A VILLÁNYI VYLYAN PINCÉSZET IDÉN ÜNNEPLI ALAPÍTÁSÁNAK 30. ÉVFORDULÓJÁT

A márka arculatát az alapító egy Bordeaux-i művésszel terveztette meg.

(Foto: Vylyan Pincészet)

A birtok megálmodója, Debreczeni Pál nem kisebb vízióval fogott hozzá a pincészet felépítéséhez, mint hogy a Vylyan név felkerüljön a világ bortérképére. Kivételes ember volt,

egyike azoknak a vizionáriusoknak, akik elsőként láttak potenciált Villányban.

Friss, progresszív, nyugati szemléletet hozott a borvidékre. A birtokközpontot a borvidék pezsgő, villányi centruma helyett Kisharsányban alakította ki, ezzel is jelezve kötődését az ültetvényekhez. Az első telepítési hullámhoz nemzetközi szakértőt hívott, a márka arculatát egy Bordeaux-i művésszel terveztette meg.

(Foto: Vylyan Pincészet)

Gőzerővel építette a birtokot. Energiáját, kitartását, sokszor szokatlannak ható döntéseit meghökkenve figyelte a környezete, de a pincészet első sikerei őt igazolták. Rögtön 1994-ben a Vylyan első nagy bora, egy kékoportó aranyéremmel tért haza egy rangos nemzetközi borversenyről. Egy évvel később, 1995-ben megszületett a pincészet birtokbora, a méltán közkedvelt Montenuovo Cuvée, majd 1997-ben elkészült az első palack Duennium, a Vylyan csúcsbora. Az egyik legnagyobb büszkeség 2006-ban érte a pincészetet, amikor a 2004-es Pinot Noir Regional Award díjat kapott a világ egyik legrangosabb nemzetközi borversenyén, a Decanter World Wine Awardson. A 2004-es év azonban nem csak egy gyönyörű borral ajándékozta meg a Vylyant, de egy szörnyű veszteség is érte őket, az alapító, Debreczeni Pál tragikus hirtelenséggel elhunyt.

(Foto: Vylyan Pincészet)

A birtok vezetését Debreczeni Mónika vette át, aki férje haláláig a cég kereskedelmi és export piacait építette. Soha nem volt kérdés, hogy folytatja azt, amit Debreczeni Pál elkezdett. Debreczeni Mónika új dimenziót hozott a pincészet életébe, belső szükségletéből fakadó vonzalma a művészetek felé rövid idő alatt beépült a Vylyan ars poeticájába. Mára valljuk, hogy egy bizonyos szint felett a borok, akár csak egy-egy műalkotás, saját személyiséggel rendelkeznek. Kezdetektől fogva hisszük, hogy a bor és a művészet összetartozik és tudatosan keressük a közöttük fellelhető párhuzamokat. Ennek a törekvésnek a megnyilvánulásai az Ördögkatlan Fesztivál, a Bogyólé Borcímke Pályázat, a Művészi hordók kiállításunk, vagy a prémium borcsaládunk művészi címkés borai. Aki ezeket megvásárolja, nem csak egy palack bort, de egy kis művészetet is hazavisz magával.

(Foto: Vylyan Pincészet)

Mi tehát a Vylyan esszencia? A terroir különleges adottságai mellett az alapító, Debreczeni Pál úgy vallotta, hogy a Vylyan mögött álló erős csapat hite, tudása és nyitottsága az, ami napról napra előre visz és felteszi a Vylyan nevet arra a bizonyos térképre. Talán ez az a hagyaték, amely az elmúlt 30 év rögös útján végigkísérte és a mai napig táplálja a megújulás iránti vágyukat. Kíváncsiságuk új, ismeretlen területekre kalauzolja őket.  Erről tanúskodnak a Variáció család borai, amelyek picit mások a tőlük megszokottól, mégis kiérezhető belőlük a védjegy, amelytől boraik összetéveszthetetlenül Vylyanok: az elegancia és a frissítő korty.

(Foto: Vylyan Pincészet)

A 30. jubileum alkalmából szeptember 17-én születésnapi partival várják a borkedvelőket Kisharsányban, a Vylyan birtokon.
( onBRANDS )