OKOSELEFONNAL TERVEZI ÚJ KOLLEKCIÓJÁT A MAGYAR DIZÁJNER

Hazai természeti értékek inspirálják Daubner Anna divattervező és a Samsung közös darabjait.

A Samsung és Daubner Anna, magyar divattervező együttműködése azokra a természeti és társadalmi értékekre hívja fel a figyelmet, amelyek veszélybe kerülhetnek globális krízisek esetén. A kreatív alkotók és vállalkozásaik nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt időben, a kisvállalkozások pedig minden gazdaság alappillérei.

A vállalkozó szellem, az önkifejezés szabadsága és a kreativitás olyan értékek, amelyek az egész társadalmat előrébb viszik.

Ezeket állítja a középpontba az Galaxy S21 kollekcióval a két márka, Daubner Anna személyében pedig a budapesti kreatív közösség egyik meghatározó tagja áll a kezdeményezés élére. A fiatal dizájner 2014-ben alapította a nevét viselő márkát, azóta pedig már világszerte megvásárolhatók a játékosan elegáns, kényelmes, de mégis feltűnő Anna Daubner ruhák.

„Sosem terveztem még telefonon a ruháimat, éppen ezért nagyon izgalmas alkotási folyamatnak ígérkezik, kíváncsi vagyok, hogyan tudom majd a legtöbbet kihozni a Galaxy S21 Ultrából. Én magam is nagyon szeretem a természetet és az állatokat, az alkotás során folyamatosan inspirálódom az élővilágban fellelhető különleges színek és minták által, így olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szívemhez közel álló témából alkothatok a csúcstechnológia segítségével. Bízom benne, hogy így még inkább szabadjára tudom engedni a fantáziám!” – mondta el Daubner Anna a kollekció kapcsán.

A Galaxy S21 Ultra 5G az S sorozat történetében először S Pennel is használható, így kiválóan alkalmas kreatív alkotásra és önkifejezésre. A különleges csúcskészülék azoknak a felhasználóknak készült, akik állandóan aktívak, és figyelnek az apró részletekre is, valamint a hatékony munkavégzés és önkifejezés elengedhetetlen a mindennapjaikhoz.

A vállalat nem pusztán a telefont biztosítja a tervező számára, de az alkotások bemutatásában is részt vesz és vállalta a kollekció első sorozatának gyártási költségeit is, hogy ezzel is támogassa Anna kreatív víziójának megvalósulását.

Az egyes ruhadarabok megjelenésében fontos szerepe lesz Anna összetéveszthetetlen stílusa mellett azoknak a csodálatos természeti formáknak is, amelyek a Magyarországon élő védett állatfajokon fedezhetők fel. Hazánk számos lenyűgöző élőlénynek ad otthont, egészen változatos és sokszínű állatvilágnak, amelynek több, kevésbé ismert képviselője is az inspirációk között szerepel. A kampány egyik célja, hogy a tervezési folyamaton keresztül ezeket az állatokat a szélesebb közönség is megismerje.

„Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen nagyszerű hazai vállalkozást segíthetünk, mint Anna stúdiója és a hazai élővilágból inspirálódhatunk. Izgatottan várjuk, hogy elkészüljenek az első tervek és lássuk kirajzolódni a végleges kollekciót. A Samsung számára kiemelten fontos a fenntarthatóság, ez megnyilvánul abban, hogy a jelen értékeit a jövő számára a technológiákon és az összefogáson keresztül őrizzük meg.” – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője 

A Samsung az elmúlt években számos intézkedéssel növelte mobilkészülékeinek élettartamát, ezzel hozzájárult a fenntarthatóbb, körforgásos gazdaság létrejöttéhez. A vállalat legújabb Galaxy okostelefonjai három generáción keresztül garantált frissítéseket kapnak, a biztonsági frissítéseket pedig négy évig garantálja a Samsung. A környezeti terhelés csökkentése érdekében több készülék csomagolása újrahasznosított anyagokból készül, a jövőben pedig több termék csomagolása is egyszerűsödik az e-hulladék csökkentése érdekében.

Az Anna Daubner és a Samsung közös kollekcióját várhatóan május végén ismerheti meg a közönség, a bemutatását követően pedig Daubner Anna webshopjában vagy a budapesti Margot üzletében lesznek megvásárolhatók az egyes darabok. A készülő kollekcióról, a tervezési folyamatról és az inspirációt jelentő védett állatfajokról folyamatosan érkeznek a tartalmak Daubner Anna Instagram oldalára, a tervezéshez használt Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonról pedig a https://www.samsung.com/hu/smartphones/galaxy-s21-ultra-5g/  weboldalon érhető el további információ.
( onBRANDS )