár nagymamája amikor épp kenyeret sütött, akkor sütött kürtőskalácsot is, és lement a helyi strandra, a helyi piacra és eladta. Neki ez egy kis plusz jövedelem volt. Emlékszem, gyerekként sokszor vártam a strandon, hogy mikor jön a nagymama a kis kosárkájával tele kürtőskaláccsal, de akkor még fogalmam sem volt, hogy pár év múlva éppen összehoz minket a sors. Gáspár anyukája a 2000-es évek elején találta ki, hogy ezt lehet üzletszerűen is csinálni.

A forradalom után otthon is mindenki elkezdett valami értelmesebb üzletben gondolkodni.

Mi akkor nagyon csodálkoztunk azon, hogy kürtőskalácsot sütni üzletszerűen? Mindenki süt otthon háznál, miért vennék? És vették. És a mai napig veszik. Én így csöppentem ebbe, azóta persze az öcsém, az anyukám, mindenki belekóstolt ebbe, illetve velünk is dolgoztak évekig.

Egyetemre már úgy mentél, hogy volt ezzel célod?

Először még tanítóképzőt végeztem, nálunk akkor a középiskolában lehetett ezt elvégezni és az én szüleim úgy voltak vele, hogy öt év, végez, diploma és fizetés a kezében, pipa, mert voltak előttem még ketten, és még egy öcsém is. De amikor én a középiskolát elvégeztem, akkor úgy éreztem, nem biztos, hogy tizenkilenc-húsz évesen egy kis faluban, vagy bárhol felelősséget tudnék vállalni húsz gyerekért. Akkor már úgy gondolkodtam, hogy menni kellene egyetemre, és az újságírás meg a közgáz között vacilláltam. Akkor ismertem meg Gáspárt, aki már üzletember volt, úgyhogy egyértelműen ebbe az irányba tolódtam, merthogy az újságírás még jöhet bármikor. Akkor még nem volt ez a biznisz benne a levegőben, de az ő hatására Kolozsvárra a közgáz-marketing szakra mentem. Egyébként én előtte is

imádtam a reklámokat,

más gyűlöli, én erre felfigyeltem, hogy engem érdekelnek. Első éves voltam, amikor ebbe belecsöppentünk. Gáspár szüleit egy testvérvárosi kapcsolat által elhívták Békéscsabára egy expóra és akkor mi eljöttünk velük világot látni, hogy mi is van itt az anyaországban. 2001-ben voltam először kürtőskalácsot sütni, onnantól kezdve aztán minden dolgozatom, minden projekt az egyetemen erről szólt.

A tanáraim nevettek, hogy én kürtőskalácsból brandet akarok építeni,

de én mondtam, hogy egyszer óriásplakáton lesz a logónk. Voltak ilyen vízióim, úgyhogy onnantól kezdve már célzottan ezzel foglalkoztam.

Kimondottan a márkaépítés érdekelt, hogy ebből valami egészen különlegeset csinálj?

A marketing azért érdekelt, mert kiskorom óta a reklámok bolondja voltam. Imádtam és amikor elkezdtem tanulni a márkaépítéstől elkezdve mindent, ami ezzel kapcsolatos, akkor igen, ez fogott meg, hogy a semmiből felépíteni valamit, és közben párhuzamosan itt volt a fejemben a kürtőskalács téma.

Végül is ez egy egyszerű, de nagyszerű sütemény,

gyakorlatilag mindenki készíti otthon háznál, de mégis lehetne ebből valami olyat csinálni, aminek nem simán az a neve, hogy kürtőskalács, hanem Vitéz Kürtős, vagy bármi. Tehát ahogy tanultam, ahogy jöttek a tantárgyak: brandépítés, márkanév, szlogen ok, az egyik márka ezt üzeni, a másik azt, tehát Kotler könyvét ahogy tanultam, gyakorlatilag így építettem fel magamban az egészet, aztán gyakorlatba ültettük.

Mondod, hogy kinevettek ezért, hogy gyakorlatilag ezt mindenki csinálja, mit akarsz te ebből?

Otthon a mai nap is sokan csinálják, de kevés kürtőskalácsosnak van neve, márkaneve. Van olyan, hogy Piroska, meg Karcsi bácsi kürtőskalácsa, de ennyi. Erdélyben, vagy Székelyföldön még most is nagyon-nagyon keveseknek van márkaneve.

Itthon Magyarországon sincs, vagy nem tudom, hogy Neked, hogy mondom jól?

Én itt is itthon vagyok, meg otthon is otthon vagyok, nekem ez nem gond. Valóban a mai napig eltelt azóta közel húsz év, de még ha van is nevük, nagyon kevesen foglalkoznak a márkaépítéssel. Mi az első perctől nagyon jót akarunk, hogy megkülönböztetve legyünk, mert

én értettem, hogy mit ad egy márka.

Azért valljuk be, hogy a kürtőskalács készítés nem egy nagy tudományt igénylő dolog, nagyon sokan családi vállalkozásban csinálják, vásárokra járnak, megélnek belőle, nekik ez nem lényeges, és nem is gond. De nekünk első perctől az volt a célunk, hogy legyen egy üzlet a belvárosban, mert az egy picit másképp működik, mint csak az, hogy az ember kap a kezébe egy kürtőskalácsot. Jó példa erre az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda, hogy mit ki lehet hozni a kürtőskalácsból. Mert azt szerettük volna, hogy tegyenek különbséget, minket jegyezzenek meg, tudják, hogy ezt a Vitéz Kürtősnél vettem, nem valamelyik kalácsosnál.

Meg tudod mondani, hogy honnan jött belőled ez a zsigeri vágy?

Ez jó kérdés, nem tudom. Elkezdtem marketinget tanulni, közben bejött a kürtőskalács lehetőség, mint biznisz. Gáspár föltette a kérdést, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek? Hú, egyet biztosan tudtam, hogy én valahova tipikus munkavállalóként bejárjak nyolcórás munkába, azt nem tudnám csinálni. Egész életemben szervező voltam, osztályfelelős, pénztáros stb, és akkor fogalmazódott meg bennünk, hogyha nem akarok egy cégnél marketingesként így dolgozni, akkor csináljuk ezt a kürtőskalács bizniszt, végül is itt vagyok az elején és fel tudjuk teljes mértékben építeni.

Amikor mi először találkoztunk, akkor a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének egy eseményén egymás után tartottunk előadást, és először azt gondoltam, hogy egy divattervező dizájner hölgy fog előadást tartani. Éppenséggel mehettél volna mondjuk a divat, vagy dizájner irányba is, de mégis egy ilyen egyszerűnek tűnő termékkel indultál.

Egyébként dizájnos dolgokkal veszem körül magam, ezek mindig bennem voltak, bár rajzolni nem tudok, ezért a divat szakma annyira nem ment volna.

Mindig is valami olyan dologra vágytam, amit én szervezek, amit én hozok létre, amiben kifejezhetem magam.

Azért azt tudni kell, hogy félig-meddig művészcsaládból származom.

Akkor mégiscsak jól érzem.

A család fele művész, a másik fele két lábbal áll a talpán, én valahol ott a közön vagyok.  Van egy bátyám, aki koreográfus, zenész-színész-táncos, van egy öcsém, aki zongorista, és van még egy bátyám, aki biztosítási alkusz, mi egy picit reálisabban látjuk a világot, de azért mégis van bennünk is valami. Édesapám engem nem tudott megtanítani hegedülni, arra nem volt türelmem, hogy naphosszat gyakoroljak, de érdekelnek a művészetek, úgyhogy ezeknek az összefonódása által lett építve a kürtőskalács brand.

Érzed azt, hogy ez az együttállás ez valamilyen sorsszerűség?

Az biztos, szoktam mondani, hogy jókor voltam jó helyen. Hiszem is, hogy

az embernek az életében vannak fordulópontok.

Más kérdés, hogy ezeket észrevesszük-e, vagy merünk-e ráépíteni, rálépni, mert az emberrel nagyon sok ilyen égi mutató jön szembe. Tény, hogy Gáspár is valamilyen szinten hitt bennem és ez nekem nagyon nagy erőt adott. Én egy nagyon egyszerű családból származom, 19 éves koromig telefonálni sem tudtam, mert nem volt készülékünk, nemhogy valakit fölhívjak és tárgyaljak, vagy épp levelet írjak. Mindent akkor kezdtem tanulni, amikor a tanítóképzőbe jártam. Az általános ismereteim rendben voltak, de visszamenőleg semmilyen kereskedelmi, üzleti vonal nincs az életünkben, csak művészet, vagy földművelés a ház körül. Úgyhogy nekem ez nagyon új vonal volt és

valaki ezt meglátta bennem, hogy erre képes vagyok.

Beszélgettünk, én mondtam az ötleteimet, az egyetemen írtam rá egy projektet, mindegy, hogy mi volt éppen az aznapi házi feladatunk, azt a kürtőskalácsra húztam rá, és valóban elhittem magamról, hogy ezt meg tudom csinálni.

Ez nagyon fontos. Pont ma beszélgettem egy nagyvállalat vezetőjével és ott is szóba került a hit kérdése abban az értelemben, hogy tényleg nagyon mélyen belül hiszel-e abban, amit vizionálsz, amit megálmodtál, hogy meg tudod csinálni. Ezt te hogy érzed?

Nekem gyerekkoromban voltak belső képeim, motivációm, egy vízióm, hogy én utazom a világban.  Nem tudom, hogy honnan, mert a faluból nem jártunk ki. Láttam, hogy jól élek, szépen élek, az volt az egyik vágyam, hogy bármikor átmehessek Prágába kávézni a főtéren, tehát, hogy annyira éljek jólétben, hogy ezt tudjam megengedni magamnak. Ez egész tinédzserkoromat végigkísérte. Fontos volt, hogy milyen cipőt veszek, az hogy néz ki, egy hétig spóroltam az egyetemen, de én akkor is beültem a főtéren a kávézóba és kinyitottam az újságot és ott ültem, két órát, mint a nagyok. Ez így bennem volt, hogy

szeretném az életemet jól menedzselni, jól csinálni és úgy, ahogy nekem jó.

Ehhez hozzájött, hogy marketinget tanultam és a márkák ugyanezt erősítik.  Addig azt se tudtam, hogy milyen egy Mandarina Duck táska, onnan kezdve faltam az Elle magazint, mert érdekeltek a márkák, érdekeltek a fejlődések, hogy mik történnek a világban. Persze attól még hülyének néztek, hogy én kürtőskalácsból akarom ezt megcsinálni. És az is ráerősített, amikor ezt Magyarországon kezdtük el, mert hozzáteszem, hogy elég nagy különbség van egy magyarországi borfesztivál, vagy egy romániai rendezvény között. Itt mi olyan óriási sokkot, kultúrsokkot, meg szépet kaptunk, hogy nem volt kérdés, hogy ezt mi csinálni akarjuk.

Székelyudvarhelyről ugrani egyet és azt mondani, hogy oké, itt van ez a kürtőskalács nevezetű kis sütemény, és akkor ugorjunk fejest a budapesti belvárosba, a fesztiválokba, aki próbálkozott ezzel meglehetősen nagy rutinnal és tapasztalattal is, tudna mesélni, nagyon sokaknak beletört ebbe a bicskája. Mi volt az első lépés?

Nem volt egy egyszerű.

Nem csak kürtőskaláccsal, hanem bármivel.

Azelőtt összesen kettő alkalommal jártam Magyarországon, kétszer iskolakiránduláson, tehát nem igazán volt semmilyen viszonyítási alapom, sem ismeretségem, semmi. Abból indultunk ki, hogy Gáspár szülei, akik Lehel Kürtősház néven működnek Székelyudvarhelyen, őket elhívták egy-két expóra, meg testvérvárosi kapcsolatok által eseményekre, és néhányszor eljöttünk velük. Gyakorlatilag az egész onnan indult, ott meg találkoztunk egy másik szervezővel, aki elhívott a következő hétvégére egy másik rendezvényre. De akkor

még nem volt tudatos semmi, ezek csak így történtek.

Egy adott ponton már volt egy csapatunk, jöttünk, süttünk, működött és egyszer csak már én kerestem rendezvényeket. Akkor még másképp ment, a 2000-es évek elején nem volt ennyi kürtőskalácsos cég itt Magyarországon, és mi az elsők között voltunk.

Még internet se nagyon, okostelefon meg egyáltalán nem volt.

Internet kávézóban befizettem félórára, ott néztem, hogy milyen rendezvények vannak azon a hétvégén. Gyakorlatilag szerdán telefonáltam, hogy András Tünde vagyok, mesterségem címere kürtőskalács készítő, látom, hogy van a hétvégén rendezvényük, részt vehetnénk rajta? És mondták, hogy gyertek. Akkor még nem volt a rendezvényeken kürtőskalács, volt a lufiárus, a cukorkaárus, a vidámparkos, a kézművesek és nagyjából ennyi. És mi csütörtökön délután beültünk az autóba, péntek reggel megérkeztünk, péntek-szombat-vasárnap lesütöttük a kis kürtőskalácsainkat és vasárnap éjszaka hazamentünk, én Kolozsváron kiszálltam, másnap mentem az egyetemre, utána gyakorlatilag jött egy következő hétvége, de azt nem mondom, hogy ez ilyen gyorsan beindult.

A keményebb helyszínekről először azért ti is lepattantatok.

Az első években a rendezvények azok működtek, de például Budapestre nagyon-nagyon későn jutottunk be. Volt itt már kürtőskalácsos és volt, aki egy egész évre megvette az összes jogot minden rendezvényre, tehát esélyünk nem volt, semmihez, semmire.

Gondoltad akkor, megfordult egyáltalán benned, hogy feladod?

Soha. Nem,

mindig volt másik lehetőség.

Nem jutottunk be a Vörösmarty térre, azt évekig nem is mertem próbálni. Az első karácsonyi vásárokon 2005-ben az ország különböző pontjain, Sopronban, Kaposváron, Békéscsabán, Veszprémben voltunk, ide tudtam bejutni. Merthogy Budapest már foglalt volt.

Budapestet meg kerülgettétek, mint a forró kását, vagy mondjuk a forró kürtőskalácsot?

Igen, aztán jöttünk egy picit közelebb, Győr, Szentendre. Például Győrt nagyon imádtuk, a mai napig egyik kedvenc városom közé tartozik. Budapesten az elején voltunk a Keleti pályaudvaron, a Kálvin téren, hát nem túl érdekes helyszínek, de én már nagyon azon voltam, hogy valahol a belvárosban kellene lennünk. 2007-ben az első állandó üzletünk a Csillagvárban volt a III. kerületben, az is valahogy egy karácsonyi vásárral kezdődött és 2009-ben lett az állatkerti üzletünk. Ezeket már ne kérdezd, hogy hogy jutottam be. Kerestem, nem tudom, hány e-mailt elküldtem, összeraktam egy kis bemutatkozó anyagot wordbe, ahogy a magam módján tudtam. Persze azért már voltak grafikusaink, logó, arculat, kötények, minden megvolt, terveztünk saját felépítésű, dizájnos sütőházat, amik jók a belvárosba, amit bárhova letehetek, de azért a magunk módján csináltunk mindent.

Tudatosan készültél a formával, a megjelenéssel?

Mi tudtuk, hogy van a vásári változat egy kis sátorban, bár nekünk már az is az első perctől dizájnosabb, teljesen más volt, mint másoké, de próbáltunk valami olyat előállítani, ami megállja a helyét mondjuk egy belvárosban, egy sétálóutcában. Azt megtanultuk, hogy a kürtőskalács az egy ad hoc termék, tehát el kell sétálni előtte, érzed az illatát, látod, hogy hogy készül, és akkor megállsz és veszed.

Impulzusvásárlás.

Pontosan. Létrehoztunk egy saját dizájnt, saját találmányt, egy kürtőskalács sütőházat és akkor megkerestem egy szervezőt, hogy figyelj, van egy ilyenünk, valamit csinálj vele, segíts helyet találni például a Deák téren, mert ez egy nagyon gyönyörű, szép és jó dolog. Így kerültünk a Fashion Street mindkét végére, ahol évekig sütöttünk. Aztán a Dorottya utcában egy ismerősünk kávézója előtt is letehettünk egy kürtőskalács sütőt. A Városháza Parkba nem akart menni senki, de

mi elvállaltuk

azt a karácsonyi vásárt is. Tehát nagyon sokáig esélyünk nem volt a belvárosban, és akkor egy adott ponton azt vettük észre, hogy van a Vörösmarty tér, ahol nem vagyunk, de 500 méteres körzetében mindenhol mi vagyunk. Így értünk meg egyszer csak arra, hogy észrevettek minket, már nem tudták azt mondani, hogy nem állunk veletek szóba, mert akkor

már volt olyan nevünk, és látták, hogy már elég erősek vagyunk

ahhoz, hogy megkerülhetetlen szereplők lettünk. Azért elég hosszú út vezetett idáig, ez nem egy év alatt történt.

Volt benned akkor valami kis elégtétel?

Hogyne. Nekem az a hitvallásom és az a módszerem a rendezvényektől elkezdve bármivel kapcsolatban, hogy én sose szeretek senkit kitúrni. Nem úgy üzletelek, hogy valakire rálicitálok, hanem ha van egy pályázat, akkor ugyanúgy benyújtom, aztán nyerjen a jobbik.  Egy rendezvényen, ha én vagyok ott évek óta, akkor nekem is rosszul esik, ha valaki engem onnan kitol, innentől kezdve fordítva én se teszem. Ha engem fölhív egy szervező, hogy menjek, mert nincs már ott a másik kürtőskalácsos, akkor elmegyek, de ha én tudom, hogy ott van valaki, aki évek óta oda jár, akkor én nem jelentkezek be. Én ezeket így szeretem kezelni, hogy nem bántani mást, de úgyis megélni.

Ez nehéz a versenyben.

Nehéz, de működik.

Nem biztos, hogy te túrsz ki mást, de a szervező azt mondja, hogy itt egy erős brand, és ő szeretné.

Ha ő akar engem, akkor azzal semmi gond. De fordítva nem, tehát nem szeretem azt, hogy fényezem magam, hogy én jobb vagyok, mint a másik, és hogy több pénzt adok, ez a módszer nálam nem, nem működik.

Ma már nagyon komolyan mixelitek az értékesítési helyeket, vannak most már állandó helyek, vannak a rendezvények normál esetben, nem mint most, és aztán a legfrissebb trendeken is rajta vagytok, a pop up üzlet kimondottan egy nagy nemzetközi trendnek számít.

Igen, amikor ezt mondtam anno, hogy pop up üzlet, akkor is néztek rám furcsán, hogy mi van? Mondtam, hogy jó, akkor legyen ideiglenes üzlet. Itt vagy ott, a rendezvények mindig az alappillérei maradnak az életünknek. Azért már nem csinálunk évi 120 rendezvényt, pedig volt ilyen is.

Már kimondottan csak olyan rendezvényeken veszünk részt, ahol a két márka erősíti egymást,

akár egy Budapesti Borfesztivál, vagy egy Édes Napok, ahol azért ott kell lenni, de még ebből is van azért jócskán, ahova eljárunk. A rendezvényeket mindig megtartjuk, mert az egy biztos pont. Jó, 2020 kivétel, de rendezvények mindig lesznek és a kürtőskalács azért az egy fesztiváltermék, tehát ott veszik igazán. Mind a két állandó üzletünk szerencsés helyen van, nem hiába ott, mert ez is tudatos volt. Az egyik a nagy Állatkertben van, a másik az Állatkert új játszóparkjában, a Holnemvolt Várban, amely amikor épült, arra is rögtön írtam egy pályázatot, csak itt már szerencsére kívülre, a körútra is tudunk árusítani, a Városligetben sétálók örömére. Rájöttünk az évek folyamán, hogy olyan helyen működik a kürtőskalács, ahol mindennap cserélődik a vásárló közönség, mert nagyon sokan azt hiszik, hogy bárhol megnyithatod, magától működik. Nem. Kürtőskalácsot nem rendel házhoz minden nap az ember, nem fog minden nap venni. Nekünk is hosszú időbe telt amíg megtanultuk, például még az egyetemről voltak olyan terveim, hogy minden Tesco előtt leteszünk egy sütőházat, tehát teljesen másképp gondolkodtunk az elején,  de aztán rá kellett jönni, hogy egyrészt, aki Tescoba jár, az nem feltétlenül a mi árfekvésű és minőségű kürtőskalácsunkat keresi, másrészt pedig, egy idő után pozicionáltuk is magunkat és nem akartunk bárhol ott lenni. 

Nagyon érdekes, hogy a kürtőskalács tényleg egy kis liszt, egy kis cukor, jó faszén, meg nyilván a tapasztalat, de hogy árban és márkaértékben is egész magasra sikerült ezt pozicionálni. Miközben minden vállalkozó az ártól, meg az árversenytől retteg és ebbe a spirálba esnek bele.

Eredetileg is a faszénparázson sült kürtőskalácsnak az árát szerintem mi határoztuk meg a piacon első perctől. Ez nagyképűen hangzik, de tudom, hogy anno, amikor először átjöttünk, a Gáspár szülei nagyon nyomott áron adták. Néztük, hogy hát nem otthon vagyunk, hogy lejben számoljunk, és úgy gondoltuk, hogy mivel sok a költsége: utazunk, ott a faszén, négy embernek kézzel kell csinálni, tehát azért

ennek legyen meg a hozzáadott értéke

és akkor mi belőttünk ennek egy árat. Például azt a méretet, ami most normál méretnek van titulálva, ezt is mi találtuk ki, mi hoztuk divatba, merthogy az eredeti kürtőskalács, főleg Erdélyben az majdnem fél méter. Na de egyrészt itt az emberek nem úgy veszik, mint otthon, ahol teljesen más a kultúra. Itt amikor azt kérték, hogy vágjuk félbe, akkor rájöttünk, hogy az valóban nagy egy embernek. És kitaláltunk arra egy kisebb méretet, de az ára azért magában foglalta azt, hiszen más sütőfákat és sütőt kellett gyártani, tehát ez megint hozta magával, hogy nem adhatjuk olcsón. Meg beleteszünk sok mindent. Grafikusok, dizájnerek, dolgoznak rajta, évekig, hónapokig tervezünk egy csomagolást, ami például most már környezetbarát, lebomló, azért az mind pénz. Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, de tudtuk, megbíztunk abban, hogy jó a termékünk, finom a kürtőskalácsunk és az a körítés meg élmény, amit mi adunk vele, az megéri.

Amikor a hozzáadott értékről beszélünk, megint csak eljutunk addig, mint a divatban, hogy nem csak azért az egyszerű vonalvezetésű ruháért adod a pénzt, hanem azért beletett kreativitásért.

Pontosan. Így van.

Azért a szellemi útért, amivel eljutott addig, de ezt a gondolkodást átdrótozni a kürtőskalácsra az merész.

Az egész kürtőskalács egy egyszerű dolog, egy vásári termék,

mi megcsináltuk, hozzásegítettük, hogy hungarikummá nyilvánították

és most már lassan az egész világ ismeri, tehát mi ezt kicsit piedesztálra emeltük.

Talán jól tudom, hogy az egy nagy álmod, missziód, hogy a kürtőskalács olyan legyen, mint a franciáknak a croissant és az olaszoknak a pizza.

Konkrétan így van. Szerintem már nagyon jó úton haladunk, tehát világszerte hogyha bárhol kimondják a kürtőskalácsot, akkor Magyarországra gondol az ember. És ez nagyon nagy részben a mi érdemünk is. Mi egyébként a kürtőskalács szót nem igazán fordítjuk le, csak akkor, hogyha nagyon muszáj, mert nincs is igazán megfelelője, mi meghagytuk így ebben a formájában és ezért a célért hoztunk létre rengeteg mindent. Van saját kürtőskalács sütőnk, amivel otthon süthet az ember, egy szép dobozba van összepakolva, tíz kiló alatt van, hogy könnyen postázhassuk akár Ausztráliába is. Egy időben számoltuk, hogy hány országba küldtünk már a világban, de 50-60 fölött járunk, tehát ez is egy formája annak, hogy a kürtőskalácsot eljuttassuk szerte a világba. Lehet üzletet nyitni akár Hongkongban, de oda-vissza kell járni, vagy franchise-t is lehet, csak annak is tudjuk, hogy mik a buktatói, mik a nehézségei, tehát azzal még gyerekcipőben járunk.

Ez mostanra már egy nagyon komoly, negyedik generációs otthoni kürtőskalács sütő szett. 

Nagyon sokat dolgoztunk ezért, igen, épp most jön ki az új változat. Mivel tavalyelőtt egy rebrandingen estünk át, most az összes termékünket az új arculat alá soroljuk be, úgyhogy ezért is volt a megújulás. Általában engem lát mindenki, én nyilatkozok többet, én vagyok ott sok helyen, mert én vagyok kapcsolatban a szervezőkkel, de azért Gáspár nagyon komoly hátteret biztosít. Például ezeknek a kürtőskalács sütő eszközöknek a fejlesztésének is abszolút ő a motorja, tehát ő addig megy, amíg megtalálja azt a dobozt, azt a dizájnt, azt a fület, ami nekünk jó. Most is csúsztunk vele, mert folyamatosan valami hibát talált, de most már kész van.  Valamiért hajt minket egy, nem azt mondom, hogy perfekcionizmus, mert megint csak kürtőskalácsról beszélünk, tehát kicsit viccesnek tűnik, de igen, azért ezzel a negyedik kiadással is adtunk egy újabb szintet a Bake’n’Roll kürtőskalács grillsütőnek.

Elképesztő sokfelé mentek, tehát amiket itt soroltunk, hogy a meglévő üzlet, a vásár, a pop up store, a házi sütő készülék. Ahhoz, hogy valaki franchise-t indítson, ahhoz önmagában egy erős márkanév szükséges.

Így van.

Még így is rengeteg buktatója van, és tudom, hogy ezzel neked is meggyűlt a bajod.

Mindennek van, tehát annak is, hogy még a mai napig nincs a belvárosban üzletünk. Azzal még mindig küzdök. Nagyon sokáig az volt az elképzelés, hogy legyen egy kis sütőház a belvárosban, de nem működik, közterületet nem lehet erre kivenni, tehát ennek is nagyon sok buktatója van. Van kettő franchise partnerünk, de még nem tudok akkorát lépni, hogy ezzel külföldre is menjünk, mert ehhez még kicsik vagyunk. Bár

megvan minden tudásunk hozzá, de mégis úgy érzem, hogy ehhez még idő kell,

mert például nem tudom elmondani, hogy hogyan működik ez egy belvárosban. Itt van például a kürtőskalács-cukrászdánk: itt kívülről nem látszik, hogy a kürtőskalács itt sül, így sokkal többet kínlódunk vele. Nagyon érdekes, hogy van az állatkerti részen egy kis házikónk, ahová ha négy ember bemegy, akkor már több nem is fér el, viszont ott mennek el előtte, látszik a sütő és négy ember azon a kis helyen sokkal több pénzt csinál, mint itt, ahol mindenféle kürtőskalácsból készült desszert, kávé és üdítő is van, és sokkal nagyobb és jobbak a körülmények.

Ez egy tipikus látvány termék?

Pontosan, ezért is nagyon nehéz, még egy-két év kell ahhoz, hogy például a franchise-t a maga jól megfizethető értékében tudjuk árusítani.

Nem a sütést nehéz megtanulni, hanem azt a filozófiát, azt az értékvilágot átadni, azzal azonosulni, amit szeretnél.

Pontosan, ha valaki nem tud velünk így dolgozni, akkor nem működik. Akár egy fesztiválon is nagyokat lehet bukni.

Amit kívülálló lát, az csodálatos, de azt is érzem, hogy sikerekkel a kisebb-nagyobb bukások valahogy párhuzamosan haladtak.

Nagyon okosan kell gazdálkodni, mivel a kürtőskalácsnak van egy szezonalitása is, egy karácsonyi vásárban meg lehet keresni egy éves pénzt. Van, akinek ez elég is és hátradől, nagyon sokan ezt csinálják. Nekünk nem ez a célunk. Mi nem csak élni akarunk ebből,

bennünk mindig volt egy plusz, amiért teszünk, amiért élünk.

Gáspár és én is ilyen vagyok. Nagyon sokszor mondtuk, hogy ott van az állatkerti üzletünk, megélünk belőle, lenne négy-öt ember, azt kellene csak eltartani és hű de jól működne. De akkor miért kelnék fel minden nap?

Az embernek kell, hogy legyen egy távolabbi víziója, célja,

mert ha nem, akkor belefásulsz. Így meg annyi projekt van, hogy nem győzzük követni, de nem adjuk fel. Tehát voltak dolgok, amikbe belebuktunk, például csináltunk egy kürtős mixet, nem ment, de elengedtük.

Ez ilyenkor megvisel, vagy tudsz elengedni ilyen dolgokat?

Engem jobban megvisel. Elengedem, de én nagyon ragaszkodó típus vagyok, bár a kürtős mixnél annyira nem érintett meg, mert nem én találtam ki. Ilyen téren van nálunk egy kis rivalizálás, hogy kinek, melyik az ötlete és mit viszünk végig. Nagyon nehezen váltok, de Gáspár, ő nagyon innovatív típus, ezeken ő segít át engem. A Csillagvárban az üzletünket tíz évig csak azért tartottuk fent, hogy január-februárban és egyébként hétköznap is tudjak munkát adni az embereinknek, ne csak a hétvégi rendezvények legyenek, de egyébként nem hozott, csak a nyűg volt vele. Mégis nehezen engedtem el.

Érdekes, ahogyan ezzel a kétféle karakterrel kiegészítitek egymást, de ugyanez lehet a konfliktus forrása is.

Igen, ezt nagyon jól látod, szerencsére jól tudjuk ezt kezelni. Vannak olyan napok, hogy jó, akkor ma inkább ne találkozzunk, a tegnapi is ilyen volt, de ma már össze tudtuk fésülni a gondolatainkat. Szerintem pont ez segít, mert ő nagyon vizionárius típus, csak megy előre, én meg segítem ezen az úton, de én kicsit jobban a földön járok, jobban körüljárom, oké, hogy te ezt elképzelted, de ezt meg ezt kell hozzá csinálni. Ez nagyon fontos, azért is mondtam, hogy én jókor voltam jó helyen, jó emberrel találkoztam, hogy ezt így közösen jól tudjuk vinni.

Mondtad régebben, hogy a szíved-lelked és minden energiád ebben van.

Én nem tudom másképp csinálni, legyen az bármi. Például amikor egy ideig újságíróként is működtem (ezért csak nem maradt el az sem, bepótoltam) úgy írtam meg egy cikket, hogy arra teljesen ráálltam: én akkor beraktam ráhangoló zenét, egy füstölőt, akkor csak azzal foglalkoztam, csak arra koncentráltam. Van egy mondás nálunk, Gáspár szokta használni, mert nála nagyon ritka az, hogy valamire azt mondja, hogy nagyon jó. Tehát ha neki valami már elég jó, akkor mi már húzzuk ki magunkat, hogy hűha, ez működhet.

Elég jó?

Igen. Az mindenre ráteszi a bélyegét, hogy

mindig jobbak akarunk lenni.

Az elég jó, meg a nagyon jó.

Igazából igen. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet ezt másképp csinálni. Amikor mi felveszünk embereket, akkor én mindig elmondom, hogy gyakorlatilag nálunk a 18-tól a 72-ig minden korosztály megtalálható. Na jó, anyukám a 72, őt tavaly nyugdíjba küldtem, de még a 2019 decemberéig bőszen sütötte a kürtőskalácsot. A diáktól a szezonmunkásig minden megtalálható nálunk, de mindig azt szoktam mondani, hogy tök mindegy, hogy csak beugrós vagy, nyári munkás, vagy nálunk találod meg az életutadat, mi nem szeretünk olyan emberekkel dolgozni, aki csak azért jön hozzánk, hogy legyen miből kifizetnie a számláit. Mert ilyen munka van ezeregy bárhol.

Mi olyan emberekkel szeretünk dolgozni, akit lázba hoz, az, amit csinálunk.

És valahogy mindig sikerül beléjük ültetni ezt a küldetéstudatot, ami bennünk van, vagy legalábbis remélem, hogy nagy százalékban sikerül. Mi nagyon jó dolgot hoztunk létre, nagyon szépeket tudok írni, nagyon szép grafikákat tudunk tervezni, de a vásárló nem velem találkozik, nem én állok vele szembe, ezért fontos, hogy milyen emberek dolgoznak a Vitéz Kürtős köténye alatt.

Ez az egyik legfontosabb érintkezési pont, ezt a legnehezebb menedzselni.

Ez az egyik legfontosabb az én munkámban is. Hogyha a mi kollégáink nem tudják ezt átadni, akkor ez egy veszett fejsze. Nálunk nagyon sok múlik ezen, nagy hangsúlyt fektetünk ezekre a képzésekre, ezekre a meetingekre, találkozókra. Az nagyon jó visszajelzés, amikor megkérdezik tőlük bárhol egy fesztiválon, vagy itt a kürtőskalács-cukrászdában, hogy ezt saját maguknak csinálják? Mert olyan lelkiismeretesen dolgoznak. Ez sikerélmény, amikor át tudom úgy adni, tudok úgy dolgozni velük, hogy bennük is ez van, az ő szemükben és az ő kezükben is az van, ami a miénkben. Egyébként az emberektől is eléggé nehezen válok meg, én még az utolsó utáni lehetőséget is megadom, de nekünk ez az egyik legfontosabb, hogy mit tapasztal a vásárló.

Most éppen egy soha nem látott válság közepén vagyunk. Azt mondják, hogy egy jó kis válságot nem szabad elpazarolni, ki kell hozni belőle a legjobbat, kreatívan kell hozzáállni, meg kell látni benne a lehetőséget.

Köszönöm szépen, hogy sorolod ezt így!

Nyilván lesznek ennek a helyzetnek is nyertesei meg vesztesei, de stílszerűen mit próbálsz ebből a helyzetből sütni?

Ebből is kihozzuk, amit ki lehet, a legjobbat, ilyen sorrendben amit elmondtál.

Töretlenül kreatívak vagyunk, kihasználjuk az időt,

de ha ezt tegnap kérdezed, akkor pesszimistábban álltam volna ehhez a kérdéshez, ma már jobb. Szóval tény, hogy márciusban, én egy naiv lélekként el sem tudtam volna azt képzelni, hogy nem lesz karácsonyi vásárunk, vagy hogy nem lesznek a nyáron rendezvényeink. Tehát ó, lemegy ez, hamar túl vagyunk rajta, én alapvetően egy pozitív gondolkodású ember vagyok, aki gyorsan túllép a problémákon, vagy megpróbálja megoldani, vagy újratervezni és ezt is csináltuk. Márciusban 23 emberünk volt, most is annyi van. Valószínű, hogy a jövő évben is minimum ennyi lesz, mert aki olyan és aki azt mondja, hogy velünk akar tartani, akkor mi foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá és megoldjuk, hogy munkája és fizetése legyen. Ez most már így nem a legegyszerűbb, hogy a decemberünk, meg az egész év is kiesett. Márciusban még nagyon optimista voltam, mert szerencsére jó hangya módjára dolgoztunk az elmúlt években, tehát nem estünk nagyon hasra, van tartalékunk, amiből tudunk létezni, de márciusban úgy kezdtük, hogy jó, akkor most van idő arra, hogy kreatívkodjunk és újratervezzünk. Felújítottuk a telephelyünket, csináltunk új oktatótermet, elkezdtük a tésztát újranézni, hogy abban mit javíthatunk, és ma már ott tartunk, hogy eddig is jó minőséget állítottunk elő, de most bourbon vaníliát használunk és bio liszet, vajat a kürtőskalács tésztához, sok mindent kezdtünk újítani, kísérletezni, új dolgokat kitalálni. Erdélyben például nagyon népszerű a házi csoki. Anno a gyerekkorunkban nem igazán volt semmi az üzletben, gyakorlatilag bón rendszer volt, a gyerekek után adtak tejport, meg kakaót, meg margarint, és akkor a háziasszony mit csinált? Abból főzött otthon házi csokit.

Nagymamám a fedő tetején csinált ilyen édességet.

Na, ez is hasonló. Ez egy nosztalgikus emlék, és most ezt is felelevenítettük és már a kínálatunkban van épp. Szóval beszélgettünk egymással, kreatívkodtunk, meetingeket tartottunk, találunk ki abszolút új termékeket is, de ezt most nem árulhatom el, ez egy merőben új, még a desszertek mellett is egy teljesen új vonal. Úgyhogy mi abszolút hasznosan töltöttük, de tény, hogy

azért ez már így megvisel,

hogy több mint egy évet nem dolgozunk igazán. Ehhez nem szoktunk hozzá, hogy nyugodtan bejövünk ide kilencre és hatkor hazamegyünk. Nekünk március közepéig most egyébként sincs semmi, mert télen nem nagyon járnak ide. De nem tudnám ezt leállítani most csak azért, hogy nekünk könnyebb, vagy jobb legyen.

Mi az, ami tovább hajt?

A tervek. Nagyon sok terv van és ezt az emberekkel együtt tudjuk csinálni. Ha egyvalakit kineveltünk és beleplántáltuk ezt a filozófiát, akkor nem szeretnénk elveszíteni, mert legalább még egy év, amíg egy ember ugyanígy kötődik hozzánk.  Itt van az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdánk, ami két éve nyílt, tehát ebben még nagyon sok potenciál van, eddig ezt sem tudtuk istenigazából kiélni. Várjuk, hogy jöjjön a szebb világ. Mi abszolút hiszünk abban, hogy ezt folytatni kell, tehát nincs olyan, hogy megállunk és most bezárunk, mert kürtőskalács nélkül egyébként sem lehet élni.

( onBRANDS – Kőszegi András )

Az onBRANDS interjúk hangfelvételének gépelését partnerünk az OGDI készíti el.