ORSZÁGJÁRÓ TURNÉRA INDUL A PARAMOUNT NYÁRI MOZIJA

Tarantino vagy Tom Cruise?

Különleges filmvetítéssel egybekötött parti várja a mozirajongókat idén nyáron. Visszatér ugyanis a Paramount nyári mozija a Telekom Film támogatásával, amely a világjárvány óta először kínál szabadtéri kikapcsolódást igazi klasszikusokkal. A rendezvény idén bejárja Magyarországot, a közönség pedig szavazhat arról, melyik évtized emlékezetes filmalkotását szeretné megtekinteni, hogy utána a korszak slágereire bulizzon. A csatorna mozis eseményén olyan klasszikusok, mint a Top Gun

és a Ponyvaregény,

valamint a Feketék fehéren című vígjátékszenzáció közül választhatnak az érdeklődők.

Július 26-án veszi kezdetét a Paramount immár hagyományos filmes eseménye, A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi. A nagysikerű rendezvénysorozat a Balaton-part és a Budapest Park helyszíneit követően országjáró körútra indul. Az első állomás Budapest lesz: az ottani filmvetítésre pedig már most elindult a szavazás a márka kapcsolódó Facebook-eseményében.

A budapesti indulás után további helyszínekre látogat el A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi, így lehetőség nyílik többek közt Szegeden, Debrecenben, Győrött és Miskolcon is részt venni a filmes buliban. A résztvevők a mozizáson és a zenés-táncos eseményen túl egy szelfigépen örökíthetik kedvenc pillanataikat, valamint a Paramount márka filmes ereklyéiből is hazavihetnek.

A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi programja:

július 26. – Budapest

július 28. – Szeged

augusztus 10. – Debrecen

augusztus 11. – Győr

augusztus 18. – Miskolc

(hamarosan) – Balatonfüred

(hamarosan) – Pécs

( onBRANDS )