Visszatérő vádak, ha egy áldozat felvállalja bántalmazásának történetét:
A szemére vetik, hogy nem mondta el “időben”, számon kérik, hogy miért nem szólt előbb.
Ha elmondja, azt “biztosan valami önző okból teszi: figyelmet vagy pénzt akar.” Szélsőséges esetben azzal is megvádolhatják, hogy kitalálta az egészet.
Ha el is hiszik, hogy megtörtént a bántalmazás, akkor sokan az áldozatot kezdik el hibáztatni: “ő kereste a bajt, magának köszönheti, megérdemelte”. Visszatérő tévhit, hogy “férfiakat nem lehet szexuálisan zaklatni”, ha valaki mégis ezt állítja, akkor pedig rögtön melegnek van bélyegezve. Ha nő az áldozat, akkor az első kérdések között teszik fel, hogy mit viselt és hogyan viselkedett, amikor megtörtént az erőszak, mintha ez bármit is jelentene.
Az áldozatot személyében támadják. Kiemelik egy-egy vonását, és azzal próbálják hiteltelenné tenni. Baj, ha érzelmesen mondja el a történetét, hiszen akkor “hisztizik, nem beszámítható, őrült”. Baj, ha higgadt marad, hiszen akkor “túl nyugodt, rideg, látszik rajta, hogy nem viseli meg, úgyhogy hazudik”. Családon belüli erőszak esetén pedig gyakran azzal az ürüggyel fordítjuk el a fejünket, hogy “családban kell maradnia, nem szólhatunk bele”.
“Tudatosítani magadban, hogy abúzus ért, ez már egy gigantikus lépés. Ha beszélsz róla, az is óriási dolog, megnevezni az abuzálót, az is bitang nagy bátorság. De ez nem lineáris. Nem kell egymás után következzen. Akkor kell meghallgatni az áldozatot, amikor készen áll rá, hogy elmondja a történetét. Ahogy azt sem lehet kényszeríteni, hogy nyilvánosságra hozza az áldozat az abuzálója nevét. Ez nem egy olyan folyamat, amit siettetni vagy erőltetni lehet.
Az Operettszínház ügyével kapcsolatban nem említjük Kriza Zsigmondot, aki az abúzusokat elkövette az intézményen belül valódi következmények nélkül.
Továbbá említjük, de nem elégszer a fenntartók, az állam és a főváros, felelősségét abban, hogy még mindig a Városháza egyik fiókjában lapulnak a vallomásaink a vígszínházi abúzusokról. Várjuk a szakmánk és az ország tiszta lapját. Várunk egy átfogó, szakértőkkel közösen megírt etikai kódexet.
Miért mondtam, az interjúban, hogy Frenkó Zsolt “nem csinál ilyet többet?” Mert ezt szerettem volna gondolni, mert ezzel akartam igazolni az okát annak, hogy nem mondtam ki 17 évig a nevét nyilvánosan. Védtem a hallgatásom miértjét. “Nem csinál többet ilyet?” De csinált, voltak nálam sokkal keményebb helyzetek, sorsok. Hogy mit keresett egy 16 éves srác egy felnőtt férfi lakásán? Hogy miért nem fordult el, amikor pucéran állt előtte rendező? Hogy miért most? Hogy mit nevezünk szexuális zaklatásnak? Hogy mit válaszolunk arra a kommentre, hogy “Szánalmas. Most jutott eszébe?” vagy “Ha engedte, hogy simogassák, akkor egy rohadt kis ratyi.” Ezeket válaszoljuk meg Nektek pénteken 18:00-kor a noÁr Facebook oldalán egy élő beszélgetés keretében SZAKÉRTŐK segítségével. Köszönet a CompactTv-nek, hogy lehetőséget biztosít nekünk. Kövessétek a beszélgetést, tegyetek fel Ti is kérdéseket. Ekkor, és ezt követően is, ha szükségét érzitek. Döbbenetes, hogy még mindig nem tudjuk igazán, hova kell fordulni segítségért. Ennek véget kell vetnünk és egy biztonságosabb országot kell együtt felépítenünk KÖZÖSEN!”
Ui.: Bátran forduljuk mentálhigiénés szakemberhez, vagy kérjünk segítséget, ha bajban vagyunk. Mert van segítség, ne maradjunk egyedül a problémáinkkal.”
(Molnár Áron, a noÁr alapítója)
Dátum: 2021. február 12., péntek 18 óra
Helyszín: a noÁr Facebook oldala
Szakértő: Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, családterapeuta, a KÉK Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője
Moderátor: Jakab Luca, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány kommunikációs vezetője
( onBRANDS )