ÚJABB FONTOS MÉRFÖLDKŐ A MAGYAR ÉLELMISZERBANK TÖRTÉNETÉBEN

50 milliárd forintnyi megmentett étel.

A Magyar Élelmiszerbank 2005-ben, közel ötévnyi tervezőmunka eredményeként kezdte meg működését a fővárosban Budapesti Élelmiszerbank Egyesület néven. Tevékenységét az egyre több vidéki megkeresést követően hamarosan országos szintre is kiterjesztette, ekkor csatlakozott az Európai Élelmiszerbankok Szövetségéhez is, amelynek köszönhetően rövid idő alatt bekerült a nemzetközi vérkeringésbe. A non-profit szervezet célja indulása óta ugyanaz:

csökkenteni az élelmiszerpazarlást, támogatni a rászorulókat és minimalizálni az élelmiszerek megsemmisítése okozta környezeti terhelést.

„Amikor megalapítottuk az egyesületet, még álmodni sem mertük volna, hogy másfél évtizeddel később mekkora szervezetté fejlődünk. Akkoriban még csak egy kisbolt méretű raktárat képzeltünk el 4-5 ezer kilogrammnyi lejáratközeli vagy csomagolási hibás élelmiszerrel a polcokon, mára már évente mintegy 8-10 ezer tonnányi zöldség, gyümölcs, pékáru valamint tartós élelmiszer fordul meg a rendszerünkben. Az induláshoz rengeteg segítséget, tudást és kapcsolatot kaptunk élelmiszergyártóktól és kereskedőktől, mert voltak olyanok, akik korábban már más országokban is dolgoztak élelmiszerbankokkal. De a kezdet így is nehéz volt, hiszen amíg nincs eredmény, addig nagyon nehéz támogatókat találni, támogatás nélkül pedig eredményeket elérni. Sosem felejtem el, amikor az első teherautó 12-13 raklapnyi élelmiszerrel begördült a raktárunkhoz, mert abban a pillanatban vált kézzelfoghatóvá a munkánk.” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank alapító elnöke.

Az Élelmiszerbank idén már 124 élelmiszergyártót, feldolgozót és forgalmazót tudhat a támogatói között,

akik élelmiszerfeleslegüket ingyen bocsátják rendelkezésre. Az egyesület ezt a hatalmas mennyiségű élelmiszert adja tovább szintén térítésmentesen annak a több mint 450 karitatív partnerszervezetnek, akik az adományok szétosztását végzik. Így például az elmúlt 16 év legsikeresebb napján, 2017. december 24-én, amikor a partnerszervezeteken keresztül egyetlen nap alatt 87 tonna élelmiszert osztott ki.

Ebben a modellben költsége gyakorlatilag „csak” a logisztikai munkának, raktározásnak, szállításnak és szervezésnek van, így az Élelmiszerbank 1000 Ft működési költséggel 30.000 Ft értékű élelmiszerfelesleget ment meg és juttat el a rászorulókhoz. A vállalati támogatók és adományaik mellett éppen ezért van egyre nagyobb hatása a magánszemélyek anyagi támogatásának is. Számuk az elmúlt négy évben több mint háromszorosára emelkedett, ennek eredményeként az évente megmentett élelmiszer értékét is meg tudták háromszorozni.

„Az Élelmiszerbank egyszerre zöld- és segélyszervezet is, hiszen tevékenységünkkel egyaránt szolgálunk szociális és környezetvédelmi célokat. Az élelmiszerfelesleget nem kell megsemmisíteni, így nemcsak jelentős mennyiségű energiát takarítunk meg, hanem csökkentjük a megsemmisítéssel járó káros anyagok kibocsátást is. ” – hangsúlyozta Nagygyörgy András, az egyesület külső kapcsolatokért felelős igazgatója.

A szervezet már megkezdte vidéki jelenlétének erősítését is, hogy több régióban is össze tudja gyűjteni a helyi kereskedőktől, termelőktől, feldolgozóktól a felesleges, megsemmisítés előtt álló élelmiszert. A fejlesztés újabb állomása Miskolc, ahol tavasszal nyílt meg az első vidéki raktár. A tervek között szerepel a vendéglátósokkal való kapcsolat bővítése is, hiszen ebben a szektorban is napi szinten keletkezik hatalmas mennyiségű élelmiszerfelesleg – elég az éttermekre, iskolai étkezdékre, rendezvényekre gondolni.

A Magyar Élelmiszerbank mára az egyik legátláthatóbb és leghatékonyabban működő jótékonysági szervezet. Minden adományról elszámol, alapító tagja az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének, sőt példát is mutatva más szervezeteknek, a törvényekben előírtnál lényegesen több információt oszt meg a nyilvánossággal.

„Az 50 milliárdos határ átlépése közös munkánk eredménye, mindez vállalati támogatóink együttműködése, karitatív partnerszervezeteink odaadó munkája, valamint a rengeteg magánszemély támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg. Minden segítségért végtelenül hálásak vagyunk, és ez ad új erőt a folytatáshoz.” – mondta végezetül Cseh Balázs.
( onBRANDS )