“NINCS IDŐ MEGHALNI”

Elismeréssel fogadták a kritikusok a sok halasztás után a Royal Albert Hallban bemutatott új Bond-filmet.

“Jobb, mint jó. Fenséges!” – lelkendezett a The Times kritikusa, Kevin Maher, aki öt csillaggal értékelte a filmet, és aki azt írta: Craig karizmatikus jelenléte a nyitó jelenettől a záró képkockáig uralja a filmet, és félelmetes, érzelemteli búcsúval köszön el.

Noha a többség ünnepelte a filmet, néhány kritikus utalt arra, hogy a mű nem igazán adott magyarázatot a 163 perces vetítési időre – írta összefoglalójában a BBC hírportálja.

Peter Bradshaw, a The Guardian munkatársa, aki szintén öt csillaggal jutalmazta a mozit, “nagyon élvezetesnek és vidáman látványosnak” nevezte a filmet, amely “pátoszt, akciót, drámát, tábori vígjátékot, szívfájdalmat, hátborzongató horrort és szörnyen butácska, régimódi akciót” is kínál.

A Time hetilap kritikusa, Stephanie Zacharek nagyjából pozitívan írt a filmről, ám szerinte Craig hattyúdala nem indokolta a hosszúságát. “Két óra 43 perc túl sok és túlságosan tele van zsúfolva cselekménnyel, a több nem mindig jobb. A sorozat történetének egyik legunalmasabb gonosza szerepel benne, akit Rami Malek játszik foltos bőrrel és hülye selyempizsamában. De felejtsük el ezt. A Nincs idő meghalni a hibái ellenére tökéletesen van – szerintem – minden Bondok legjobbikára szabva.

A The Daily Telegraph újságírója, Robbie Collin szintén öt csillaggal jutalmazta a kémsztorit. Úgy vélte, Cary Joji Fukunaga extravagáns, pazar arányérzékkel kialakított filmje a Craig-korszak utolsó fejezeteként szinte mindent bedob, amit a 007-es sorozat még kínálni tud.     “Már jó ideje vártuk önt, Mr. Bond, micsoda öröm és megnyugvás, hogy újra itt van”

A The Independent szerzője, Clarisse Loughrey kevésbé lelkesedett, három csillagra értékelte a produkciót, amelyet “általános kémkedős butaságnak” nevezett. “Cary Joji Fukunaga szenzációs akciófilmet rendezett, kár, hogy Bond-mozinak kellett lennie. Annak ellenére, hogy sokat reklámozták Phoebe Waller-Bridge körzeműködését a forgatókönyvírásban, a Nincs idő meghalni nem igazán tűnik olyan radikálisan feminista átdolgozásnak, mint ígérték”

A Screen Daily munkatársa, Jonathan Romney hasonlóan langyos fogadtatásban részesítette a filmet: “valóban felrúgja a sorozat sok szabályát, de nem ér el lenyűgöző hatást. Van mit bámulni és van mivel vitatkozni ebben az epizódban, azonban a Nincs idő meghalni különös módon kevés élvezetet és igazi szellemességet nyújt”.

Az Empire kritikusa, John Nugent szerint is túl hosszú a film, azonban hozzátette: “ez a mozi olyan dolgokat tesz, amilyeneket még egyetlen Bond-film sem tett, és noha erősen támaszkodik közhelyekre, melyek nemcsak ismerősek, de megnyugtatóak is, mégis a szokatlan dolgok teszik izgalmassá”.
( onBRANDS – MTI )