A PREMIO TENCO DÍJAZOTTJA LETT MOLNÁR ÁRON ÉS A NOÁR MOZGALOM

Áront és a noÁrt az Amnesty International Magyarország jelölte a rangos elismerésre.

Az emberi jogokért való kiállásáért Molnár Áron színész, aktivistának és az általa alapított noÁr mozgalomnak ítélték idén a Grup Yorum-díjat, amit október 23-án vesz át San Remoban. A Premio Tenco elnevezésű nagyszabású olasz zenei eseményt 1974 óta évente rendezik meg.

A kritika szinonimájaként ismertté vált, tisztázatlan körülmények között elhunyt énekes-dalszerző, Luigi Tenco-ról elnevezett Premio Tenco az egyik legjelentősebb olasz zenei elismerés. A politikai tematikájú dalok kulturális különdíja a török Grup Yorum együttes előtti tisztelgés, mely tagjait munkásságukért, nyílt szókimondásukért elfogták, bebörtönözték és megkínozták. A díj odaítélésekor nemzetközileg választanak ki olyan előadókat, művészcsoportokat, akik sokat tesznek az emberi jogokért, harcosokat, akik a világ különböző részein szállnak síkra az elveikért. 

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Molnár Áron és a noÁr kapja idén a Grup Yorum-díjat. Rendkívül fontos, hogy az emberi jogok, a mindannyiunkat érintő társadalmi kérdések és a kiszolgáltatott helyzetben lévők képviselete a zenében is megjelenjen. Áron és a noÁr példamutató munkát végez évek óta ezen a területen, nagyon sokunknak mutatva példát bátorságból és aktivizmusból. Nem kerülhetett volna jobb helyre ez a díj” – fogalmaz Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország programvezetője.

„Óriási dolog, hogy ebben az évben mi nyertünk, köszönhetően az Amnesty International Magyarország jelölésének. Igazi csapatmunka eredménye ez az elismerés. Oké, hogy megírok egy számot, de aztán azt le kell forgatni, alá kell rakni a zenét, s utána abból ügyet kell csinálni, amihez akciók szükségesek. Mindez nem valósulhatna meg a csodálatos önkéntes koordinátorok és karmesterük nélkül, ahogy egy operatív vezető, kommunikációs és közösségi média felelős is segíti a munkánkat. Ez mind a noÁr. Mára már mozgalom” – mondta Molnár Áron.

A díjátadás napján, 2021. október 23-án délben sajtókonferenciát, délután 15.30-kor vitainterjút rendeznek.  A gálán, melynek helyszíne a Teatro Ariston Sanremo, három dalt ad elő Molnár Áron, aki a JOY Magazin Social Media Awards #példakép kategóriájának is egyik jelöltje.
( onBRANDS )