MEGNYÍLIK A WHITE RAVEN SKYBAR & LOUNGE A BUDAI VÁRBAN

A Hilton tetejéről elénk táruló város látványa olyan élményt kínál, amit nehéz felülmúlni.

A White Raven skybar & lounge pazar panorámája mellett a különleges koktélok, ételkínálatok és hangulatos dizájnmegoldások együttesen ejtik rabul az embert. Budapest olyan szögei és színei mutatkoznak meg innen, melyek mostanáig rejtve maradtak a szem elől. A Margitsziget egy eddig senki számára nem látható szögből csodálható meg, míg a Duna grandiózusabb, mint valaha.

A kilátás mellett a skybar különleges ital- és ételkínálattal várja vendégeit. A White Raven hét, kifejezetten ide tervezett különleges signature koktélját Barta Mátyás bar manager és Schök Norbert közösen alkotta meg. Az itallapon a signature koktélok esetében nem szokványos koktélneveket olvashatunk, hanem tulajdonságokat, a személyiségünket meghatározó szavakat: erő, kitartás, bátorság, hit, akarat, becsület és alázat. A holló 7 faroktollának legendájához kapcsolódó 7 italt egy kéthetes workshop keretében fejlesztették ki. Napi 10 óra kísérletezés a pult mögött, majd további 4-5 órányi tervezés és értékelés – így minden italból egy önálló performansz lett.

A koktélok neveit a holló faroktollaihoz kapcsolódó mondakörből kölcsönöztük, és a nevek nem zsákbamacskák: a koktélok színe, hangulata, tálalása és élménye mind a nevek alátámasztására jött létre. Én nem nagyon hiszek a félmegoldásokban, így addig csiszolgattuk, tologattuk, redukáltuk és emeltük az összetevőket, amíg a teljes koktélsor kerek egésszé nem érett” – mesélte Barta Mátyás az italok megalkotásának menetét.

A koktélok mellett a skybar gasztronómiai élményének másik fontos pillére az, amit Maráczi Imre, culinary director és Graur Zoltán, culinary chef a tányérokra varázsol.

“Ritka lehetőség, hogy egy minden érzékszervre ható skybar étlapját álmodhattuk meg. Így rögtön a rajtnál tele voltunk ötletekkel. Összedugtuk a fejünket a csapattal, és a koncepciókat Graur Zoltán culinary chef Kanyó András, executive chef szakmai iránymutatása mellett varázsolta a tányérokra. A White Raven étlapján bárételek találhatóak; igyekeztünk minden egyes fogással valami újat alkotni, amely a Mátyásék által megálmodott elképesztő signature koktélok méltó kísérője lesz. És hogy mi lebegett előttünk, amikor nekiláttunk? Csak az, ami mindig: olyat csinálni, ami máshol nincs“ – mondta Maráczi Imre, akinek utolsó mondatai nem csupán a gasztronómiai élmény alapvetéseit jelentették, hanem a belsőépítészeti megoldásokat is.


A 3D-s kerámia mozaikok a Mátyás-templom Zsolnay csempéinek kistestvérei. A bár italtartóként szolgáló hátfala pedig a templom ólomüveg ablakaira utal vissza. Az asztalok és székek elrendezése úgy van megtervezve, hogy bárhova is ül az ember, a kilátás nem marad rejtve előle. A kortárs bárpult szuper találkozópont ismeretleneknek is, de ha sokadmagával érkezik az ember, a nagyméretű lounge körasztalok körül már-már szeparálva, csoportosan is kényelmes. Mindez Nathalie Rottenburg keze munkáját dicséri. A spanyol születésű, Braziliában felnőtt hoteldizájn-specialista 2015 óta dolgozik együtt a Danubius szállodalánccal és a bejáratott munkakapcsolat abszolút meggyőző: makulátlan, mégis élettel teli élmény.

A White Raven skybar & lounge a Danubius Hotels tulajdonában és üzemeltetésében
áll, és július 23-án tárja szélesre kapuit a lélegzetelállító élményekre nyitott
nagyközönség előtt.
( onBRANDS )