16 ÉVES A DEBRECENI MODEM

Kiállításmegnyitó, kriptovilág és techno zene.

Október 1-én ünnepli a debreceni MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ a 16. születésnapját. A nap apropóján és annak fényét emelve nyílik a kiállítótér legújabb nemzetközi tárlata, a New Mediations – Új Közvetítések, melynek kurátora Török Krisztián.

A New York-London-Berlin-Budapest tengely válogatott művészeinek kiállítását, az internet esztétikáját feltáró kiállítással a MODEM megmozgatja az insta-közösséget, napközben pedig a legmenőbb youtuberek segítségével merülnek el a kripto univerzumában. Az első ingyenesen látogatható, debreceni Kripto nap során a legnagyobb magyar szakértők segítségével tekinthetnek be az érdeklődők a metaverzum, vagy épp az NFT-k világába. Az est zárásaként, 19 órától pedig a Technokunst techno performansz felel a felhőtlen hangulatért.

A szombaton nyíló új nemzetközi tárlaton, a New Mediations – Új közvetítések című kiállításon tizenkét kortárs művész és egy négytagú művészcsoport alkotásain keresztül fedezheti fel a látogató az internetes esztétika sokszínű, személyes világát, új képeket és formákat hozva létre, amelyek kilépnek az anyagok merevségéből, további teret adva a valós és a virtuális közvetítésének. A kiállításon többek között Batykó Róbert, Arno Beck, Oli Epp, Maja Djordjevic, Hanna Sophie Dunkelberg, Keresztesi Botond és Nemes Márton alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők. A tárlat kurátora Török Krisztián Gábor művészettörténész.

„Az internet technológiai fejlődése soha nem látott szintre fokozta a képek közvetítését, melyben egyszerre vagyunk képek és tartalmak mediátorai, fogyasztói és (újra)alkotói. Ebben az új közvetítési eljárásában mi, a nézők, a tartalommegosztók és az alkotók egyszerre válunk befogadóvá és termelővé a képek állandó keringésének folyamatában. Ez a médiatörténeti változás meghatározó nyomot hagyott a kultúránkon, az anyagok merevségét rugalmas kölcsönhatások sorozata váltotta fel, melynek következtében cselekedeteinket a közvetítés új formáiként érthetjük meg.” – fogalmaz a tárlat kurátora, Török Krisztián.

A kiállítás egy aktuális nemzetközi művészeti trend, az Y-generációs művészek alkotta földrajzi kötöttségektől független online és kortárs művészeti közösség angol, német, szerb és hazai jelentős képviselőnek munkásságát kívánja felmutatni.

Bitcoin, metaverzum, NFT

A kiállítás mellett, a születésnap alkalmából szervezik meg a MODEM tereiben 13 órától az első DEBRECENI KRIPTO NAPOT, amelynek során olyan hazai szakértőkkel ismerkedhetnek meg személyesen a résztvevők, mint Pinke Attila – Blokklánc szakértő, Youtuber, Dr. Janó Dániel – Blokklánc szakértő, Youtuber, Nagy Gábor – Blokklánc szakértő, Cryptofalka, Dr. Kovács Béla Lóránt – Méliusz könyvtár igazgató, NFT Deb szervező, Józsa Bence – Kriptobányász szakértő, Asicminerz, Dr. Topolay Gábor – Gazdasági újságíró, Forbes vagy David Taylor – Token Architect – Next Earth, Társalapító – Kripteus.

A látogatók, akik részt vesznek az ingyenes kiállításmegnyitón és a kripto napon, díjmentesen bulizhatnak a 19 órától kezdődő technokunst zenéire is.
( onBRANDS )